Találkozások – Amikor mindenki Párizsba utazott

Műsor:
Prokofjev: Amerikai nyitány op.42
Prokofjev: III. (C-dúr) zongoraverseny op.26
Gershwin: Kék Rapszódia
Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei

Közreműködik:
Szabó Marcell – zongora, Pálfalvi Tamás – trombita / Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

Prokofjev Amerikai nyitánya 1926-ban készült a New York-i Aeolian Hall ünnepélyes megnyitójára. A szerző eredetileg egy rendkívül szokatlan hangszerösszeállításra – mindössze 17 játékosra – komponálta a darabot, majd később alakította ki a zenekari változatot. Zenéje azonban egyáltalán nem puritán, árad belőle az energia, élénken sugallja az 1920-as évek metropoliszának villódzó hangulatát.

Harmadik zongoraversenyét Szergej Prokofjev 1921 nyarán komponálta egy francia tengerparti üdülővárosban. Mint a legtöbb zongoraművének, ennek a darabnak is az volt a célja, hogy a zeneszerző szólista fellépéseihez járuljon hozzá. A Chicagói Szimfonikus Zenekarral lezajlott bemutató után a helyi közönség és a sajtó egyaránt áradozott, a New York-i publikum és a kritika azonban lesújtott rá. A zeneszerző 1922 márciusában visszatért Európába, ahogyan írta: „ezer dollárral a zsebemben és lüktető fájdalommal a fejemben…” Az új darab azonban jó úton haladt, hogy öt zongoraversenye közül a legkedveltebbé váljon. A mű első tételét az ellentétek jellemzik, gyors egymásutánban vált egyik hangulatból a másikba. A második tételben Haydn és Mozart hatását érezzük, hogy aztán a finálé fanyar szellemességével, humorával szórakoztassa hallgatóit.

George Gershwin Rhapsody in Blue című műve 1924-es bemutatóját követően egy csapásra az amerikai szimfonikus jazz ikonikus alkotásává vált. Címének magyar fordítása – Kék rapszódia – nem igazán pontos, mert a blue szó az angolban a szomorúság kifejezője is. Gershwin a rapszódiát eredetileg kétzongorás változatban komponálta meg, zongoraszólós, zenekarkíséretes verzióját kiváló pályatársa Ferde Grofé hangszerelte. A premieren a közönség soraiban olyan művészek is helyet foglaltak, mint Rachmaninov, Stravinsky, Kreisler és Heifetz. A 20. század egyik kiváló trombitavirtuóza, az ukrán születésű Tyimofej Doksicer 1980 táján újragondolta a darabot, és a szólózongora helyett a trombitát állította a középpontba. Ezúttal ez a ritkán hallható, izgalmas átirat szólal meg a koncert keretében.

Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusát barátja, Viktor Hartmann orosz képzőművész emlékére komponálta. A rendkívül nehéz darab 1874 nyarára készült el, szerzője életében azonban be sem mutatták, és nem is publikálták. A szvit Hartmann tíz festményének zenei ábrázolásaiból áll, amelyeket egy visszatérő „promenád téma” köt össze – ábrázolva, amint a látogató végigsétál a kiállításon. A nyitó promenád szignál után a képek sorrendje a következő: A gnóm egy esetlen törpe ábrázolása, amelyet szabálytalan ritmusok és erőteljes kitörések jellemeznek; Az ódon várkastély egy középkori trubadúr lírai ábrázolása. Aztán egy vidám vázlat következik a párizsi Tuileriák kertjében játszó gyerekekről, majd a Bydlo-kép egy lengyel ökrös szekér nehézkes kínlódását jeleníti meg. Az ötödik epizód A csibék tánca a tojásban című, Hartmann jelmeztervét ábrázolja, amit egy gyermekbalett számára rajzolt. Ezt követően egy gazdag és egy szegény zsidó Samuel Goldenberg és Schmuyle pörlekedését halljuk, melyet a Limoges-i piac vidám kavalkádja vált fel. A katakombák tétel baljós akkordokkal kelt hátborzongató árnyékot, hogy aztán a zsákmányára vadászó, gágogó boszorkány, Baba-Jaga kunyhójához érjünk. Virtuóz előkészítés után A kijevi nagykapu fenséges hangzatai koronázzák meg Muszorgszkij remekét. A darab rendkívüli népszerűsége a zseniális hangszerelői fantáziájáról ismert Maurice Ravelnek köszönhető, aki 1922-ben készült pazar zenekari verziójával messzemenően hozzájárult a Muszorgszkij partitúrában rejlő értékek kibontásához.

– baljos –