Program


Czutor Zoltán – CzutOrchestra
2

Czutor Zoltán – CzutOrchestra

Czutor Zoltán – CzutOrchestra

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. április 13. csütörtök, 19:00

Első zenekara, a Ropi 1982. december 30-án lépett fel egy iskolai előszilveszteri bulin. Tagjai ekkor még mindössze 13-14 évesek voltak. Nemsokára egy erős AC/DC-hatás a zenekart egyre határozottabb irányba terelte, Ropi néven azonban még jó néhány sikeres koncertet adtak.

Zenei pályafutása 1989-ben indult be a Nyers zenekar frontembere, zeneszerzője és szövegírójaként. 1997-ben egy évet tölt Los Angelesben, ahol hangszerelőként, stúdiózenészként, énekesként dolgozott.

2005-ben megalapította a Belmondo zenekart, melynek napjainkig frontembere, zeneszerzője és szövegírója. 2013-ban a MikulásGyár hivatalos gyereklemezét Gubás Gabival közösen adták ki MákosGubás és a CzutorBorsók címmel, ennek eladásából befolyó teljes összeget a rászoruló gyerekek kapták. Szintén 2013-tól DJ Zíliával és Krajczár Péterrel megalapították a Hippihonder nevű formációt, ami elsősorban a klubszínpadokon aktív.

2011-ben megkapta Artisjus-díjat „Az év könnyűzenei szövegírója” kategóriájában.

Ajánlatunk


„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan hozhat egyhangú döntést, hogyan találhatja meg a közös nevezőt egy teljesen különböző emberekből álló társaság, akik még a szavak jelentésében sem tudnak megegyezni egymással?

Kövess minket!


További ajánlataink


SopronFest

Sopron - Lővérek

2024-ben május 17-18-19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén zajlanak a SopronFest kiemelt eseményei megnövelt helyszínen a Lővérekben.

29. Duna Karnevál Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A karneváli események koronája minden évben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsor, a külföldi és hazai táncegyüttesek közel…

Fenyő Miklós – Tasnádi István MADE IN HUNGÁRIA musical két részben

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!