VIII. Henrik az angol történelem talán egyik legkülönösebb szereplője, aki nemcsak szélsőséges tetteinek lenyomatát hagyta az utókorra, hanem hat házasságának legendáját is.
Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra
musical
Az előadást angol felirattal játsszuk.
Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre vágyók, összeesküvők és megalkuvók. De mindegyikükben ott él a remény a szellem és lélek felemelkedésében.
Csak a szeretet: az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiáról beszél Magyarország első számú újcirkusz-társulata, a Recirquel produkciója.
Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.
A darab egy különleges és Magyarországon egyedülálló feldolgozásban viszi színpadra Petőfi Sándor életének egy meghatározó időszakát.
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.
Boris Eifman / ifj. Johann Strauss
A PYGMALION-HATÁS
Balett két felvonásban
Dumaszínház est
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban volt.
Dumaszínház est
Kevesen remélték már, de 2024. június 1-jén sokak álma válik valóra. Egy nagykoncert erejéig összeáll egy korszak emblematikus együttese, a HUNGÁRIA.
A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical Dumas regénye alapján. Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély Szomor György dalaival, Pozsgai Zsolt átdolgozásában. Emberi drámák, sorsok, a jó és a rossz megítélése, ami olykor nem is olyan egyszerű.
A legnagyobb slágerek Geszti Péter (és bolygónk) meghatározó korszakaiból, Rap+Az, zene+stand up, vidám időutazás, meglepő fordulatok, korszakos vendégek, és egyedülálló AI látványosság!
Dumaszínház est
Glattauer vígjátéka nagy emberismerettel és virtuozitással sodorja nézőjét a hősökkel együtt a jövő meglepetései felé...
A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Jegyár: 9000 Ft
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket.
40 évvel első szegedi előadása után visszatér az István, a király!
Műsor / Programme:
J. S. Bach: d-moll toccata és fúga – on the great pipe organ / a BAZILIKA NAGY ORGONÁJÁN
W. A. Mozart: Requiem
Az István, a király egy családi viszály története: Géza fejedelem halála után fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra hivatkozva nagybátyja, Koppány is tömegeket gyűjt maga köré. István külföldi támogatással megszilárdíthatja a pozícióját, de a véres összecsapás elkerülhetetlen.
Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt irodalmi klasszikusokat. Nagyszerű arányérzékkel teszi követhetővé a cselekményt a tánc nyelvén. Klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája különleges és látványos, szakmailag magas színvonalú, mégis befogadható és közönségbarát.
A Rumini a mai magyar meseirodalom egyik sztárszerzőjének, Berg Juditnak a legismertebb műve, melyet évről-évre több ezer magyar gyerek olvas kötelező irodalomként az alsó tagozatban.
Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az imádott és az üldözött. Evita az ember.
Reginald Rose: 12 DÜHÖS EMBER
Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben és eltűnt a média látómezejéből is. Ennek oka egy daganatos betegség - a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte.
A Rejtő Jenő regénye alapján készült előadás egyedülálló színházi vállalás és zenei élmény.
Ha sírva akar nevetni, ezt az előadást ne hagyja ki!
A Jóbarátok egyik írójának komédiája rengeteg humorral mutatja be az emberi játszmák változatos és hol vérre menő, hol röhejes természetrajzát.
Boribon és Annipanni egy éhes cicát találnak a hazafelé úton. Nagy az öröm, amikor kiderül: kiscica Boribonnal marad. De vajon mi legyen a neve?
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!