Program


KORTALAN KORTÁRS - Manna Produkció

KORTALAN KORTÁRS - Manna Produkció

A Független Színművészetért Alapítvány és a Manna közös produkciója

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. augusztus 9. csütörtök, 20:30

Három színésznő ötletéből született előadássorozat, melynek során olyan kortárs magyar szövegeket visznek színpadra, melyek egyébként talán sosem kerülnének így „terítékre”. Esszéket, novellákat, tárcákat mondanak, énekelnek, sírnak és nevetnek a deszkákra, miközben a képzőművészet, a film és a zene is megjelenik. Minden előadást csak egyetlen egyszer adnak elő a művészek.

Kortalan Kortárs című sorozatunk minden alkalommal egy teljesen új, tematikus előadással jelentkezik, így megismételhetetlen élményben részesíti nézőit. Az estek témájául olyan hívószavak szolgálnak, megannyi más mellett, mint a botrány, az ikon, vagy nyersanyag – hogy csak néhányat említsünk közülük. Az alkotócsapat állandó művészei Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa, minden alkalommal teljesen elölről építi fel az előadást, hogy végül egy varázslatos „összművészeti csemegében” legyen részünk.

Az első felvonásban kortárs szövegek feldolgozását láthatjuk, ami minden eseményre külön, a témában felkért művészek munkáiból áll össze. Van köztük olyan író/költő, aki kifejezetten erre az estére ír valamit, de akad olyan is, aki korábban nem publikált művét hozza nyilvánosságra. A második felvonásban Szily Nóra kérdezi az aznapi témáról és sok minden másról a három színésznőt és egy meghívott vendéget.

 

Ajánlatunk


Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét! A Túl minden határon-est méltó folytatása a Föld minden pontjáról most Önökhöz érkezik!

A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.

Kövess minket!


További ajánlataink


Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval

MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködnek a Virtuózok zsűritagjai és legkiemelkedőbb tehetségei. Sztárvendég: Plácido Domingo

Madame Tussauds Budapest

Madame Tussauds, Palazzo Dorottya

A világ legújabb Madame Tussauds Budapest produkciójában 52 magyar és nemzetközi élethű viaszfigurával, lélegzetelállító installációkkal, rengeteg élménnyel, hang- és fényjátékkal,…

Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!