Program


Révész Sándor Rock&Roll közlegények

Révész Sándor Rock&Roll közlegények

Révész Sándor újra turnézik

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. március 8. péntek, 19:00

Révész Sándor a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját nem is annyira a hosszú szünetek, mint inkább az utánuk létrehozott értékálló alkotások jellemzik. Három igényes és egyéni hangvételű albumot készített, 1985-ben, 1993-ban és 2003-ban.

Nagy érdeklődés várta 2013-as, jubileumi koncertsorozatot. A Révész 60 – Gyere még közelebb! Című turné tavaszi és őszi szakasza is remekre sikeredett, akadt helyszín, ahol már hetekkel korábban elfogyott minden jegy az előadásra. Az év végén pedig egymás után kétszer megtelt a MOM Kulturális Központ nézőtere.

2015 őszén Révész Sándor Rock and roll közlegények címmel indul turnézni, a veszprémi Bluesberry együttes két gitáros-énekesével, Horváth Ákossal és Nagy Gergővel. A Generál és Piramis slágerek mellett megszólalnak a szólóalbumok dalai, valamint vadonatúj szerzemények is. A repertoár igen, de a lényeg nem változott: az előadások most is meghitt atmoszférájúak lesznek, kiváló zenével és a megszokott, magas színvonalú, magával ragadó előadásmóddal – azaz Révész Sándorral.

Ajánlatunk


Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!

A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen.

Lázár Ervin mesejátékát már számos változatban láthatták az író rajongó olvasói. Tévéjáték, könyv, vagy színházi formában, sőt egy generáció nevelkedett Dömdödöm kedves versmondásán, vagy Bruckner Szigfrid hencegő oroszlán nagyzolásain.

Kövess minket!


További ajánlataink


Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval

MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködnek a Virtuózok zsűritagjai és legkiemelkedőbb tehetségei. Sztárvendég: Plácido Domingo

29. Duna Karnevál Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A karneváli események koronája minden évben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsor, a külföldi és hazai táncegyüttesek közel…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!