Koncert, zene

759 program


Nicola Benedetti, Leonard Elschenbroich és Alexei Grynyuk - Kamarazene karnyújtásnyira 2022 tavasz Jegyvásárlás
13 Esemény

Az eredetileg a billentyűs hangszer által dominált zongoratrió műfaja Mozartnak és Beethovennek köszönhetően vált három egyenrangú szereplő beszélgetésévé. Később Schumann, illetve Brahms is ezen elgondolás mentén alkotta meg a már romantikus stílusban írt műveit. Az ő korukban a zongorahármas még a vonósnégyeshez hasonló jelentőséggel bírt, ám utánuk a műfaj hanyatlásnak indult.

Jan Dolezel - Orgona a központban 2022 tavasz Jegyvásárlás
13 Esemény

A kiváló cseh művész, Jan Dolezel Prága után az észak-németországi Lübeckben, illetve a bajorországi Würzburgban sajátította el az orgonista mesterség kulisszatitkait. Intenzív koncerttevékenységének bevallott célja, hogy ritkán játszott műveket szólaltasson meg és ismertessen meg a nagyérdeművel.

Alekszandra Dovgan - A fekete-fehér színei 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Alekszandra Dovgan látszólag tökéletesen beleillik a „csodagyermek” kategóriába: 5 évesen kezdett zongorázni, jelenleg a moszkvai konzervatóriumban Mira Marcsenko osztályában tanul, és 15 éves kora ellenére már számos rangos verseny díját tudhatja magáénak.

akár -30%
Haydn D-dúrban Lukács bérlet / 3 Jegyvásárlás
13 Esemény

Joseph Haydn: D-dúr szimfónia, Hob. I:86
Joseph Haydn: D-dúr zongoraverseny, Hob. XVIII:11
Petrovics Emil: I. kantáta
Joseph Haydn: D-dúr szimfónia, Hob. I:93

Ábrahám Márta és az Ábrahám Consort - Itt és most 2022 tavasz. Leckék Vivaldival Jegyvásárlás
13 Esemény

A barokk muzsika és az új zene találkozásának lehetünk fültanúi Ábrahám Márta és az Ábrahám Concort estjén. A zenetörténet már számos példát kínált arra, hogy miként hathat, inspirálhat egy-egy régebbi mester, műfaj, zeneszerzői ötlet egy-egy frissen készülő kompozíciót. Ezek a kapcsolatok aztán hol nyíltabban, hol szemérmesebben mutatkoznak meg a hallgatóság előtt.

KAMARÁS IVÁN: EGY FESS PESTI ESTE Jegyvásárlás
13 Esemény

Az EGY FESS PESTI ESTE nem egy hagyományos színész koncert-est. A ‘20-60-as évek lüktető, magyar (nem csak film)zenéi, a Meseautótól, a Jamaikai trombitáson át, a Kicsit szomorkás a hangulatomtól, a Villa Negráig.

MAJKA SWING Turné / Győr Jegyvásárlás
13 Esemény

Majka és Curtis ülőkoncert turnéra indult.

akár -30%
Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye - Haydn budai fellépésének emlékére sajnos elfogyott
13 Esemény

1800. március 8-án nem mindennapi zenei eseménynek adott otthont a Budavári Palota trónterme: a szerző jelenlétében és vezényletével mutatták be Magyarországon először Joseph Haydn A teremtés című oratóriumát. A teremtés nagysikerű budai bemutatójáról több neves külföldi lap is hírt adott, Haydnt a nádori pár és a közönség szinte áhítattal ünnepelte. A Várszínházban tartott próbák során a zeneszerző számos kiváló magyar muzsikussal került személyes kapcsolatba, látogatásával számottevő hatást gyakorolva a magyar zenei életre.

Hegedűs Endre zenekari zongoraestje, Beethoven, Grieg Jegyvásárlás
13 Esemény

HEGEDŰS ENDRE, Kossuth-, Liszt- és Cziffra-díjas zongoraművész zenekari zongoraestje

akár -25%
Magyar Kincsek - F.Schmidt / Liszt-Weiner ( Berecz Mihály&Concerto Budapest ) Jegyvásárlás
13 Esemény

Pozsonyban született és az édesanyja magyar volt, így hát a hazai zenekultúra méltán ítélheti legalább részben a maga feladatának Franz Schmidt (1874–1939) emlékének ápolását és életművének újrafelfedeztetését.

HALLGASSON FÜLEIRE! 2. rész. Érzékenység és érzékiség Jegyvásárlás
13 Esemény

HOLDKONCERTEK – A HOLD Alapkezelő Zrt. támogatásával
Komolyzenei barangolás a Zeneakadémia Solti Termében, Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművésszel

Cherubini: Les Abencérages / RÉGIZENE FESZTIVÁL Jegyvásárlás
13 Esemény

Luigi Cherubini a mai zenehallgatók számára csak egy név, a legtöbben talán nem is tudják, hogy a zeneszerző, bár szülőföldjén, Itáliában tanult, működésével a legnagyobb hatást a francia zeneéletre gyakorolta.

Savaria Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK Jegyvásárlás
13 Esemény

Ez a hangverseny felfedezések sorát kínálja! Megismerkedhetünk egy fiatal magyar karmesterrel, aki zeneszerző is, a koncerten saját vezényletével felhangzó műve pedig a Müpa Zeneműpályázatán díjazott alkotás.

akár -30%
Mozart és Salieri Ferencsik bérlet / 3 Jegyvásárlás
13 Esemény

Antonio Salieri: Sinfonia Veneziana
Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr sinfonia concertante, K. 364
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr induló, K. 408
Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr szimfónia, K. 543

Mendelssohn közelében II. Jegyvásárlás
13 Esemény

Mendelssohn: C-dúr vonósszimfónia No. 1
D-dúr vonósszimfónia No. 2
h-moll vonósszimfónia No. 10

A hit ereje Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor:
Nagyböjti zenés elmélkedés életről és halálról.

R. Strauss: Ariadné Naxosz szigetén / MET - EA Jegyvásárlás
13 Esemény

Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal közös remekműve a története szerint két operát és azok előkészületeit sűríti magába, s ilyesformán felettébb stílszerű, hogy az Ariadné Naxosz szigetén közvetítése akár több produkcióra is elegendő nagy nevet ígér.

Lully-Moliere: A kénytelen házasság / RÉGIZENE FESZTIVÁL - Félig szcenírozott előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

Ritka alkalom: a közönség egyszerre lehet részese színdarab előadásának és hallgathat zeneművet. Persze, mondják sokan: ez történik, ha valaki operaprodukcióra vált jegyet. Ezúttal azonban nem erről van szó, hanem Molière 1664-ben keletkezett színművéről, amelyhez Lully komponált zenét.

MAJKA SWING Turné / Kaposvár Jegyvásárlás
13 Esemény

Majka és Curtis ülőkoncert turnéra indult.

akár -25%
Beethoven:Egmont-nyitány/Bartók:II.Hegedűverseny/Csajkovszkij:IV.szimfónia (Keller András&Concerto) Jegyvásárlás
13 Esemény

A szimfonikus repertoár három megkerülhetetlen remekművét ígéri a Concerto Budapest márciusi koncertje, ráadásul a hangverseny címe alapján először még az is felmerülhet bennünk, vajon ki ragad az est folyamán hegedűt, és ki karmesteri pálcát: Keller András vagy Takács-Nagy Gábor?

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok