Sport

154 program


Zorán koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig megszólalnak ritkábban játszott szerzemények, zenei csemegék, valamint helyet kapnak a műsorban a válogatott muzsikusokból álló zenekar különleges produkciói is.

Igazából karácsony - Szimfonikus koncertshow 2021. Jegyvásárlás
13 Esemény

Idén december 27-én a Papp László Budapest Sportarénába várják a közönséget, ahol meghitt karácsonyi légkört és egy igazán különleges ünnepi hangulatot varázsolnak a nézőtérre.

akár -10%
ZAZ ORGANIQUE TOUR Jegyvásárlás
13 Esemény

A VeszprémFest ötödik napján a jazz, a soul, és a francia sanzon stíluskeverékében éneklő francia sztár, ZAZ koncertjét élvezheti a közönség. 2010-ben jelent meg első albuma, a Zaz, amelyről a Je veux című dal bombasiker lett.

akár -10%
DIANA KRALL Jegyvásárlás
13 Esemény

A VeszprémFest nyitónapján a kétszeres Grammy-díjas jazz énekes, zongorista és zeneszerző, DIANA KRALL lép színpadra. A kanadai születésű művésznő a világ jelenleg legkeresettebb női jazz előadója.

CSILLAGSZÓRÁS - Geszti Péter koncertestje, Vendég: Váczi Eszter és Wunderlich József Jegyvásárlás
13 Esemény

„Gyere, szórni ma csillagokat a sötétbe,
A fény mi legyünk, ameddig itt a helyünk!
Gyere, gyújtsd meg a fényt, sose félj, gyere,
Égjen a láng azokért, akik még mi lehetünk!”

Zorán koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Jegyértékesítés 2021. december 1-től!

Charles Lloyd: Wild Man Dance / Jazzlegendák a Lexus támogatásával Jegyvásárlás
13 Esemény

Kereken tíz év elteltével tér vissza a Müpába a szaxofonos legenda, Charles Lloyd. 2012 februárjában még senki sem sejtette, hogy a koncerten vendégművészként fellépő Lukács Miklós évekre a mester meghatározó zenészpartnere lesz.

Budapest Klezmer Band – Újévi koncert - Vendég: Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs Jegyvásárlás
13 Esemény

A lassan harmincéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Főként az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc „Fegya” átiratait játsszák. Ezúttal újévi koncertjükre invitáljuk a közönséget.

XI. Dance Universe Évzáró Gála Jegyvásárlás
13 Esemény

Az idei év végén megrendezésre kerülő Dance Universe Gála már a 11. alkalom a Dance Universe Tánc Sportegyesület történetében, amivel szeretné elkápráztatni a nagyérdemű közönséget. A stúdió táncosai a kicsiktől a nagyokig, a fiataloktól az örök fiatalokig mutatják be produkciójukat a latin-amerikai és standard táncok világából.

Pole and Aerial Art Hungary 2021 - Délutáni jegy Jegyvásárlás
13 Esemény

A verseny PoleArt Hungary néven, Magyarországon az első nemzetközi rúdművészeti versenyeként, 2016 tavaszán került először megrendezésre a Paradise Táncművészeti, Rúdfitnesz-, és Légtorna Akadémia és a Women’s Paradise – Rúdtánc-, és Légtorna stúdió szervezésében.

Csókkirály koncert show Jegyvásárlás
13 Esemény

Jegyértékesítés 2021. december 1-től!

A Gödöllői Városi Fúvószenekar 30 éves jubileumi hangversenye Jegyvásárlás
13 Esemény

Művészetek Háza Gödöllő
Hegedűs Gyula Színpad
Esemény kezdése: 2021. 12. 12. (vasárnap) 19.00

Ajándékjegy Jegyvásárlás
13 Esemény

Budapest központjában található formabontó Indoor MiniGolf klub 3d és UV vizuális élményekkel a kikapcsolódni és szórakozni vágyók számára.

Pole and Aerial Art Hungary 2021 - Délelőtti jegy Jegyvásárlás
13 Esemény

A verseny PoleArt Hungary néven, Magyarországon az első nemzetközi rúdművészeti versenyeként, 2016 tavaszán került először megrendezésre a Paradise Táncművészeti, Rúdfitnesz-, és Légtorna Akadémia és a Women’s Paradise – Rúdtánc-, és Légtorna stúdió szervezésében.

Szilveszter bolondulásig! Jegyvásárlás
13 Esemény

December 31-én 17 órától Szécsi Pál csodálatos munkásságából összeállított élő zenés esttel várjuk Önöket, melynek vendégművésze Gergely Róbert! Fellépnek a Veszprémi Petőfi Színház művészei; az est során az élő zenét Stúdió 11 Combo zenekar biztosítja, zongoránál Rátonyi Róbert!

Belépőjegy Jegyvásárlás
13 Esemény

Budapest központjában található formabontó Indoor MiniGolf klub 3d és UV vizuális élményekkel a kikapcsolódni és szórakozni vágyók számára.

The Beatles 50+1 - Jubileumi emlékkoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A lengépszerűbb Beatles dalok 2 órában

8 SEASONS - Vivaldi feat. Talamba Jegyvásárlás
13 Esemény

Hogyan passzol a legnagyobb olasz barokk zeneszerző zenéje a Talambával?

Tippmix – Ügetőszilveszter2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

Öltözz fel alaposan és gyere a Kincsem Parkba az Ügetőszilveszterre. Hírességek, színészek és sportolók hajtása, izgalmas futamok, agárversenyek, tűzijáték, forralt bor és Food Truck kocsik várnak az év utolsó délutánján. DJ Smash és a videodiszkó vár a fűtött bulisátorban!

Pole and Aerial Art Hungary 2021 - Egész Napos jegy Jegyvásárlás
13 Esemény

A verseny PoleArt Hungary néven, Magyarországon az első nemzetközi rúdművészeti versenyeként, 2016 tavaszán került először megrendezésre a Paradise Táncművészeti, Rúdfitnesz-, és Légtorna Akadémia és a Women’s Paradise – Rúdtánc-, és Légtorna stúdió szervezésében.

akár -10%
GIPSY KINGS featuring NICOLAS REYES Jegyvásárlás
13 Esemény

A flamenco-salsa-pop legenda, NICOLAS REYES énekes vezetésével lép színpadra a THE GIPSY KINGS. A legendás együttes tagjai 1988-tól a műfaj világsztárjainak számítanak, az elmúlt három évtizedben uralták a World Music listákat.

Imagine -  fenegyerekek, akik... Horgas Eszter estje, vendég: Falusi Mariann, Kálloy Molnár Péter Jegyvásárlás
13 Esemény

December 22-én láthatják Horgas Eszter - Kálloy Molnár Péter - Falusi Mariann és a ClassJazz Band új bemutatójukat. Az estén egy új, összművészeti produkciót láthat a közönség. Az énekes, és hangszeres virtuóz játék találkozik a színház és a látvány világával egy estén.

Pat Metheny Side-Eye / JAZZLEGENDÁK - W/James Francies & Joe Dyson sajnos elfogyott
13 Esemény

Nem mindennapi élmény lesz ebben a felállásban élvezni a Pat Metheny-slágereket.

Budapest Bár Jegyvásárlás
13 Esemény

Végre, sok halasztott terv után reményeink szerint visszatérhet a Budapest Bár Sopronba, a Liszt Ferenc Kulturális Központba, ahol már törzsközönséget is üdvözölhetnek. Új lendülettel, részben megújult repertoárral és természetesen a régi kedvencekkel is érkezik a csodálatos Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Frenk, Kiss Tibor és Szűcs Krisztián.

Magna Cum Laude – Ünnep - Karácsonyi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncerten a legnagyobb slágerek mellett unikumként a ritkán játszott dalok is felcsendülnek, így a legnagyobb rajongóknak is bőven tartogat meglepetéseket az este.

Müller Péter Sziámi 70 / Müller Péter Sziámi AndFriends és az Óbudai Danubia Zenekar koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Müller Péter Sziámi, a magyar popzene történetének emblematikus figurája, az URH, a Kontroll Csoport és a különböző névváltozatokkal és felállásokban működő Sziámi zenekarok frontembere hetvenéves.

akár -10%
JAMES BLUNT THE STARS BENEATH MY FEET TOUR Jegyvásárlás
13 Esemény

A VeszprémFest zárónapján a brit szupersztár, JAMES BLUNT ad koncertet. Az énekes 2022 februárjában induló, The Stars Beneath My Feet című Európa turnéjának keretében lép fel Veszprémben.

Palya Bea, Michal Elia Kamal és a Light in Babylon / „Selymeim” – Énekesnők a nagyvilágból Jegyvásárlás
13 Esemény

Palya Bea ezúttal a Törökországban élő Michal Elia Kamal együttesét, a Light in Babylont látja vendégül.

Bereczki Zoltán - akusztik koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A népszerű színész-énekes Bereczki Zoltán egy meghitt, bensőséges akusztikus koncertet ad a gyömrői Művészeti Központban. Pár nappal karácsony előtt a közkedvelt Bereczki-slágerek mellett karácsonyi dalokat is hallhat az igényes élőzenét kedvelő közönség.

akár -10%
ANA MOURA Jegyvásárlás
13 Esemény

ANA MOURA a világ jelenleg legsikeresebb fado előadója. Portugália talán legszebb zenei hagyományát, a melanokolikus, keserédes stílust képviselő művész a valaha élt legfiatalabb fado énekes, akit a holland Edison-díjra jelöltek, de zenei tehetségét és páratlan előadásmódját két Golden Globe és két Amalia díjjal is elismerték.

Punnany Massif koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Jegyértékesítés 2021. december 1-től!

Tigran Hamasyan Trio Jegyvásárlás
13 Esemény

Második magyarországi koncertjén Tigran 2020 augusztusban megjelent The Call Within című albumát mutatja be triójával. A személyes hangvételű, intenzív, energikus lemez országa múltjába, valamint képzeletbeli világokba kalauzol.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok