Program


Egy óra versek között

Egy óra versek között

Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják a kedves látogatók.

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2023. március 24. péntek, 17:00

Egy óra versek között

„A vers luxuscikk. Lehet élni nélküle, de nem érdemes.”
A versről mindig a tisztaság jut eszembe. A gondolat tisztasága. A szándék tisztasága. A világ, a nyelv, az élet, a szeretet tisztasága. A lélek tisztasága. Az emberé. Azé, aki írta, aki hallja, vagy aki mondja. Egy órán át itt minden tiszta lehet, elfelejthetjük a világ kuszaságát. Hunyjuk be a szemünk, és hallgassuk a kis kristálypatak csobogását, aminek medre a nyelv, cseppjei a szavak, forrása pedig a költészetünk. Az emberi vágyak, érzések, az öröm és a szomorúság, a hit és a hitkeresés legpontosabb képeit évezredek óta versekben fogalmazzák meg a költők, a költészet tehát tulajdonképpen a világ és a világ történelmének lelki krónikája.

2002-ben indult útjára a Miskolci Nemzeti Színházban az Egy óra versek közt című rendezvénysorozat, amely mára konstans eleme Miskolc kulturális életének. A közönség minden esetben egy rendkívül igényesen összeállított irodalmi műsornak lehet tanúja, ahol előadásról előadásra elmélyülhet a magyar- illetve a világirodalom szépségeiben.

Az est házigazdája: FANDL FERENC

Ajánlatunk


A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.

Fidelio Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 185 perc, 2025 német nyelven, magyar és angol felirattal

Május 11-én fergeteges ValMar koncerttel zárul a 2024-es Pápai Expo és Agrárpiknik, az év legmenőbb agrárrendezvénye.

Kövess minket!


További ajánlataink


IL VOLO 2024

MVM Dome

Tavaly már a Budapest Aréna is szűknek bizonyult, ezért – közkívánatra – 2024-ben az MVM Dome színpadára érkezik a világhírű…

Szentpéteri Csilla & Band - “Mojito” koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merülj el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten! Vendég: Carolyn Zhang Yu koloratúrszoprán

Fellegi Anna - ének Budapesti Akadémiai Kórustrásaság (karigazgató: Balassa Ildikó) ARLtistic Dance Company (koreográfus: Albert Réka Lilla) Budafoki Dohnányi Zenekar…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!