Program


PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2020/2021- HANDEL: Messiás
2

PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2020/2021- HANDEL: Messiás

A Messiás Georg Friedrich Händel máig legnépszerűbb műve, egyben a világ egyik leggyakrabban játszott oratóriuma. A mostani előadás e remekmű dublini és korai londoni (azaz 1742/43 körüli) verzióját állítja színpadra, teljes terjedelmében. Vashegyi György együtteseit ezúttal a régizenei élet elismert karmestere, Marcus Creed vezényli.

PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2020/2021- HANDEL: Messiás

A Messiás Georg Friedrich Händel máig legnépszerűbb műve, egyben a világ egyik leggyakrabban játszott oratóriuma. Első alkalommal 1742. április 13-án Dublinban szólalt meg, s a mű diadalmenete a következő évbeli londoni koncertekkel folytatódott. A mostani előadás e remekmű dublini és korai londoni (azaz 1742/43 körüli) verzióját állítja színpadra, teljes terjedelmében. Vashegyi György együtteseit ezúttal a régizenei élet elismert karmestere, Marcus Creed vezényli.

Händel számára az általa irányított koncerteken a jelek szerint rendkívül fontos volt, hogy minden szöveg elhangozzék, mivel - a zenetörténetben talán egyedüliként - kizárólag a Bibliából vett, szó szerinti idézeteket dolgoz fel (a szövegkönyvet barátja és munkatársa, Charles Jennens állította össze).
„Célunk annak hangsúlyozása is, hogy - bár mindannyian hozzászoktunk monumentális Messiás-előadásokhoz - a mű eredetileg szerény apparátusra íródott: Händelnek Dublinban egyáltalán nem álltak rendelkezésére fafúvós hangszerek. Hangversenyünk előadó-apparátusának összeállításakor igyekeztünk minél inkább az 1742-es dublini bemutató körülményeit rekonstruálni. Bízunk abban, hogy közönségünk ezáltal új színeket és szépségeket is talál e már sokszor és méltán megcsodált zeneműben” - fogalmaz Vashegyi György az előadással kapcsolatban.

Műsor: Händel: Messiás, HWV 56

Vezényel: Marcus Creed

Közreműködők:
szoprán: Szutrély Katalin
alt: Balogh Eszter
tenor: Megyesi Zoltán
basszus: Najbauer Lóránt
Purcell Kórus
Orfeo Zenekar (korhű hangszereken)

Rendező: Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa

Kövessen minket!


Ajánló


Pintér Béla és Társulata fennállásának 20. évfordulóját ünnepli ezzel az előadással, egy szürreális…

Mamma Mia!

Madách Színház

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban…

Az Oliver! Charles Dickens regényéből készült. Az író a kis Olivér alakjában az…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok