Matéria Művészeti Társaság kiállítása
Jelentős hazai kortárs képzőművészeti csoport, a Matéria Művészeti Társaság tizennégy alkotójának közel hatvan képét nézhetik meg a látogatók a REÖK-ben.
Jelentős hazai kortárs képzőművészeti csoport, a Matéria Művészeti Társaság tizennégy alkotójának közel hatvan képét nézhetik meg a látogatók a REÖK-ben.
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2015. január 18. vasárnap, 18:00
A Matéria Művészeti Társaság minden művészétől 3-4 alkotást, összesen közel hatvan képet láthatnak a falakon a látogatók. A legtöbb alkotó már visszatérő vendég a Reök-palotában, hiszen több, komoly képzőművészeti seregszemlén is állították már ki műveiket.
A társaság egyik alapítója és a REÖK kiállításának ötletgazdája a szegedi származású Serényi H. Zsigmond festőművész, aki mellett Nátyi Róbert művészettörténész dolgozott kurátorként a jelenlegi tárlaton. A palota teljes első szintjén látható kiállítás első terme tulajdonképpen egy „kamaratárlat", ahol mindegyik alkotó bemutatkozik egy-egy művel, majd a későbbi termekben láthatjuk a többi alkotást koncepciózusan.
2008-ban, négy képzőművész fejében fogant meg a Matéria Művészeti Társaság alapításának gondolata, azóta a csoport tizenöt főre bővült. Ami összeköti alkotói identitásukat: mindannyian az anyagközpontú felfogást képviselik művészetükben. Gondolataik kifejezésére az anyag, a matéria segítségével találják meg a formát. Úgy nyúlnak a matériához, az anyaghoz, hogy a táblaképből, a síkból kilépnek vele. Stilárisan igen változatos a REÖK-beli tárlat, hiszen láthatunk absztrakt expresszionista műveket, gesztusfestészetet, frottázsokat, plexiüveggel és vakolatszerű megoldásokkal is ható alkotásokat.
A szellemiségében az anyagelvűséget a spiritualitással ötvöző csoport alkotói Bartl József, Birkás István, Dréher János, Gáll Ádám, Kovács László, M. Novák András, Serényi H. Zsigmond, Baksai József, Haraszty István, Jovánovics György, Szikora Tamás, Tölg-Molnár Zoltán, Záborszky Gábor és Paizs László. Kiállítási anyaguk 2015. január 18-ig tekinthető meg a Reök-palotában.
Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző a budapesti improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője és mozgatórugója közel két évtizede. Ezen az estén ismét a több formációból, többek között az Irie Maffiából ismert énekesnővel, Sena Dagaduval egészülnek ki, akivel a kétezres években közösen készített Barabás Lőrinc Eklektric számokat is felelevenítik majd.
Kevesen remélték már, de 2024. június 1-jén sokak álma válik valóra. Egy nagykoncert erejéig összeáll egy korszak emblematikus együttese, a HUNGÁRIA.
A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.
Csodálatos hangok, elbűvölő koreográfiák és a művészet fénye találkozik ezen a különleges eseményen.
Ezen az estén Mucsi Zoltán kiáll a nézők elé és elmeséli élete legfontosabb történeteit. Persze nem véresen komolyan, hanem olyan…
Fellépők: Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté, Kocsis Dénes, Sándor Péter
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!