Program


Márfi Márk: Telik - egy óra az életedből
5

Márfi Márk: Telik - egy óra az életedből

Az előadás önadaptáció, egyfajta kísérlet a „szakdolgozat-színházi” formára, amely 26 évnyi emléktérképet terít ki azon nézők elé, akik szánnak egy órát az életükből ennek megismerésére. Az esetleges együttérzésekért felelősséget nem vállalunk!

Aktuális előadások







Márfi Márk: Telik – egy óra az életedből

Márfi Márk 2020-ban végzett az SZFE prózai színész szakán. Szakdolgozatának megírására tavasszal, a koronavírus-járvány alatt került sor otthon, vidéken. Eddig talán soha nem volt diplomázó színészeknek ennyi koncentrált idejük a dolgozataik megírására, tehát a helyzet mindenképp kettős volt: egyfajta bezártságból lehetett fogalmazni, de ebből következően nagyobb alkotói szabadsággal. 

„Kevés válaszom van és sok fel nem tett kérdésem. Pedig kérdezni szeretek, csak mások válaszaiból kiindulni nem. Még csak az elején vagyok, mi több most kezdem. Csak meg kell védenem. Semmit sem áll módomban jobban védeni, mint magamat. Ehhez viszont támadhatóvá kell váljak. Az vagyok.”

dramaturg: Bíró Bence
zene: Mester Dávid
alkotótárs, rendező: Tóth Péter

Bemutató: 2021. augusztus 30., hétfő 20:30
További előadások: augusztus 31.; szeptember 15., 30.; október 13., 27. 20:30
Helyszín: LÓVASÚT Kulturális és Rendezvénytér – 1121 Budapest, Zugligeti út 64.

Jegyvásárlás lehetséges az előadás előtt is a helyszínen.

Az előadást felnőtt nézőinknek ajánljuk!
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Biq Outdoor

fotók: Bánszegi Rebeka

Kövessen minket!


Ajánló


A két felvonásos, lendületes és rendkívül látványos zenés darab segíthet újra felfedezni, új…

Álomutazó

RAM Színház

Miért álmodunk? Mire valók az álmok? Miért vannak a rossz álmok? Ebben a…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok