Színház

1881 program


Alföldi Róbert a huszadik századi európai történelem egyik legtitokzatosabb történetével a miskolci Tudomány és Technika Háza színpadán, szeptember 28-án, a várható érdeklődésre való tekintettel dupla előadásban:18.00 és 20.00 órától, a Harsányi Attila és vendégei sorozatunk részeként.
FIGYELEM! A 18.00 ÓRAKOR KEZDŐDŐ ELŐADÁSRA MINDEN JEGY ELKELT!
A Diplomácia feszült lélektani krimi, mely a mindannyiunk számára egyik legégetőbb kérdést járja körül: mit jelent helyesen és emberhez méltóan dönteni az életben.

A kis herceg • Székesfehérvári Balett Színház sajnos elfogyott
13 Esemény

Egy örökzöld történet, amely mind a felnőttek, mind pedig a gyermekek számára, örökérvényű üzenetet hordoz és amely egyúttal tükrözi a gyermeki szellem megőrzésének fontosságát. A kis herceg egy minden generáció számára élvezetet nyújtó mű, amely sok lényeges emberi érték mellett, a felelősségvállalás fontosságára, valamint a barátság és a szeretet értékeire hívja fel a figyelmet.

A provokatív, ironikus, rendkívül népszerű stand up comedy igazi felszabadító effektussal él. Akik már látták, állítják, hogy a két nem közötti megértés és elfogadás útját indítja el. Valami megváltozik előadás után, ha más nem is, a kommunikáció mikéntje bizonyosan. Megnyílik egy olyan érzékelési tartomány, amely addig zárva maradt.

Alan Turing, avagy "egy rejtett zseni élete" című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.

Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld sajnos elfogyott
13 Esemény

Szophoklész: Oidipusz király című drámája nyomán írta: Pintér Béla

színházterem
kortárstánc
időtartam: 50 perc
korhatár: 14+

Van ez a két nő, ez az anya-lánya, és van egy titok, ami, mint egy kötőanyag összetapasztja őket. A fizika törvényeivel dacol, hogy a köztük lévő többszáz km sem elég ahhoz, hogy ne menjenek egymás agyára. Mit agyára? Szívére! Mert ők ketten képtelenek dűlőre jutni abban, hogy a múltat jobb eltemetni, háborítatlanul hagyni, vagy felfedni és azzal horzsolódni, mert van egy titok…

A Scapin furfangjai a boldogságkeresés, a lázadás szimbóluma. A nemzedékek közötti konfliktusok minden korban megjelennek, a más szabályrendszerben szocializálódott idősebb korosztály képviselői próbálják átörökíteni nézeteiket, miközben a fiatalabb generáció tagjai kompromisszumokat nem ismerve járnák saját útjukat, dacolva a szülői fennhatóság ellen.

LASSAN - Márfi Márk második drámája Tóth Ildikó főszereplésével

Amori Miemi olasz filmsláger alapján készült vígjáték.

Látomásos bűnfolklór. Kárpáti Péter legújabb drámája az erőszak mélylélektani aspektusait tárja fel.

A bűnvallomás közösségi élmény. Nem csak arra jó, hogy a bűnös könnyíthessen a lelkén, hanem arra is, hogy a hallgatóit magával rántsa a bűn mocsarába.

90' színház 16+

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Elsuhant emlékek - Zsura 70 sajnos elfogyott
13 Esemény

Öt évtizednyi alkotómunka, megszámlálhatatlan emlékezetes színpadi pillanat és egy máig eleven életmű: ünnepi gála köszönti a Kossuth-díjas koreográfus, Zsuráfszky Zoltán hetvenedik születésnapját.

Pedro Almodóvar és Samuel Adamson műve, a Mindent anyámról, amely elnyerte az Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, elgondolkodtató történet emberi kapcsolatokról, szeretetről és tragédiákról. Nem először készül színdarab a filmből Magyarországon, a budaörsi előadást Zsótér Sándor rendezi Spolarics Andrea, Takács Katalin, Bohoczki Sára, Juhász Vince és Petrik Andrea főszereplésével.

Bácskai Juli: Ki vagyok én nélküled? Kivagyok én – nélküled. Sminktükör kezdő özvegyeknek.
Felolvasószínházi projekt. Jelenetek egy jó házasságból.

Kapunyitás: 18:40

EN: An improvised performance about the dignity of endings.
HU: Improvizált színházi előadás egy párkapcsolat folyamatáról és utóéletéről.

Az ünnep. rituálé. EXTÁZIS most DUETT 6.0 és a Széki Luca című szóló két Ladjánszki Márta-koreográfia, amely a test kapcsolatát vizsgálja a közösséggel, a hagyománnyal és az átalakulás lehetőségével. Utána a nézők kérdezhetnek.

„Kerekecske, dombocska, itt szalad a nyulacska.” Tekeredik, kerekedik, csavarodik, pördül,
fordul. Hagyományőrző, atmoszférateremtő élőzenével megtámogatott színházi élmény kicsiknek
mondókázással, ritmusgyakorlatokkal.

Nem szeretve lenni, pokoli kín. Tekintete összeszűkül, fogát összeszorítja, keze ökölbe szorul. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ő, akit kevésbé szeretnek.

Adott a kérdés: Ha ez a hét ember/hét törzs nem fog össze, beszélhetnénk ma Magyarországról?

Brooklyni mese sajnos elfogyott
13 Esemény

Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot magyar közönség láthatja először a világon.

Örkény István, a groteszk mestere, az Egyperces novellák szerzője, most egy egész estén át szórakoztat: adott egy kedves kiscsalád, és egy nagyhatalmú ember, aki befolyásolhatja a fiuk életét – mégis, mi az az értelmetlen feladat, amit meg ne tennének egy ekkora embernek…?

Romantikus levelezés két részben! Előadja: Hernádi Judit és Gálffi László

Füge Produkció - Szkéné
Szkéné Színház és a FÜGE közös előadása.

A TÁDZS egy kortárs dráma, amit Rajiv Joseph “Guards at the Taj” című darabja alapján a Vörösmarty Mihály Gimnázium frissen végzett, kizárólag diákokból álló Kasmír csoportja hozott létre.

Hosszú virágzás
Orlai Produkciós Iroda - Füge Produkció
RADNAY CSILLA előadásában

Két generáció, két eltérő, mégis finoman összefonódó alkotói univerzum találkozik a Müpa színpadán. A Literárium sorozat ez alkalommal Láng Zsolt József Attila-díjas írót és lányát, Láng Orsolya író-költő-grafikust látja vendégül.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!