Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok, Bach, Haydn, Liszt, Elgar, Britten

WEINER–SZÁSZ KAMARASZIMFONIKUSOK

Műsor:

ELGAR:        Bevezetés és allegro
HAYDN:        Melki hegedűverseny
LISZT:            Angelus – imádság az őrangyalokhoz
BACH:            Hegedű-kettősverseny
BRITTEN:    Simple Symphony (gyermekkori témákra)

STULLER GYULA – hegedű
STULLER BARNABÁS – hegedű
SOMOGYI PÉTER, hangversenymester

A műsorról:

EDWARD ELGAR az Enigma-változatok (1899) révén lett világhíres. Másik jelentős műve a Gordonkaverseny (1919). A remény és dicsőség földje c. zenekari indulója szinte második himnusza lett Angliának. Vonószenekari darabjai közül kiemelkedik a Bevezetés és allegro (1905), melyben a barokk concerto grosso műfaját újította meg egyéni módon. Témáját egy walesi népi dallam ihlette. Műve Sir John Barbirolli vezényelte első lemezfelvételét (1927) hallgatva így szólt: „Nem gondoltam volna, hogy ennyire nagyszerű!”

JOSEPH HAYDN 1770-ben írott A-dúr hegedűversenyét valószínűleg herceg Esterházy Miklós zenekarának vezérhegedűse, Luigi Tomasini virtuozitására szabta. Műve nem lett kinyomtatva, idővel elkallódott és mindaddig feledésbe merül, amíg 1949-ben(!) Ausztriában a Melki Bencés Apátság könyvtárából elő nem került a kézirata. A kora-klasszika jellegzetes alkotásaként több vonásában őrzi az osztrák zenei barokk ismertetőjegyeit. Első magyar lemezfelvételét (BMC CD 156) a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok készítették Baráti Kristóf és Rohmann Imre közreműködésével.

LISZT FERENC az Angelust eredetileg zongorára írta a Róma melletti Tivoliban, ahol sok nyarat töltött az 1870/80-as években. A Vándorévek-sorozat harmadik kötetének első darabja. Egyetlen vonósokra írott műveként kvartett-átiratot készített belőle. Ezt angol tanítványa, Walter Bache nagybőgő-szólammal egészítette ki, hogy vonószenekarral is előadható legyen. Ebben a formában hangzott el az Angliába látogató 75 éves szerző tiszteletére 1886 áprilisában.

JOHANN SEBASTIAN BACH a kötheni herceg szolgálatában 1720 körül írta meg d-moll hegedű-kettősversenyét. Műve a concerto és a kamarazene nemes ötvözete, melyben nemcsak az együttes és a két szólóhangszer társalog egymással, hanem ez utóbbiak maguk között is párbeszédet folytatnak, vagy visszhangszerűen ismétlik egymást. Az erőteljes első rész és a nagyszabású finálé Bach egyik legmegindítóbb szépségű lassú tételét fogja közre. A műnek c-moll kétzongorás változata is létezik szerzője átiratában.

BENJAMIN BRITTEN 1933-ban egy füzetben rábukkant 9-12 éves kora között írott szerzeményeire. Nyolc téma (a legtöbbjük tánc) annyira megtetszett neki, hogy kidolgozta és páronként összekapcsolta őket. Tételeinek játékos, alliteráló címet adott (magyar fordításban: Bombasztikus bourrée, Pajkos pizzicato, Szenvedélyes saraband, Furfangos finálé), majd szeretett brácsa-tanárnőjének ajánlotta művét. A Simple Symphony megszólaltatásáról a karmester Sir Colin Davis ezt találta mondani: „Szimpla ügy a zenekarnak, kivéve a vonósokat...”