Program


VÁRSZERENÁD

VÁRSZERENÁD

VÁRSZERENÁD
Esőnap: június 4. vasárnap, 20:30 óra  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. június 1. csütörtök, 20:30

Josef Suk (1874–1935) a cseh zene legnagyobb alakja, Antonin Dvořák kedvenc tanítványaként írta be nevét a zenetörténetbe.

A  hegedűművészként, a világhírű Cseh Vonósnégyes tagjaként is megérdemelt hírnévnek örvendett Suk életművén magától értetődően erősen érződik mestere hatása. Talán legismertebb, manapság is gyakran felcsendülő alkotása 1892-ben írott Esz-dúr szerenádja vonószenekarra (op. 6), melyet egy évvel konzervatóriumi tanulmányai befejezése után komponált.

Brahms ajánlására (aki már Dvořákot is támogatta, s Suk tehetségét is nagyra tartotta) 1896-ban jelentette meg a Simrock zeneműkiadó cég. A bensőséges, áradó melódiákban túlcsordulóan gazdag nyitótételt követően játékos-elegáns, a Trióban népies ízeket kínáló tánc, majd álmodó, lírai lassú tétel következik. A művet tempós finálé csendíti ki, egy elgondolkodó, korál-jellegű második témával, mesteri  kontrapunktikus kidolgozással. Az 1945 szeptemberében Londonban született John Rutter életművét rendszerint a posztmodern jelzővel illeti a kritika.

A mindenekelőtt egyházzenéje révén ismert, karnagyként is világhírű mester az európai zene nagy hagyományait nagy fantáziával ötvözi a populáris zene elemeivel, jellegzetesen egyéni harmónia-, melódia- és ritmusvilágot teremtve kompozícióiban. A zenetörténeti múlthoz való kapcsolódását nem egy esetben szöveges és zenei idézetek felhasználásával is demonstrálja. Nincs ez másképpen az 1979-ben
keletkezett hat tételes Antik szvit esetében sem: az egyes tételek (Prelude, Ostinato, Aria, Waltz, Chanson, Rondeau) lefegyverző
kompozíciós tudással és igényességgel idézik fel régmúlt korok jellegzetes tételtípusait és táncait.

Ajánlatunk


zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

Mrs. Dolly Levi furfangos, házasságokat összehozó cselszövései, melyekkel megözvegyült, fiatalabb és élemedettebb hölgyeket és urakat próbál közös háztartásba terelni, sok-sok kacagtató félreértésre, faramuci, összegabalyodott helyzetek szórakoztató feloldására adnak alkalmat – mígnem Dolly végül magának szerzi meg a legjobb partit.

A Margitszigeti Színház minden évben nagyszabású eseménnyel ünnepli meg a Nemzeti Összetartozás Napját. A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.

Kövess minket!


További ajánlataink


ATTRACTION Szép

Papp László Budapest Sportaréna

Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon!

Egység és sokszínűség. A Nemzeti Filharmonikusok 2024/2025-ös évadának koncertjei bejárják a hangverseny repertoár valamennyi fejezetét, tallózva régi és új között.

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!