
Ajándékozzon élményt szeretteinek, és magának!
Az idén 50 éves Muzsikás együttes karácsonyi koncertje 2023. december 22-én, pénteken 19:00 órakor kezdődik az FMH adventi ünnepi eseményeként.
A Ferencsik bérlet Haydn–Mozart-estjének műsora ezúttal két szimfónia között Haydn Oboaversenye mellett egy teljes egészében fúvósokra írt Mozart-szerenádot is kínál, amelynek előadását aligha irányíthatná alkalmasabb muzsikus, mint a kitűnő oboaművész–karmester.
Lajkó Félix számára igencsak eredményes év volt 2013. Mező címmel elkészítette élete első igazi citerás lemezét, amelyről először a kritikusok áradoztak, majd következett a nagy hír: az album vezeti a World Music Chart Europe világzenei toplistáját! Félix harminc éve használja azt a citerát, amelyet anno az édesanyjától kapott, a megszületett zene pedig mérföldkő a citerát értők és használók körében, mert mindeddig nem tudtuk, hogy ez a hangszer így is szólhat.
Idén Kálmán Imre és Huszka Jenő népszerű dallamaiból nyújtunk át egy csokrot a közönségnek népszerű operettszólisták előadásában. A koncertet Lendvai Csócsi József főprímás vezetésével az elmaradhatatlan Pacsirta a Radetzky induló és tűzijáték zárja.
A MONARCHIA OPERETT 2 FELVONÁSOS ELŐADÁSA
Az est házigazdája, mint ahogyan évek óta, a szegedi Storyville Jazz Band. A zenekar sztárvendége idén Stan Breckenridge lesz.
Egy téli hangverseny, amelynek műsorszámai napfényes mediterrán tájakat idéznek.
Harminc évnyi zenei utazás, ünnep, összefoglalás és egyben programismertetés a következő harminc évre - ez a Danubia Zenekar születésnapi koncertje.
“Dívák újéve” címmel ad fergeteges koncertet január 4-én Tóth Vera és szeretett big bandje, a 25 éves Budapest Jazz Orchestra a Várkert Bazárban.
A Vabadaba egy érzés. Pontosabban sokféle érzés. A szerelem 22 árnyalata, ami 22 dalban szólal meg mostantól.
A teltházas Budapest Sportaréna showt követő Főnix turné után, 2024 tavaszán néhány koncert erejéig útjára indul a NOX történetének egyik legizgalmasabb produkciója, a Csendes II. felvonása.
A Petőfi Band a Soproni Petőfi Színház művészeinek zenekara, amely évek óta fellép különböző rendezvényeken, most egy igazán különleges koncerthelyszínen a Petőfi Színházban lépnek fel!
A Petőfi Band tagjai: Simon Andrea (ének, hegedű), Papp Attila (ének, gitárok), Szabó Laci (billentyű, ének, tangóharmonika), és Kiss Noró (ének, gitár).
Várunk titeket egy mesebeli téli koncertre, ahol csizmacsacsacsázunk és hópehelykeringőzünk, tündértavon korcsolyázunk és a csillagfényes erdőben szánkózunk a hóemberekkel. A nagy ünnepre készülődve, a manókkal meglessük a Karácsonyvár titkait is, amelynek ablakai mögött a téli mesék laknak.
KARÁCSONYI KALÁKA
Akusztikus koncert felnőtteknek
Vendég: Sebestyén Márta és Andrejszki Judit
A diótörőt nem kell bemutatni, ezt a változatot azonban először hallhatják színpadon. A zene a megszokott, a történetet azonban az egyik legolvasottabb magyar író, Cserna-Szabó András öntötte egészen új formába. A zeneszámok között nagy magyar színészek előadásában élvezhetjük az eredeti történet mai parafrázisát, amely felnőttekhez legalább annyira szól, mint a szokásos gyerekközönséghez.
A Studio11 hosszú pályafutása alatt a legnagyobb előadóművészekkel dolgozhatott együtt. Sokuk pályája, már a kezdetektől összefonódott, szorosan kapcsolódott az együtteshez. Az egyik ilyen művész egy csodálatos énekes - Szulák Andrea, aki már egész fiatalon megcsillantotta rendkívüli tehetségét a rádió könnyűzenei stúdióiban.
Vecsei H. Miklós és csapata Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a Kiégő Izzók élő, vetített díszletében, Koltay Szonja Dorottya installációjával készítette el legújabb irodalmi-koncertszínházi előadását „A kocka kibontása” címmel.
Johann Sebastian Bach (1685–1750) h-moll miséje egyfelől a zeneszerző (és a zeneirodalom) egyik legnagyobb alkotása, kivételes tökéletességű mű, amely a két passió, a Die Kunst der Fuge, a Musikalisches Opfer, a Goldberg-variációk vagy a Das Wohltemperierte Klavier nagyságrendjét képviseli, másfelől problematikus opus magnum, amely kérdéseket vet fel.
Műsor: Kodály: Psalmus Hungaricus / J. S. Bach: Magnificat
Dr. Fazakas Gergely reformációkutató előadásával
Délutáni ráadáskoncert rövidített műsorral, szünet nélkül
Brahms, Csajkovszkij és Rahmanyinom művei.
Giuseppe Verdi
A trubadúr – koncertszerű előadás (Anna Netrebkoval és Yusif Eyvazovval)
Opera négy felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar és angol felirattal
Az Orgonapárbaj nagy hagyományú koncertjein a hangszer legkiválóbb művészei vetélkednek játékosan, különböző zenei feladatok rögtönzött megoldásával szórakoztatva a közönséget. Talán éppen a rögtönzés fontossága sugallta az ötletet: miért ne vállalhatná két jazzmuzsikus is a megmérettetést?
Kétségtelen tény, hogy a szimfonikus zenekar legizgalmasabb, legsokoldalúbb alegysége az ütőskar. Milliónyi hangszer, csúnyán és szépen szóló vasak és fadarabok, műanyag vödrök és bezacskózott kések: szinte bármiből lehet ütőhangszer. És lesz is: egy órában mutatjuk be az ütősök izgalmas világát a törzsi dobolástól a rock and rollig és tovább. Becsatlakozni ér, sőt, szinte kötelező lesz, hiszen ütőzni végső soron mindenki tud, vagy legalább szokott.
Johannes Brahms (1833-1897) az egész zenetörténet sok nagyszerű alkotója között is a legnagyobbak egyike, a romantika korának kimagasló zeneszerzője. Minden műve magán viseli a zeneszerző senki mással össze nem téveszthető egyéniségének nyomát, de minden művének karaktere más és más. Hangversenyünk műsora szépen mutatja ezt: kevés számú vidám műveit képviseli az Akadémiai ünnepi nyitány, a Beethoven iránti mélységes tisztelet hatja át a Hegedűversenyt és nagy, összefoglaló mű az utolsó szimfónia.
Bogányi Gergely és a Pannon Filharmonikusok hangversenye.
Néhány éve már hagyománnyá vált, hogy a Random Trip csapata a Várkert Bazár falai közt zárja az évet. Idén sem lesz ez máshogy, és erre az eseményre ismét rendhagyó és nagyon ütős all-star csapatot hozott össze Delov Jávor, az improvizációs közösség vezetője.
Kökény Attila és Rakonczai Viktor 2022-ben újra "egymásra találtak" és elhatározták, hogy közös munkába kezdenek.
Műsor:
A klasszikus zongorairodalom legnépszerűbb művei és parafrázisai
Operaáriák, dalok, népszerű slágerek
The Golden Voices of Gospel" hangszeres énekegyüttes
"OH HAPPY DAY", " HALLELUJAH "
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!