Jegyvásárlás
Dumaszínház est
Mikor minden gyümölcs megérik, a kisbíró harsány dobolással várja a szüretelőket a huncutságokkal, kópéságokkal tarkított bálra.
Lázár Ervin
A Négyszögletű Kerek Erdő
bábelőadás
Két magányos, útkereső ember. Tehetségük sugárzó, mint a nap. Ugyanazt a ragyogó, magasra ívelő, de rögös, iszonyúan rövid utat járják be. Két érzékeny, önnönmagával és a világgal folyton vívódó, ugyanazt a nehéz utat választó ember. Két kiváló, folyton küzdő, boldogtalan ember. Találkozásuk sorszerű volt, tíz hónap alatt mindent megjártak, mennyet és poklot. Domján Edit és Szécsi Pál. Róluk szól a történet. Aki életre kelti őket – két kitűnő színész – Komáromi Anett és Nagy Róbert.
János vitéz - elBeatelő költemény, avagy János és Petőfi kalamajkája
Interaktív zenés előadás nem csak gyerekeknek
10 éves kor felett ajánlott!
Murray Schisgal, amerikai író és producer komikus vígjátéka, a Szerelem Ó! 1965-ben debütált a New York-i Broadwayn.
14+
150 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: árnyjáték, bunraku
Hősünk – esetleg te is lehetnél - egy mámoros éjszaka során rádöbben, hogy talán végzetesen lekéste a tavaszt, a megújulást.
A Momentán Társulat 2024 szeptember óta működő improvizációs színházi alkotóműhelye, a Momentán Műhely bemutatja REFLEX című előadását.
Camoletti komédiája még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a bohózat a világ eddig legtöbbet játszott vígjátéka!!!!
Biró Zsombor Aurél:
Könnyű nekem a föld
Családi történet Magyarországtól 1307 kilométerre
Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.
Bemutató
Füge Produkció
16+
3–6 éveseknek // 40 perc szünet nélkül.
Marék Veronika népszerű gesztenye-hőseit kísérhetjük el e kalandos, zenés kirándulásra.
Antoine de Saint-Exupéry
4+ | paravános bábjáték
Kippkopp, a gesztenyefiú tűvé teszi a rétet, hogy játszópajtást keressen magának. Ám hiába találkozik az erdő-mező állataival, senki sem ér rá játszani vele: mindenkinek fontosabb dolga van. Nemsokára a szél berepíti a rétre Tipptoppot, a gesztenyekislányt, aki éjszakai szállást keres magának. Ám sajnos nem tud segíteni neki senki, mert igazán nem tudja más, mire is van szüksége. Vagy talán mégis?
Mert így szoktuk. Mert én azt mondtam. Mert így illik. Mert mindenki ezt csinálja. Mert ez a trend. Mert tudatosan élek. Mert nem tudom, hogy lehetne máshogyan.
A családi ebédnél nemcsak az ételek kerülnek az asztalra. Hanem azok a kimondott és kimondatl
MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték
az Ametist Bábszínház előadása
Melyik gyerek ne szeretné Elzát a Jégvarázsból, vagy Woodyt a Toy Storyból? És melyik gyerek nem szeret álmodozni,
képzelegni? Most együtt varázsoljuk a gyerekeket egy olyan helyre, ahol még biztosan nem jártak álmukban sem: A világ
peremére! Ezen a különleges helyen találkoznak különböző mesefigurák, akik a gyerekek segítségével játékosan, tanulva
oldanak meg feladatokat. A szórakozás garantált!
Találkozzunk ezen a felejthetetlen interaktív zenés, táncos bulin, hiszen minden gyerek vágyik rá, hogy megmentse
kedvenc mesefiguráját!
Az esemény időtartama: Kb. 50 perc
Jegyváltás 1 éves kortól
Micimackó fázik! – Ez aztán egy kakukktojás a Dörmögő Dömötör Színház repertoárjában.
A cím Bródy János szüleménye, de ez nem véletlen! Az Almaszósszá formálódott zenekari gárda hűen Bródy úr
munkásságához, kizárólag az általa megírt dalokat prezentálja, mondhatnánk ezt úgy is, hogy Halász Judit tribute koncert
formájában, de mivel ez nem egyszerűen csak egy koncert, mert Orosz Csenge színművész / énekesnő vezetésével
mese és társasjáték is egyben.
Elhangzik az összes fontos XX. századi gyereksláger, XXI. századi köntösbe kötve kössz, ha jössz.
Az ajánlás itt felesleges, mert a tapasztalat az, hogy nem volt még város a produkció életében, amelyben a nagymamák
ne csápoltak volna, az anyukák nem kapkodták volna el a jegyeket, és a gyerekek ne táncoltak volna.
FIGYELEM! Az előadás koncert műfajú, így egyes helyszíneken a terem ill. a nézőtér berendezése nem minden esetben
színházi ültetéses módon történik. Ahol lehetséges, tánctér kerül kialakításra.
Az esemény időtartama: Kb. 60 perc
Előadja: Szarvas József
(evolúciós kabaré Yuval Harari: Sapiens című művét figyelembe véve)
Két barát, egy talicska búza és tízezer évnyi szorongás: a HOMO SAPIENS GRAND TOUR egy pimasz, vizuális és kőkemény utazás az emberiség történelmén át – a kőkori barlangtól a digitális Boldogságközpontig.
A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.
Az őrült naplója című Gogol-műben Popriscsin, a sorsával elégedetlen irodai rabszolga nagyzási hóbortba esik, és elmegyógyintézetben végzi. Ezt a kálváriát mutatom be színpadi adaptációmban.
Szofi egy kislány. Egy macska. Egy kis virág. Szofi Bálint anyukája. Bálint Szofi anyukája. Nagypapája. Főnöke. Kertésze. Keresztje. Kaspója. Levegője. Szívének gyöngyháza. Szofi Bálint utolsó gondolata elalvás előtt. Bálint Szofi első gondolata ébredéskor. Szolint. Báfi. Szobál. Filint.
Neil Simon
PLETYKA
vígjáték
fordította: Debreczeni Júlia
musical
A második világháború végén otthontalanul bolyongó gyerekek egy romos kastélyban lelik meg a menedéket a magányos karmester, Simon Péter oldalán. Dés László felemelő dalai és a gyerekszereplők fékezhetetlen energiája egy megrendítő családi musicalben mutatja meg a remény és az újrakezdés erejét.
Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!