Remény és bizalom

Remény és bizalom

Műsor:
Dvořak: IX. (e-moll) szimfónia („Az Újvilágból”), op. 95.
Mozart: D-dúr („Koronázási”) zongoraverseny, K. 537

Közreműködik:
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel és zongorán közreműködik: Somogyi-Tóth Dániel

Mozart 537-es Köchel számú, D-dúr zongoraversenyét gyakran illetik a „Koronázási” jelzővel. Melléknevét abból az okból kapta, hogy 1790-ben Frankfurtban II. Leopold császárrá koronázásakor is bemutatták. A mű korábban, 1788 februárjában Bécsben keletkezett, Mozart utolsó három nagy szimfóniájának társaságában. Első előadására 1789 októberében került sor Drezdában. Érdekesség, hogy nincs még egy olyan Mozart zongoraverseny, amelynek szólóanyagából a zeneszerző ilyen nagy részt kidolgozatlanul hagyott volna, s melynek pótlását utóbb a kiadó végezte el. Első tétele (Allegro) hosszú zenekari bevezetővel indul.  A témák bemutatása után a kidolgozás eleinte motivikusan halad, de szinte improvizatív módon ér véget. A visszatérés lényegében a szokásos kompozíciós szabályokat követi, aztán szólóhangszer kadenciáját követően néhány ünnepélyes ütemmel zárul. A második (Larghetto) tétel Mozart vázlataiban még Romanze címen szerepel, szerkezete alapvetően három részes. A témabemutatás után a középrész több hangnemet is érint, majd a visszatérés után rövid kód zárja a tételt. A zárótétel a nagy rondók típusának felel meg, A szólózongora egyszerű, vidám témát vezet be, amelyet a zenekar timpani-akcentusokkal vesz át. Az első közjáték rövid időre mollba fordul, és főként a szólista skálafutamaiból áll. A második epizód helyett Mozart egy kis kidolgozást illeszt be, így egyesítve a rondó- és a szonátaformát. Ezt követi az első közjáték ismétlése, amely a rondótéma megjelenésével a visszatéréséhez vezet, majd ünnepélyes kóda zárja a versenyművet.

A romantikus zenekari repertoár egyik legnépszerűbb darabja Antonin Dvořák IX., e-moll szimfóniája, az ún.  „Újvilág” szimfónia, pontosabb fordításban  „az új világból”. A cseh Dvořák remekműve fontos mérföldkő az amerikai jellegű zenei anyag és klasszikus zeneszerzés elveinek érvényesítésében. A szimfónia akkor íródott, amikor Dvořák New Yorkban élt és dolgozott. 1891-ben egy Jeannette Meyer Thurber nevű amerikai mecénás az általa alapított New York-i Nemzeti Zenekonzervatórium élére igazgatót keresett. Elhatározta, hogy a pozíciót olyan világhírű muzsikussal tölti be, akinek saját presztízse az intézmény rangját is növelné. Thurber végül Dvořáknak ajánlotta fel az állást, aki akkoriban a Prágai Konzervatórium professzora volt. A darabot 1893. december 16-án mutatták be a Carnegie Hallban, a New York-i Filharmonikusok közreműködésével. A New York Herald egykori újságírója megjegyezte, hogy az új szimfónia „nemes kompozíció... hősies méretekkel” és a művet Beethoven, Schubert, Schumann, Mendelssohn és Brahms alkotásaihoz hasonlította. Dvořák írásaiból kiderül, hogy csodálta az afroamerikai spirituálék és a déli ültetvényesek dalainak szépségét, és azt tanácsolta más zeneszerzőknek is, hogy tanulmányozzák őket inspirációért. Számos zenetudós feltételezi, hogy az Újvilág-szimfónia dallamai – legalábbis részben – ilyen ún. spirituálékon alapulnak. Dvořákot az indián hagyományok is lenyűgözték. Elismerte, hogy a szimfónia bizonyos részeit Henry Wadsworth Longfellow The Song of Hiawatha (Hiawata éneke) című verse ihlette.  A harmadik tétel scherzójának táncszerű szakasza például az ebben a versben ábrázolt indián esküvői lakomát idézi. Az amerikai zenével való tényleges, vagy vélt kapcsolatoktól eltekintve az Újvilág-szimfónia olyan stíluselemeket is alkalmaz, amelyek cseh, német, francia, skót forrásokra utalnak. A harmadik tétel témája például hasonlít Dvořák szláv táncaira, amelyeket a cseh népzene ihletett. A szimfónia motivikusan és tematikusan összekapcsolódó négy tételével ciklikus formát alkot, amely szerkezet a XIX. századi európai zeneszerzők körében általános volt. Az Újvilág-szimfónia betetőzése Dvořák szimfonikus életművének, melyben a szerzői invenció és a mesterségbeli tudás a legmagasabb szinten nyilatkozik meg.

– baljos –