Jegyvásárlás
A történet különlegessége, hogy főhőse valószínűleg autizmus spektrumzavarral él, és mivel a történetet ő meséli el (nem pedig valaki más írja le őt), vele együtt élhetjük át, milyen különbözni az átlagostól, kívülállónak lenni, és milyen egy meglepő és leleplező szemszögből látni a világot.
Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!
Ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezése Gogol műve alapján.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Tartsatok velünk, nézzétek meg közel 2 órás musicalünk. Ami garantált: jókedv, nevetés, zene, tánc. Várunk mindenkit szeretettel!
HAJDU SZABOLCS: KÁLMÁN-NAP
a Látókép Ensemble produkciója
Momentán extra - kísérletezés a négyzeten
A Momentán extra egy vadonatúj előadás, ahol hónapról hónapra új ötletekkel, új formákkal jelentkezünk. Ez a társulat játszótere, ahol a profi imprósok maguk is fejest ugranak az ismeretlenbe.
Lehet, hogy egy egész estés musicalt viszünk színpadra, lehet, hogy egy krimit. Lehet, hogy versben beszélünk, lehet, hogy a nézőkkel közösen játszunk. Lehet, hogy csavarunk egyet az időn és visszafele bontunk ki egy történetet. Ez az előadás számunkra is csupa meglepetés, hiszen csak a házigazda tudja a kereteket, ő felel a programért.
Caligula a legérzékenyebb ponton támad, hitük és törvényeik eltiprásával egy teljes kultúrát igyekszik megsemmisíteni.
Mi történik, ha hazafelé menet egy pszichiáter karambolozik…
Mi történik, ha végtelenül szerencsétlen módon pont egy veszélyes bűnöző autóját töri össze…
Akkor jó esetben - nagy kínkeservek árán ugyan -, de a pszichológus és a bűnöző életre szóló barátságot köt…
Kvantumdráma és zenkomédia 2 bohócra
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Legjobban a nőktől féltem - mondja a fiú, akinek egyetlen nap alatt a szemünk láttára hullik szét az élete, majd veszíti el a szerelmét, és hirtelen egy önismereti zsákutcában találja magát. Házszám sehol, tábla nem jelzi a menetirányt, az útvonaltervező nem reagál, és ahelyett, hogy segít- séget kérne, lehajtott fejjel megy tovább.
improvizációs játék a Vígszínház színészeivel
Víg Szalon
A Grecsó fivérek már több mint tíz éve együtt mesélnek a színpadon, a szépirodalom, a zene és a tánc nyelvén keltik életre a múltat és közös történeteiket. Együttműködésük azon alapul, hogy az irodalom inspirálhatja a jazzt és a kortárstáncot.
Havi randi? Legyen ez!
Tökéletes esti program pároknak, randizóknak és romantikus lelkeknek.
Nincs két egyforma szerelem. És nincs két egyforma Lájv Sztori sem.
A Lá(j)v Sztori előadások a belvárosi szívében várnak egy egyszeri és megismételhetetlen szín
Posonyi Takács László önálló estje - Ingmar Bergman utolsó éjszakája
Első színházi élmény 4 éven aluliaknak
Az Illaberek Bábszínház vendégelőadása
3–6 éveseknek // 45 perc szünet nélkül
”Erős a házunk, teli a kamránk”- mondja Kippkopp Tipptoppnak. „De üres a karunk. Hiányzik innen…egy gyerek!”- sóhajtja Tipptopp.
A Vaskakas Bábszínház legújabb apróknak szóló (0-4 év) előadásában ritmusra kopogva épül szekér, faház, tűzhely, s még egy lovacskát is megpatkolnak.
Gyertek, kalapáljatok velük!
Két mese egy előadásban!
Vidám dalok, szerethető bábfigurák, sok humor és közös éneklés várja a gyerekeket!
Október 17. szombat 10.30
Picur színház - Békakerekítő
A Puppart Puppet LaborARTory előadása.
BOGYÓ és BABÓCA – Az évszakok
interaktív, zenés bábjáték
Az előadás időtartama: kb 50 perc
Ajánlott korosztály: 2-7 éves korig
Lépjünk be együtt a mesék birodalmába! Interaktív gyermekelőadásunkban a kicsik nem csupán nézői, hanem aktív résztvevői is lesznek a történetnek. A Grimm-testvérek klasszikus meséje nyomán készült darabot zenei és bábtechnikai elemekkel, sok játékkal és
a Kerek Perec Társulat babaszínházi előadása
Turay Ida Színház előadásában
R. Kipling és Topolcsányi Laura
A DZSUNGEL KÖNYVE
zenés vadkaland az állatok birodalmában
Melyik gyerek ne szeretné Elzát a Jégvarázsból, vagy Woodyt a Toy Storyból? És melyik gyerek nem szeret álmodozni,
képzelegni? Most együtt varázsoljuk a gyerekeket egy olyan helyre, ahol még biztosan nem jártak álmukban sem: A világ
peremére! Ezen a különleges helyen találkoznak különböző mesefigurák, akik a gyerekek segítségével játékosan, tanulva
oldanak meg feladatokat. A szórakozás garantált!
Találkozzunk ezen a felejthetetlen interaktív zenés, táncos bulin, hiszen minden gyerek vágyik rá, hogy megmentse
kedvenc mesefiguráját!
Az esemény időtartama: Kb. 50 perc
Jegyváltás 1 éves kortól
szellemi és nyelvi bravúrokkal teli családtörténet
Az előadás 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
romantikus vígjáték 2 felvonásban
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!