A Kelemen Kvartett és Perényi Miklós
A zene világnapján két muzsikusgeneráció kiemelkedő egyéniségei találkoznak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hogy a kamarazene-irodalom klasszikus alkotásaiból szólaltassanak meg remekműveket.
A zene világnapján két muzsikusgeneráció kiemelkedő egyéniségei találkoznak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hogy a kamarazene-irodalom klasszikus alkotásaiból szólaltassanak meg remekműveket.
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2014. október 1. szerda, 19:30
A Kelemen Kvartett Kossuth-díjas fiatal névadója a Művészetek Palotája megnyitása óta kötődik az intézményhez, hiszen 2005-ben, a felavató koncerten ő is közreműködött, és azóta is számos esten nyűgözte le itt a közönséget kivételes képességű szólistaként. Vonósnégyesét 2010-ben alapította feleségével, Kokas Katalinnal, zeneakadémiai tanítványával, Homoki Gáborral, valamint sógornőjével, Kokas Dórával. A kvartett már működésének második évében második, valamint közönségdíjat kapott a Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei Versenyen, két hónappal később pedig elnyerte a Pekingi Nemzetközi Zenei Verseny első díját. Az amerikai kontinensen is nagy sikerrel turnéztak, Gidon Kremer saját svájci fesztiváljára hívta meg őket rezidens kvartettként, bemutatkozhattak a Berlini Filharmóniában és a londoni Wigmore Hallban, 2014-ben pedig többhetes ausztrál és kínai koncertkörúton vesznek részt.
A Kelemen Kvartett állandó kamarapartnere a kétszeres Kossuth-díjas Perényi Miklós, aki azóta a hazai koncertélet meghatározó alakja, hogy kilencévesen, rövidnadrágos kisfiúként telt házas koncerten muzsikált a Zeneakadémia nagytermében. Számára a zenélés nem szakma és nem munka, hanem belülről jövő késztetés, a hangszerjáték pedig olyan magától értődő önkifejezési forma, mint a beszéd.
Műsor:
Purcell: Fantáziák, Nos. 6, 8, 10
Beethoven: F-dúr ("Razumovszkij") vonósnégyes, op. 59, No. 1
Schubert: C-dúr vonósötös, D. 956
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.
2026. július 31. péntek 20:00 (esőnap: augusztus 2.) 2026. augusztus 1., szombat 20:00 (esőnap: augusztus 3.)
Vedd fel, ha mered! vígjáték 2 felvonásban
Evita története Tim Rice szövegével és Andrew Lloyd Webber zenéjével először albumként jelent meg 1976-ban. Az album sikere után született…
Valeriy Sokolov fiatal művész, de máris a legnagyobb szerzőket válogatja koncertműsoraiba, és a zene valódi jelentését keresi, sallangtalanul, nagy, átütő…
Egypercesek száz percben Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál, cimbalmozik Lukács Miklós
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!