„Senki előtt nem titok, Später úr az általam képviselt önkormányzat és a Mariani úr fémjelezte minisztérium teljes egyetértése jegyében, hozzáteszem: a választásunk egyértelmű volt, nemde, Mariani úr?, egyszóval teljes egyetértésben úgy döntöttünk, hogy Später úr lép Ranot úr helyébe. A legnagyobb örömömre szolgál, hogy a mai napon őszinte örömmel bejelenthetem ezt az örömteli hírt. Hadd mutassam be tehát azok számára, akik még nem ismerik, engedtessék meg nekem, hogy hivatalába iktassam és bemutassam mindazoknak, akik… hogy is mondjam?... szóval netalán más fényben látták a dolgokat.”
Egy vidéki kulturális intézményben leváltják az igazgatót: épp a régi igazgató búcsúztatása és az új igazgató beiktatása zajlik. Itt van a minisztérium képviselője, a helyi önkormányzat kulturális felelőse, a régi igazgató és kirúgástól rettegő munkatársai, és itt van az új, fiatal igazgató is, egy baráttal, kinek szerepe még homályos. Az igazgatótanács tehetetlenül követi az eseményeket, jóváhagyásukat senki sem kéri. Furcsa módon szinte mindenkit elkísér a házastársa is a ceremóniára, és lassan rájövünk, hogy ez a közpénzből működő intézmény valójában egy családi vállalkozás, aminek felkavart állóvizét magánéleti viharok is fodrozzák.
Jean-Luc Lagarce vígjátéka kórusmű tizenhét hangra. A tizenhét színész majdnem folyamatosan jelen van a színpadon, és ahogy Csehovnál, itt is a látszólag eseménytelen felszín alatt zajlanak az igazi konfliktusok. Egy elszólás, egy elharapott félmondat, néhány közhely vagy cinikus megjegyzés okozza a kirobbanó válságot, melynek banalitása nevetséges és sírnivaló.
Jean-Luc Lagarce (1957-1995) francia drámaíró és rendező, a Théâtre de la Roulotte alapítója. Mintegy 25 színdarabot írt, melyeket életében főként saját maga állított színpadra. Ma már ő az egyik legtöbbet játszott kortárs szerző Franciaországban. A várományos magyarországi ősbemutató, a darab fordítása az Örkény Színház számára készült.
