Historikus együttesünkkel rövid története során a „régizenész” szakma kiválóságai foglalkoztak, köztük Sigiswald Kuijken, Reinhard Goebel, Jos van Immerseel, és a koncertünket most irányító Midori Seiler. A német–japán származású világhírű barokk hegedűs csak ebben az évadban másodszor dolgozik a Fesztiválzenekar barokk együttesével. Egy-egy produkciót ilyenkor hosszú műhelymunka előz meg, ahol az amúgy modern hangszeres muzsikusok elmélyülnek a régi zene historikus előadásmódjában. Midori Seiler és a barokk együttes ezúttal Bach, Telemann és Händel zenéjét hozza közelebb a közönséghez.
Bach négy zenekari szvitje közül talán a legnépszerűbb a vélhetően még Köthenben keletkezett h-moll szvit. A budapesti közönség nem a megszokott formájában hallhatja a művet, amely a zenetudósok feltételezése szerint eredetileg a-moll hangnemű volt, és vonószenekar szólaltatta meg. A Bach-tudós Werner Breig ezt a változatot rekonstruálta.
A zenetörténet hat Bach-hegedűversenyről tud, amelyek közül három elkallódott. A két hegedűre írott d-moll versenymű Bach és a lipcsei Collegium Musicum hangversenyein, a Café Zimmermannban szólalt meg. Mennyei szépségű lassú tételét Bach jeles 19. századi életrajzírója, Spitta „ének-igazgyöngynek” nevezte.
…noha már meglehetős számban csináltam efféléket, ezek nekem soha nem fakadtak igazán szívemből, de legalább annyi elmondható róluk, hogy nagyobb részüknek francia szabása van” – írja egyik életrajzában Georg Philipp Telemann, akitől a La Bizarre című szvit és a két violettára írott G-dúr concerto hangzik el. (A violetta a brácsa és a gamba közötti méretű hangszer volt, de kikopott a gyakorlatból, ezért a művet brácsán szokták előadni.)
Händel hamburgi, római és firenzei tartózkodásai után 1708 áprilisában Nápolyba utazott, ahol három hónapot töltött. Ebben a tapasztalatokban és élményekben gazdag időszakban született a hangverseny záró darabjaként elhangzó szopránkantáta, amelynek szövege a megözvegyült Julia Agrippina császárnő (i. sz. 15–59.) fiktív monológja, röviddel meggyilkolása előtt.
