Program


Bolond Istók

Bolond Istók

Arany János – Zalán Tibor: Bolond Istók
 több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. május 2. kedd, 15:00

A Jókai Színház minden évben kiválaszt egy, az iskolai tananyaghoz szorosan kapcsolódó alkotást, melyet kifejezetten az iskolás korosztály számára hoz létre, s melyben a Színitanház hallgatói is megmutathatják színpadi rátermettségüket. Kosztolányi Édes Annája, a Tartuffe „1949" című darab, Csokonai Dorottyája,  Shakespeare Lóvátett lovagok című komédiája, Szophoklész Antigonéja, Arany Toldija, valamint  Mikszáth Kálmán  Szent Péter esernyőjének színpadi adaptációja után  ebben az évadban a választás Arany János Bolond Istók című elbeszélő költeményére esett.

Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező. Amatőr színházcsinálóként került kapcsolatba a színházzal 1968-ban. 1978-ban kezdett el rendezni hivatásos színházakban, többek között Szolnokon, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és számos határon túli magyar színházban is. 2005–2006-ban a debreceni Csokonai Színház prózai tagozatának vezetője volt, és jelenleg is rendszeresen vállal rendezést Debrecenben. Kőszínházi rendezésein túl, az alternatív szcénában is folyamatosan hoz létre előadásokat, első ilyen jellegű rendezése a Woyzeck volt, 1987-ben. „Nekem a színház valójában az élet iskolája, amelybe minden nap bejárok. Önző módon arra vagyok kíváncsi, hogy egy anyaggal és egy embercsoporttal kapcsolatba kerülve, mi történik velem, és hová érkezünk meg együtt.”

Ajánlatunk


Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy fekete öves anyuka, vagy fiatal kismama vagy, a másfél órás zenés komédia garantáltan jobb kedvre derít majd. Kell ennél több egy anyának?

A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.

zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

Kövess minket!


További ajánlataink


Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval

MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködnek a Virtuózok zsűritagjai és legkiemelkedőbb tehetségei. Sztárvendég: Plácido Domingo

Szentpéteri Csilla & Band - “Mojito” koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merülj el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten! Vendég: Carolyn Zhang Yu koloratúrszoprán

Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!