A bánya - műismertető

A bánya Rautavaara első operája, melyet 2010-ben mutattak be, noha mintegy fél évszázaddal korábban született. Ez a megkésettség azért is különös, mert a finn operaművészet egyik legkiemelkedőbb alkotása ez, amely ugyanakkor a kornak is fontos lenyomata. A darab története 1957-ben kezdődött, amikor Rautavaara zeneszerzést tanult Svájcban, és itt magyar menekültekkel találkozott, akik meséltek neki az ’56-os politikai eseményekről. Ekkor hallotta azt a bányászokról szóló történetet is, akik egy bányaomlás következtében a mélyben rekedtek. A darabban a bányászok fellázadnak a diktatúra ellen, és általános sztrájkba lépnek. Mint zárt tér és abban működő zárt közösség, a bánya erőteljes metaforája az életnek és a létezésnek.

I. felvonás
Egy bányászfalu valahol Európában az 1950-es évek végén. Az elkeseredett, sztrájkban álló bányamunkások a pártiroda előtt toporognak. Az irodából kivezetik a véresre vert Komisszárt. Marko, a bányászok szószólója letépi az iroda falán függő, vezérről készült képet, és a bányászok közé dobja, akik szétszaggatják azt. A Pap türelemre inti őket. Megérkezik a hegyekből Simon, az egykori partizán, akit a bányászok megválasztanak vezetőjüknek. Amikor kettesben maradnak, a Pap azt kéri Simontól, soha ne árulja el a az embereit. Ám Simon tudja, hogy a sztrájk vége csak a bukás lehet, ha élükre áll, ha nem. 

II. felvonás
A bánya bejárati csarnokában, félig a föld alatt, Marko rádión próbál kapcsolatot teremteni egy másik központtal. Közben Ira, Simon társa eloldozza a megkötözött és megvert Komisszárt, és táncba hívja a férfit. Ahogy az kiszabadul a kötelek fogságából, kicsavarja a nő kezéből a kést, Markóhoz lép, és hátba szúrja. A Komisszár elveszi Marko fegyverét, és a kijárati lépcsőhöz rohan. Simon érkezik, fegyverrel a kezében. Vele jön a Pap is. A Komisszár túszul ejti Irát, és a fegyvert a nőre szegezi. Simon is felemeli a fegyverét. A feszült helyzetben a Komisszár megpróbál hatni Simonra: vegye észre, hogy azért választották meg őt vezetőjüknek a sztrájkolók, mert a szabadság a legnehezebb béklyó a számukra. A Komisszár azzal érvel, hogy ő maga is hívhatta volna a milíciát és a katonaságot, de szereti őket, hisz közülük való. Lehetőséget kíván adni nekik, hogy kipróbálják a szabadságot, és felismerjék: nem tudnak élni vele. Aztán pedig vérontás nélkül visszatérjenek. Vanha, az egyik bányász hozza a hírt, hogy a kormányerőknek sikerült áttörniük a lázadók állásain. Kintről lövések hangját hallani. Simon szabadon engedi a Komisszárt. Csak egy út van az ostromzár alól: a város felé, azonban az már tele van harckocsikkal. Simon kinyitja a vas ajtószárnyakat, melyek a bánya sziklafolyosójára vezetnek. Belépnek a megviselt, fegyveres bányászok. Ira bekapcsolja a rádiót. A hírekben közlik, hogy a lázadók országszerte teljes vereséget szenvedtek. A főváros a kormányerők kezén van. Aki feladja az ellenállást, fegyverét és a vezetőjét, az elkerüli a büntetést. 

III. felvonás
Tágas csarnok a bánya legmélyén. A Pap együtt imádkozik az elgyötört bányászokkal. A sebesült Marko Ira ölében fekszik. Ira ki akar jutni innen, Simon azonban úgy érzi, nem hagyhatja el az embereket, akik bíznak benne. Ira a bányajáratokban akar elbújni, Simon azonban későinek érzi a menekülést.

Marko nem bírja tovább a bezártságot, a szabadba vezető folyosó felé rohan. Ettől a többi bányász is rádöbben, hogy itt nem lehet élni.

Simon próbálja őket tartóztatni, mert itt legalább biztonságban vannak. De ez még nagyobb ellenállást szül: most már őt is fel akarják adni a bányászok, mivel vérdíjat tűztek ki a fejére. Erre Simon belelő a fenyegető tömegbe. A golyó Irát találja el. A bányajárat egyik fala beomlik, és egy régi, addig nem ismert járat válik láthatóvá. Vanha arra indul, és maga után hívja a többieket. A folyosó végén talán ott a szabadság. 

A Komisszár lép elő a sötétből, nyomában egy csapat katona. Simon felé int, akit több fegyveres körbevesz, s egyszerre szúrják át a férfit szuronyukkal. A katonák elindulnak a bányászok után.