Déry és Böbe
Az RS9 Színház előadása.
Az RS9 Színház előadása.
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2016. december 19. hétfő, 19:30
Déry Tibort – aki egyébként, mint író Nobel díjra is föl volt terjesztve 1957-ben – a forradalom leverése után letartóztatták. Október 23 –án részt vett az Írószövetség kiáltványának elkészítésében, és az elnökség Déryt bízta meg, hogy a Petőfi téren és a Bem téren felolvassa. Nagy Imre hívének vallotta magát. Kádár ragaszkodott Déry kiemelt felelősségre vonásához. Révay szerint már 1956 –ban ki kellett volna végezni, végül Marosán Györgynek köszönhetően hosszú börtönbüntetésre itélték. Börtönben írt leveleiből és műveiből, és nála csaknem 30 évvel fiatalabb feleségének a leveleiből készült az előadás.
Az előadás hossza kb. 70 perc, szünet nélkül.
Znajkay Zsófia: Péntek úr csodálatos barátai 5+ Bemutató: 2023. október 6. 100 perc, 1 szünettel
A februári koncert után májusban Brahms újabb két magyar tánca, egy kihívást jelentő versenyműve és mélységeket megjáró szimfóniája kerül a Fesztiválzenekar műsorára.
A Love Letters című kétszemélyes színdarab az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve, amely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert.
A Margitszigeti Színház a Nemzeti Összetartozás Napját a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral ünnepli ez évben is. Közreműködik: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész,…
A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával…
Az Anconai szerelmesek habkönnyű története szenvedélyesen és szellemesen vallja, hogy élni voltaképpen nagyszerű dolog, és hogy mennyi örömöt találhatunk egy…
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!