Kokas Dóra

Kokas Dóra

7 éves korától részt vett csellóversenyeken, és kezdettől előkelő díjakat nyert.
Első díjas volt 2003-ban és 2006-ban a várpalotai, 2005-ben az olaszországi goriziai 2004-ben a horvátországi poreci, 2000-ben a zágrábi nemzetközi csellóversenyen, valamint 2002-ben a szolnoki Országos Csellóversenyen, ahol 1999-ben a legfiatalabb résztvevőként különdíjat is kapott.

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

7 éves korától részt vett csellóversenyeken, és kezdettől előkelő díjakat nyert.
Első díjas volt 2003-ban és 2006-ban a várpalotai, 2005-ben az olaszországi goriziai 2004-ben a horvátországi poreci, 2000-ben a zágrábi nemzetközi csellóversenyen, valamint 2002-ben a szolnoki Országos Csellóversenyen, ahol 1999-ben a legfiatalabb résztvevőként különdíjat is kapott.

Kokas Dóra játszott Európa leghíresebb koncerttermeiben, többek között a salzburgi Mozarteumban, a Velencei Malibran Színházban, egyéni fellépéseken vett részt Veronában, Ljubljanában, Klagenfurtben, Brüsszelben, Budapesten, Pécsett, Kaposvárott.

2001-ben vendégművészként lépett fel Angliában a Prussia Cove Nemzetközi Zenei Szemináriumon Nagy Péter zongorakíséretével. A 2006/7-es és 2007/08-as évadra több magyarországi szimfonikus zenekartól fogadott el meghívásokat Brahms Kettős Versenyének előadására nővérével, Kokas Katalinnal.

A Kelemen Kvartett és Perényi Miklós

A Kelemen Kvartett és Perényi Miklós

Müpa
Csellóművész
A Kelemen Vonósnégyes hangversenye

A Kelemen Vonósnégyes hangversenye

Belvárosi Színház
Gordonkaművész
Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán

Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán

Színház-Zene-Tánc Közhasznú Alapítvány
Csellóművész
Fesztiválakadémia - Nyitókoncert - In memoriam Szigeti József

Fesztiválakadémia - Nyitókoncert - In memoriam Szigeti József

Színház-Zene-Tánc Közhasznú Alapítvány
Csellóművész
Kaposfest 08.19. 18:00

Kaposfest 08.19. 18:00

Brothers Zenei és Produkciós KFT
Csellóművész
KAPOSFEST Bartok Bela, Fredrik Andersson, Steve Reich, Ligeti György, Richard Dubugnon

KAPOSFEST Bartok Bela, Fredrik Andersson, Steve Reich, Ligeti György, Richard Dubugnon

C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Dmitri Sosztakovic, Szergej Rahmanyinov, W.A. Mozart

KAPOSFEST Dmitri Sosztakovic, Szergej Rahmanyinov, W.A. Mozart

C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Franz Schubert, Jánosi együttes, Bartók Béla

KAPOSFEST Franz Schubert, Jánosi együttes, Bartók Béla

C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Hector Villa-Lobos, Pjotr Csajkovszkij, Fritz Kreisler, Jules Massenet, Antonin Dvorak, Ed

KAPOSFEST Hector Villa-Lobos, Pjotr Csajkovszkij, Fritz Kreisler, Jules Massenet, Antonin Dvorak, Ed

C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Johannes Brahms: 2. G-dúr vonósötös, op. 111

KAPOSFEST Johannes Brahms: 2. G-dúr vonósötös, op. 111

C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Ligeti György, W.A. Mozart, Anders Koppel, Giovanni Bottesini, Bartók Béla

KAPOSFEST Ligeti György, W.A. Mozart, Anders Koppel, Giovanni Bottesini, Bartók Béla

C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Maurice Ravel, Claude Debussy, Antonin Dvorak

KAPOSFEST Maurice Ravel, Claude Debussy, Antonin Dvorak

C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Meglepetés Kreisler-művek Szergej Prokofjev, Johannes Brahms

KAPOSFEST Meglepetés Kreisler-művek Szergej Prokofjev, Johannes Brahms

C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Templomi orgonaműsor Bach és Liszt művekkel

KAPOSFEST Templomi orgonaműsor Bach és Liszt művekkel

C&M Hungary Kft.
cselló
Kelemen B., Kokas K., Kokas D., Illés E., Pertis Sz., Pertis A., Egri M., Lajkó I.

Kelemen B., Kokas K., Kokas D., Illés E., Pertis Sz., Pertis A., Egri M., Lajkó I.

Budafoki Dohnányi Zenekar
Gordonkaművész
Kelemen Kvartett Bartók estje

Kelemen Kvartett Bartók estje

Budapest Music Center
Csellóművész
Kelemen Kvartett – Kamarazene Nagyteremre

Kelemen Kvartett – Kamarazene Nagyteremre

Zeneakadémia
cselló (Kelemen Kvartett)
Kelemen Quartett

Kelemen Quartett

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Cselló
Kelemen Vonósnégyes, Bartók : 2. vonósnégyes, Bartók: 4. vonósnégyes

Kelemen Vonósnégyes, Bartók : 2. vonósnégyes, Bartók: 4. vonósnégyes

Budafoki Dohnányi Zenekar
Gordonkaművész
Komolyzenei hangverseny

Komolyzenei hangverseny

Gyulai Várszínház
gordonka
Maxim Rysanov brácsakoncertje BTF

Maxim Rysanov brácsakoncertje BTF

Müpa
Csellóművész
Rózsavölgyi Classic: Kelemen Kvartett

Rózsavölgyi Classic: Kelemen Kvartett

Rózsavölgyi Szalon
cselló
Újévi Koncert és Múzeumlátogatás

Újévi Koncert és Múzeumlátogatás

C&M Hungary Kft.
Színész

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ