Künstler


Makláry László
3

Makláry László

geboren: 1950. június 28. (Kecskemét)

Karmester, zenei vezető.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott, majd részt vett Salzburgban a Karajan karmesterkurzuson. Ezt követően Szegeden több műfajban is kipróbálhatta magát, vezényelt operetteket, zenés játékokat, s Vaszy Viktor mellett operákat is dirigált. A musical műfajával a New York-i Broadway-n ismerkedett meg, a tanulmányúton nagy…

 weiter

Aktuelle Programme


Az Operaház Fantomja

Madách Színház

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház

A Szépség és a Szörnyeteg a Disney egyik legsikeresebb, legelbűvölőbb meséje, az első olyan animációs film, amelyet Oscar-díjra jelöltek…

Karmester, zenei vezető.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott, majd részt vett Salzburgban a Karajan karmesterkurzuson. Ezt követően Szegeden több műfajban is kipróbálhatta magát, vezényelt operetteket, zenés játékokat, s Vaszy Viktor mellett operákat is dirigált. A musical műfajával a New York-i Broadway-n ismerkedett meg, a tanulmányúton nagy hatással volt pályájára a találkozás Leonard Bernsteinnel.
1975-ben a Budapesti Gyerekszínház zenei vezetője lett. 1976-tól a Madách Színház zenei vezetőjeként dolgozott. 1979-től a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója. Folyamatosan dirigál koncerteket, készít hanglemezeket a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Budapesti MÁV Filharmonikusokkal, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Operettszínház Zenekarával.

Díjak, kitüntetések:
Artisjus-díj
Érdemes művész (2005)
Kiváló művész (2014)

Színházi munkáiból:
2019 Carousel - Liliom - zenei vezető (Bemutató 2019. április 26.)
2018 István, a király - zenei vezető (Bemutató 2018. augusztus 24.)
2017 A víg özvegy - zenei vezető (Bemutató 2017. március 31.)
2017 Notre Dame-i toronyőr - zenei vezető
2017 Luxemburg grófja - zenei vezető (Bemutató 2017. november 4.)
2016 A chicagói hercegnő - karmester (Bemutató 2016. április 24.)
2016 Marie Antoinette - karmester (Bemutató 2016. március 6.)
2015 Csínom Palkó - karmester (Bemutató 2015. április 24.)
2014 A mosoly országa - karmester (Bemutató 2014. május 16.)
2014 A Cirkuszhercegnő - karmester (Bemutató 2014. március 7.)
2014 Isten pénze - karmester (Bemutató 2014. november 28.)
2013 Ördögölő Józsiás - karmester (Bemutató 2013. március 30.)
2013 Ghost - karmester (Bemutató 2013. június 1.)
2012 Gershwin-est - karmester
2012 Borban a vigasz! - Lovagrendi Operett Gála - karmester
2011 Miss Saigon - zenei vezető (Bemutató 2011. augusztus 19.)
2011 Cigányszerelem - zenei vezető (Bemutató 2011. október 20.)
2011 Gianni Schicchi - karmester (Bemutató 2011. január 14.)
2011 Újévi Operett Gála - karmester
2011 Operett Gála - Ez Hungarikum - karmester
2011 Egy éj Velencében - avagy a Golyók háborúja - karmester (Bemutató 2011. március 25.)
2010 Hair - karmester (Bemutató 2010. augusztus 13.)
2010 Szerdán tavasz lesz! - zenei vezető (Bemutató 2010. október 22.)
2010 Huszka Jubileumi Gála - karmester
2010 Madame Pompadour - karmester (Bemutató 2010. április 30.)
2010 Rebecca - A Manderley-ház asszonya - karmester (Bemutató 2010. március 19.)
2009 West Side Story - karmester (Bemutató 2009. június 22.)
2009 Elisabeth - karmester (Bemutató 2009. augusztus 15.)
2009 15 éves a Váci Jeszenszky Balett - karmester
2009 A Bajadér - karmester (Bemutató 2009. március 20.)
2008 Szentivánéji álom - karmester
2008 A mi öt tenorunk - karmester
2007 Macskák - zenei vezető (Bemutató 2007. július 6.)
2007 Párizsi élet - karmester (Bemutató 2007. február 22.)
2007 A víg özvegy - karmester (Bemutató 2007. december 13.)
2006 Rudolf - karmester (Bemutató 2006. május 26.)
2005 Dr. Bőregér - karmester (Bemutató 2005. szeptember 23.)
2005 Operett Gála - karmester (Bemutató 2005. december 19.)
2005 Valahol Európában - zenei vezető (Bemutató 2005. május 9.)
2004 A Csárdáskirálynő - karmester
2004 Rómeó és Júlia - karmester (Bemutató 2004. január 23.)
2004 Együtt a sztárok! - karmester (Bemutató 2004. december 9.)
2004 Mária főhadnagy - karmester (Bemutató 2004. május 28.)
2003 A mosoly országa - zenei vezető (Bemutató 2003. február 14.)
2002 West Side Story - karmester (Bemutató 2002. október 4.)
2002 Marica grófnő - karmester (Bemutató 2002. augusztus 2.)
2002 Elisabeth - karmester (Bemutató 2001. január 25.)
2002 Mozart! - karmester
2002 Kánkán - karmester
2001 A magyar operett története - szerkesztő (Bemutató 2001. július 20.)
2001 Csárdáskirálynő - zenei vezető (Bemutató 1996. december 6.)
2001 Nyomorultak - karmester (Bemutató 2001. december 1.)
2001 Marica grófnő - karmester (Bemutató 2001. szeptember 21.)
2001 Funny Girl - karmester (Bemutató 2001. szeptember 28.)
1998 Hello, Dolly! - zenei vezető (Bemutató 1998. november 7.)
Operettgála - karmester
A Szépség és a Szörnyeteg - zenei vezető

Filmes munkáiból:
Ördögölő Józsiás - karmester (színházi felvétel, 134 perc, 2013)
George Gershwin: Porgy és Bess - közreműködő (38 perc, 1993)
Budavári Palotakoncert 2014 - karmester (75 perc)

7Oszvald Marika és barátai

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dirigent

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház.
  • Dirigent

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Zenei vezető - Karmester

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Budapest-Bécs Operettgála

Operettissima Kft.
  • Dirigent

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Chefdirigent

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

ELISABETH 2025

KaposMusical Team
  • Zenei vezető

Huszka Jubileumi Gála

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

István, a király

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Madame Pompadour - musical

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház.
  • Dirigent

Nine - Kilenc

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Ördögölő Józsiás

Budapesti Operettszínház
  • Karmester-zenei vezető

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház
  • Karmester-zenei vezető

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház.
  • Dirigent

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Szép nyári nap

Budapesti Operettszínház.
  • Főzeneigazgató

Újévi operett gála

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent

Újévi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

X Borban a vigasz...!

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

X Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

X Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)

Budapesti Operettszínház
  • Karmester-zenei vezető

X Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

XA Bajadér

Budapesti Operettszínház
  • Karmester-zenei vezető

xA denevér

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

XCirkuszhercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Karmester, zenei vezető

XCsínom Palkó

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

XGhost

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

XMiss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Karmester-zenei vezető

zzA Notre Dame-i toronyőr

Budapesti Operettszínház
  • Zenei vezető - Karmester

zzCAROUSEL – Liliom

Budapesti Operettszínház
  • Zenei vezető, karmester

zzChicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

zzIsten pénze

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

zzLuxemburg grófja

Budapesti Operettszínház
  • Zenei vezető - Karmester

zzMarie Antoinette

Budapesti Operettszínház
  • Zenei vezető - karmester

zzMenyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent

zzRebecca

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

zzViktória

Budapesti Operettszínház
  • Chefdirigent

Sonderangebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!