Koncert, zene

799 program


Prove Jegyvásárlás
13 Esemény

A Prove együttes koncertje
Németh Márk – ének, gitár / Tury Krisztián – gitár / Gerendás Ruben – basszusgitár / Borbély Bence Regő – dobok / Horváth Albert – billentyűk

Jazz Migration / Rouge (FR) Jegyvásárlás
13 Esemény

A ROUGE univerzumában három pigment elegendő az ismert színek összekeveréséhez. Madeleine Cazenave zongoraművész Sylvain Didou nagybőgőssel és Boris Louvet dobossal karöltve egy kromatikus odüsszeiára hívnak minket.

MAURO CECCHIN zongoraművész koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

MAURO CECCHIN 1989 -ben született. Tanulmányait nagyon korán kezdte és 13 évesen tartotta első szólista koncertjét. 2008-ban kitüntetéssel diplomázott a Vicenzai Zenei Konzervatóriumban. Majd Moszkvába költözött, és 6 évig tanult az Állami Konzervatóriumban.

Csodavárás a Téli Estékre Jegyvásárlás
13 Esemény

Adventváró koncert és alkotóműhely kisgyerekes családoknak

A Leclair Consort MATINÉ koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

„Vonós géniuszok a barokkban – Francia vagy olasz? "

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Marc Laforet – zongora Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncert a Cziffra György-emlékév keretében, a Zeneakadémiával közös rendezésben valósul meg.

Délibáb Társulat: Az elveszett királyság / MINIMATINÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

A címben szereplő elvesztett királyság nem más, mint mindannyiunk szeretett Földje, amelynek megóvásáért közösen kell dolgoznunk. Széltündér, Erdőmanó és Aranybálna minden áron szabadulna az őket fojtogató szemétszörnyektől, kívánságuk pedig meghallgatásra talál, amikor a Színes Dombok Királyságára téved egy bátor kisfiú, hogy segítsen.

akár -25%
Hallgassunk Brahmsot 1.: II. zongoraverseny/IV. szimfónia ( Elisabeth Leonskaja&Concerto Budapest ) Jegyvásárlás
13 Esemény

„Szereti Brahmsot?” – kérdezhetnénk Françoise Sagan híres regényének címével. A francia írónő művében nem éppen a német romantikus zeneszerző játssza a főszerepet, a Concerto Budapest négy hangversenyén azonban annál inkább, ezért is invitálunk mindenkit: hallgassunk Brahmsot! Hogy miért?

Télköszöntő filmzenei koncert - Kispesti Obsitos Fúvószenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

2021. november 27-én, 17 órától az OBSITOS FÚVÓSZENEKAR koncertje lesz hallható és a látható a KMO-ban.

Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében I. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hogy miért lehet hasznos a legújabb művek iránt elkötelezetteknek a mai zenét – ráadásul a szerzők – társaságában a „klasszikusok tükrében” is meghallgatni? Talán mert a modern zene kérdéseire a múltból is érkezhetnek válaszok.

Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske Jegyvásárlás
13 Esemény

A Grecsó-Hrutka Tandem több mint egy koncert és személyesebb, mint egy klasszikus színházi est.

A 100 Tagú Cigányzenekar koncertje-Klezmerbe hempergetett cigányzene Jegyvásárlás
13 Esemény

Hét éve ad közös koncerteket a két zenekar, itthon - többek között - a Liszt Ferenc Zeneakadémián, a Zsinagógában, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Papp László Budapest Sportarénában, Pécsen a Kodály Központban, míg külföldön Haifa-Amfiteatrumnan, a Tel-Aviv-Operában, a Jeruzsálem-Nemzeti Színházban léptek fel közösen.

Sugarloaf Akusztik koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A programot az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatja.

Jazz Migration / La Litanie des Cimes (FR) Jegyvásárlás
13 Esemény

A La Litanie des Cimes formáció, melyet a hegedűs Clément Janinet hívott életre Elodie Pasquier klerinétos és Bruno Ducret csellista társaságában 2019-ben, hosszú mozdulatokkal, lassú tempókkal és kontemplatív harmóniákkal játszik.

akár -25%
Hallgassunk Brahmsot 2.: Német requiem ( Szutrély Katalin&Christian Immler&Concerto Budapest ) Jegyvásárlás
13 Esemény

A hideg november eleje az emlékezés időszaka, mindenszentekkor felkeressük a temetőket, elhunyt szeretteink emlékét ápoljuk. A templomokban és koncerttermekben requiemek szólnak. Igaz, a hónapnak lassan vége, azonban Johannes Brahms Német requiemje is más, mint a többi gyászmise.

Midnight Music Jegyvásárlás
13 Esemény

Ez a Midnight Music, az éjféli koncert, babzsákokon, a zenészek között ülve – a kultúrára éhes fiatalok randevúja egymással és a komolyzenével, minden komolyság nélkül.

Melodrámák Minifesztivál – I. R. Strauss Jegyvásárlás
13 Esemény

A melodráma ritkán hallható zenei műfaj: egy színész és jelen esetben egy zongorista együttműködéséből születik egy előadás. A zeneszerzők nem dalba vagy operába foglalták az őket megihlető irodalmi szövegeket, hanem kizárólag instrumentális kísérettel látták el azokat.


A Tündérvajda kordéja - Pillanat Művészeti Alapítvány - Romano Glaszo Jegyvásárlás
13 Esemény

cigány mesék hangoskönyvbemutató és táncházzal egybekötött koncert

akár -25%
Hallgassunk Brahmsot 3.:  B-dúr szextett/f-moll zongoraötös  ( Leonskaja&Perényi&Keller Quartet ) Jegyvásárlás
13 Esemény

A sorozat harmadik koncertjén Brahms korai kamarazenei termésének legjavával találkozhatunk: a B-dúr szextettet – mely jelentős mérföldkő volt a vonósnégyes műfajához vezető rögös úton – huszonhét évesen komponálta, Bach előtt tisztelgő lassú tétele pedig a popkultúrába is betört – többek közt egy Star Trek-epizódban is hallani lehet.

SCHUMANN ZONGORÁS KAMARAZENÉJE 1. Jegyvásárlás
13 Esemény

További időpontok: 2021.12.11., 2022.01.29.

Melodrámák Minifesztivál – II. Grieg, Schumann, Arensky Jegyvásárlás
13 Esemény

A melodráma ritkán hallható zenei műfaj: egy színész és jelen esetben egy zongorista együttműködéséből születik egy előadás. A zeneszerzők nem dalba vagy operába foglalták az őket megihlető irodalmi szövegeket, hanem kizárólag instrumentális kísérettel látták el azokat.

Csík Zenekar koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Fergeteges koncert a JAMK-ban: kiváló vendégművészekkel érkezik a Csík Zenekar

ADVENTI HANGVERSENY Jegyvásárlás
13 Esemény

Az est műsorvezetője: Héjjas Ágota

Karácsonyi melódiák a barokktól a jazzig- Budapesti Filharmóniai Tásaság - Advent a Várkert Bazárban Jegyvásárlás
13 Esemény

A karácsonyi készülődés kezdete egyre korábbra tolódik: már októberben felkerülnek a fenyőfás, rénszarvasos díszek a kirakatokba, már ősszel szól a Jingle Bells a plázákban, és mindig a Jingle Bells, pedig annyi jó karácsonyi zene van! Belegondolni is elképesztő, hogy azok a zeneszerzők, akikre ma emberfeletti alkotókként tekintünk, anno rendelésre komponáltak – például karácsonyi műveket.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészeti Együttes hangversenye, Vendég: Hot Jazz Band Jegyvásárlás
13 Esemény

Az est programjában könnyűzenei válogatást hallhatnak az 1920-as, 1930-as évek slágereiből, valamint felcsendül Gershwin örökbecsű darabja, a Rhapsody in Blue.

David Yengibarian koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

"Az örmény David Yengibarian 1995-től Magyarországon folytatta zenei tanulmányait, és hamarosan az egyik legkeresettebb jazz- és világzenei előadóvá és zeneszerzővé vált. Eddig öt saját lemezt jelentetett meg (ebből kettőt a BMC Records gondozásában), továbbá számos színházi- és filmzenét komponált."

Melodrámák Minifesztivál – III. Liszt Jegyvásárlás
13 Esemény

A melodráma ritkán hallható zenei műfaj: egy színész és jelen esetben egy zongorista együttműködéséből születik egy előadás. A zeneszerzők nem dalba vagy operába foglalták az őket megihlető irodalmi szövegeket, hanem kizárólag instrumentális kísérettel látták el azokat.


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok