Program


A HATOK: A folklór szavaival

A HATOK: A folklór szavaival

A Hatok: A folklór szavaival
Galambos Tibor, Magyar Táncművészetért Alapítvány

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. április 20. csütörtök, 19:00

„Nem véletlen az, hogy hatan – fiatal koreográfusok – együtt jelentkezünk annak az alkotói feladatnak a megoldására, amelyre lehetőség nyílik az Állami Budapest Táncegyüttes keretében. Munkásságunk eddig is lényegében egy úton haladt, képességeit mindegyikünk egyazon művészi koncepció szolgálatába állítva. Művészi szemléletünk megegyezik, céljaink azonosak.  Ebben a műsorban – amelyben a különböző művek egységes gondolatkört alkotnak – a folklór olyan feldolgozását szeretnénk megvalósítani, amely a néphagyomány művészi értékeit a mai ember szemlélete, érzelmi világa és gondolatköre szerint értelmezi. Tervezett műsorunk tehát néptáncokból áll, oly ódon szerkesztve, hangsúlyozva: értelmezve, hogy azok a fent vázolt gondolatokat ébresszék.”Részletek a kiáltványból, mely műsor elkészítését először engedélyezték, később betiltották.

 

 

 

Szerkesztő-rendező / Edited and directed by Galambos Tibor

Az előadás támogatói / Sponsors: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Táncszínház, A Magyar Táncművészetért Alapítvány

 

     
             
             
             
             
             
             

 

Ajánlatunk


Május 9-én Tankcsapda koncerttel indul az 2024-es Pápai Expo és Agrárpiknik, az év legmenőbb agrárrendezvénye.

A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.

Midnight Cowboy amerikai filmdráma, 109 perc, 1969 angol nyelven, magyar felirattal

Kövess minket!


További ajánlataink


Philippe Herreweghe és együttesei: Beethoven-est Szép

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával…

Mamma Mia! Szép

Madách Színház

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. 2014-es…

Szivárványos zenekari hangzás, titokzatos párbeszédek, találós kérdések. Ármányos törpe és diadalmas ifjú hős. Sárkányölés és a fenevad megízlelt vére nyomán…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!