Program


Kaláka - Hangol már a zenekar

Kaláka - Hangol már a zenekar

Hangol már a zenekar - A Kaláka együttes és a Miskolci Szimfonikus Zenekar közös koncertje

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2016. november 5. szombat, 17:00

A dalokat hangszerelte és vezényel: Gryllus Samu

A miskolci szimfonikus zenekar repertoárjában eddig sem volt hiány különleges produkciókban. Szép példája ennek a 2013-ban megvalósult, FeelHarmonic love elnevezésű popkoncert-show is. Utóbbi szuperkoncert a szerelem érzését öntötte dallamokba szimfonikus hangszerelésben. A 2016-os évben egy hasonlóan színvonalas, mégis teljesen más koncepciójú koncerttel szeretnénk meglepni a közönséget. A szerelmesek után, ugyanis most "a szerelmek gyümölcseit", a gyermekeket, a családokat szeretnénk megcélozni. Tudjuk viszont, hogy a hagyományos keretek ebben az esetben nem lennének célra vezetőek, ezért igyekeztünk minden tekintetben a korosztály igényeihez alkalmazkodni. Olyan közönség előtt kell ugyanis bizonyítanunk, amely csak a tényleg hiteles és magával ragadó muzsikát jutalmazza. Zenekarunk gyermekkoncertjein ezért évek óta arra törekszünk, hogy megismertessük és megszerettessük a kicsikkel és nagyobbakkal a komolyzenét, hogy aktív részesei lehessenek egy csodálatos, magával ragadó kalandnak a zene világában. A már meglévő zenepedagógiai/szórakoztató gyermekprogramjaink mellett idén egy "szuperkoncertet" is megálmodtunk a számukra. Az előadás megvalósításához segítségül hívtuk a Kossuth –díjas Kaláka zenekart, akikkel hasonlóan gondolkodunk a legkülönlegesebb közönségünkről, a gyerekekről. A verseket sajátos stílusban feldolgozó együttes muzsikája sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja.

Az ő munkásságuk egészül ki a Miskolci Szimfonikus Zenekar magas szintű szakmai tevékenységével, melynek eredményeképpen megszületett egy igazán rendhagyó, új megközelítése a zenés családi programoknak. A koncepció megalkotásakor a "szórakoztatva tanítani" volt a jeligénk, ahol az élőzene, a versek, a mondókák és a népi játékok kapnak főszerepet, élménydús programot kínálva ezzel, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A műsor szakmai programjának kialakításakor figyelembe vettük a korosztályi igények mellett azt is, hogy egy olyan programot hozzunk létre, ahol szülő és gyermek egyaránt jól szórakozhat. Ez alapján alakítottuk ki a koncert tematikáját, amely ötvözi az irodalmi, egyházi, zeneművészeti értékeket és a család fontosságát. Célunk elsősorban az, hogy olyan élményt nyújtsunk a gyermeknek, a szülőnek külön-külön is, és együtt is, amely magával ragadja őket mindenféle kötöttség és elvárás nélkül.

 

 

 

Ajánlatunk


Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a Hans Zimmer zenéje című nagyszabású műsorával. A Dűne, A Karib-tenger kalózai, Pókember 2, Sherlock Holmes, Madagaszkár, Csillagok között, A Da Vinci-kód, Pearl Harbor, Gladiátor, Mission Impossible, és a legendás Hans Zimmer sok más műve a híres Lords of The Sound szimfonikus zenekar előadásában!

Szivárványos zenekari hangzás, titokzatos párbeszédek, találós kérdések. Ármányos törpe és diadalmas ifjú hős. Sárkányölés és a fenevad megízlelt vére nyomán megértett profetikus madárdal. Áthatolás a tűzön, a megtalált társ és a szerelemben megismert félelem. Ezek alkotják - seregnyi más mozzanattal együtt - a Siegfried mesei varázsát.

Janikovszky Éva eddig színpadon soha be nem mutatott könyvei alapján, először színpadon: a születéstől a kiskamaszkorig az élet minden nyűge.

Kövess minket!


További ajánlataink


IL VOLO 2024

MVM Dome

Tavaly már a Budapest Aréna is szűknek bizonyult, ezért – közkívánatra – 2024-ben az MVM Dome színpadára érkezik a világhírű…

A MOMKult szabadtéri színpadán Tóth Vera, Csík János, Pál István „Szalonna” és Bandája találkozása különleges, hiszen az általuk képviselt kulturális…

Gaetano Donizetti AZ EZRED LÁNYA Vígopera két felvonásban, prózai jelenetekkel, francia és magyar nyelven, magyar, angol és francia felirattal

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!