Künstler

Somogyi-Tóth Dániel
4

Somogyi-Tóth Dániel

geboren: 1981. (Budapest)

 Karmester, orgonaművész.

A Bartók Béla Konzervatóriumot zongora és zeneszerzés szakon végezte el. 2006-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester és orgona szakán Gál Tamás és Lehotka Gábor növendékeként. Tanulmányai mellett Lukács Ervin és Rudolf Barsai mesterkurzusain vett részt.

2007 decembere óta a Békés Megyei…

 weiter

Aktuelle Programme

Impulzusok

Kodály Filharmónia Debrecen

Kodály Filharmonikusok nagyzenekari koncertje a Kölcsey Központ Nagytermében. Brácsán közreműködik Ludmány Dénes, klarinéton játszik Laskai László. Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel,…

Impulzusok – pótjegyek

Kölcsey Központ

Kodály Filharmonikusok nagyzenekari koncertje a Kölcsey Központ Nagytermében. Brácsán közreműködik Ludmány Dénes, klarinéton játszik Laskai László. Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel,…

Kontraszt

Kodály Filharmónia Debrecen

Kodály Filharmonikusok Kontraszt című előadásán Kelemen Barnabás hegedűjátékát hallhatják. A zenekart Somogyi-Tóth Dániel főzeneigazgató dirigálja.

 Karmester, orgonaművész.

A Bartók Béla Konzervatóriumot zongora és zeneszerzés szakon végezte el. 2006-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester és orgona szakán Gál Tamás és Lehotka Gábor növendékeként. Tanulmányai mellett Lukács Ervin és Rudolf Barsai mesterkurzusain vett részt.

2007 decembere óta a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és karmestere, akikkel 2008 novemberében Príma-díjban részesült. Az együttes az irányítása alatt jutott 2009 tavaszán a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által támogatott, elismert hivatásos szimfonikus zenekarok sorába. 2009 januárja óta a Budapesti Operettszínház állandó vendégkarmestere, nevéhez fűződik többek között a Bajadér nagysikerű bemutatója.

2000-2008-ig a Danubia Ifjusági Szimfonikus Zenekar, 2001 és 2007 között pedig pedig a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar állandó orgonistája, zongoristája és csembalistája volt. Zenekari tagként és szólistaként vagy karmesterként Zürichben, Lausanne-ban, Rómában, Stuttgartban, Prágában, Párizsban, Chateauroux-ban és Barcelonaban lépett fel, és olyan világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint Nigel Kennedy, Sir Neville Marriner, Jurij Szimonov, Ligeti András, Laurent Petitgirard, Bobby McFerrin, Miklósa Erika vagy az Orchestre de la Suisse Romande. A Magyar Rádió és Televízó számos produkcióját rögzítette és műsorán tartja.

Somogyi-Tóth Dániel légifotósként is ismert: 2000-ben készítette első légifelvételeit, mely tevékenység hobbinak indult, de hamar professzionális szenvedéllyé fejlődött. a Well-Press kiadónál 2003-ban jelent meg "Mint a madár..." című albuma, amelyet 2005-ben az Interbooks Kiadónál az "Égi Ritmusok" követett. 2006 decemberében írta alá szerződését a Yann-Arthus Bertrand nevével fémjelzett Altitude légifotó-ügynökséggel Párizsban, Magyarországról készített tizennégyezer légifotójából adatbázis látható az interneten.

2. Holllywood és a magyarok

2. Holllywood és a magyarok

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
7Oszvald Marika és barátai

7Oszvald Marika és barátai

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dirigent
A 100 éves Kodály Filharmonikusok Újévi Gálakoncertje

A 100 éves Kodály Filharmonikusok Újévi Gálakoncertje

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
A cselló világa

A diótörő

A diótörő

Magyar Állami Operaház
  • Dirigent
A Klasszikusok Éjszakája bemutatja: Giovanni Bertolazzi és a 100 éves Kodály Filharmonikusok

A Klasszikusok Éjszakája bemutatja: Giovanni Bertolazzi és a 100 éves Kodály Filharmonikusok

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
A Klasszikusok Éjszakája bemutatja: Koncert Cziffra György emlékére

  • Békés Megyei Príma-díjas karmester
A Klasszikusok Éjszakája bemutatja: Ramón Vargas és a Kodály Filharmonikusok koncertje

A Klasszikusok Éjszakája bemutatja: Ramón Vargas és a Kodály Filharmonikusok koncertje

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
A Kodály Filharmónia Debrecen ősbemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

A legnépszerűbb filmzenék

A legnépszerűbb filmzenék

Békéscsabai Jókai Színház
  • Dirigent
A réz bűvöletében

A réz bűvöletében

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
A Szépség és a Szörnyeteg

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent
A szív billentyűi

A szív billentyűi

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Orgona
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent
B-betűs óriások

B-betűs óriások

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Bach-Csemiczky-Saint-Saëns műveiből

  • orgona
Barokk 1.

  • Zongorán és csembalón közreműködik
Barokk 2.

  • Zongorán közreműködik
Barokk mesterek 1.

Barokk mesterek 2.

Beethoven 250. - IV. hangverseny

Beethoven 250. - IV. hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Boldog békeidők

CARMINA BURANA

Családi matinéhangverseny a Zene Világnapján

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett két részben - a Csokonai Színház előadása

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett két részben - a Csokonai Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Dirigent
Debrecen ritmusai

Debrecen ritmusai

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Debrecen ritmusai

Debrecen ritmusai

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - TITOK

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - TITOK

Duna Palota
  • Dirigent
Északi fény

Északi fény

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Évadzáró koncert

G. F. Handel összes orgonaműve 5.

G. F. Handel összes orgonaműve 5.

EHA
  • Príma-díjas orgonaművész
Gleccser és sivatag

Gleccser és sivatag

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Győri Filharmonikus Zenekar - Miklósa Erika

AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Dirigent
Háború és béke

Háború és béke

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Hangok diadala

Hommage a Beethoven - Legoczky Géza és a Kodály Filharmonikusok

Müpa
  • Dirigent
Karácsonyi koncert

Karácsonyi koncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Karácsonyi koncert

Karácsonyi koncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
King's Singers koncertje 1.

Klasszikus magyarok Goran Filipec a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus

Kodály Fesztivál: Mennyei Hangok

Kodály Fesztivál: Mennyei Hangok

Hírös Agóra
  • Príma-díjas orgonaművész
Kodály Filharmónia Debrecen, Bach és Mozart koncert

C&M Hungary Kft.
  • Dirigent
Kodály Zenei Verseny NYITÓKONCERT

Kodály Zenei Verseny NYITÓKONCERT

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Koncert a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren

Koncert a Zene Világnapján

Koncert a Zene Világnapján "Best of Symphonic"

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Koncert a Zene Világnapján: „Best of Symphonic”

Koncert orgonára és két énekhangra

Koncert orgonára és két énekhangra

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • orgona
Kortalan hagyomány

Kortalan hagyomány

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Madame Pompadour - musical

Madame Pompadour - musical

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent
Magnificat 300 – Psalmus 100

Magnificat 300 – Psalmus 100

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Magnificat 300 – Psalmus 100 /pótjegy

Mario és a varázsló - Gershwin-est

Mario és a varázsló - Gershwin-est

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent
Miklósa Erika

Miklósa Erika

Győri Filharmonikus Zenekar
  • Dirigent
Miklósa Erika áriaestje

Miklósa Erika áriaestje

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Schauspieler/Schauspielerin
Mozart, Beethoven, Haydn, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel és zongorán km. Somogyi-Tóth Dávid

Tünde Tickets Kft.
  • Dirigent
Nagy korok - Nagy mesterek

Nagy korok - Nagy mesterek

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Zongorán és csembalón közreműködik
Nagyheti hangverseny ELMARAD!

Nagyheti hangverseny ELMARAD!

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Operagála

Operagála

Csiky Gergely Színház
  • Dirigent
Örökzöldek

Örökzöldek

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Vezényel és zongorán közreműködik

ÖRÖKZÖLDEK Csajkovszkij: Diótörő-szvit családi matinékoncert

Öröm és gyász

  • zongora
Prokofjev Zenekara – Orosz Zenei Fesztivál 2019

Általános 2
  • Dirigent
Psalmus

Psalmus

Győri Filharmonikus Zenekar
  • Dirigent
Rachmaninov zenekara - A zene világnapja

Rachmaninov zenekara - A zene világnapja

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Rachmaninov zenekara - Orosz Zenei Fesztivál 2018

Ravel–Saint-Saëns–Beethoven est

Remény és bizalom

Remény és bizalom

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Vezényel és zongorán közreműködik
Stand up for Rózsa!

Stand up for Rózsa!

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Sur les Champs-Elysées

Szekeres Adrien szimfonikus nagykoncert

Szekeres Adrien szimfonikus nagykoncert

Kölcsey Központ
  • Dirigent
Szekeres Adrien: Klasszikus Könnyedség

Szekeres Adrien: Klasszikus Könnyedség

Müpa
  • Dirigent
Teremtett formák

Teremtett formák

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
TÍZ ÉVES A FŐNIX CSARNOK CARAMEL ADVENTI ÜNNEPI KONCERT - KODÁLY FILHARMONIKUSOKKAL -

TÍZ ÉVES A FŐNIX CSARNOK CARAMEL ADVENTI ÜNNEPI KONCERT - KODÁLY FILHARMONIKUSOKKAL -

Kölcsey Központ
  • Dirigent
Újévi Operettgála

Újévi Operettgála

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Újévi Operettgála

Újévi Operettgála

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Várdai István és a Kodály Filharmonikusok Debrecen - Az Ó- és Újvilág találkozása

Világhírű filmzenék sztárvendégekkel

Világhírű filmzenék sztárvendégekkel

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
X Marica grófnő

X Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent
X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

XA Bajadér

XA Bajadér

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent
xA denevér

xA denevér

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent
XCsínom Palkó

XCsínom Palkó

Budapesti Operettszínház
  • Zenei vezető - karmester
Zongorapárbaj

Zongorapárbaj

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent

Sonderangebote

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:

Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!