4. Uránia Filmnapok: Montázsritmus

A montázsnak, mint sajátos, voltaképpen csak a mozgóképre jellemző formai eljárásnak ismertebb az elmélete, mint a gyakorlata. Működése, technikái – szemben a történetmondás vagy a képkompozíció technikáival – legtöbbször rejtve maradnak a néző előtt. A montázzsal összeillesztett snittek sorrendje belesimul az elbeszélés folyamatába, a képkapcsolatok kompozíciója ritkán nyer önmagában értelmet. Talán a ritmusváltás az, amire nézőként egy-egy hangsúlyos dramaturgiai ponton leginkább felfigyelünk. De előtérbe a montázzsal kialakított ritmus is csak a történetmondástól eltávolodó etűdökben, filmversekben kerül, melyeket általában – s éppen a ritmus miatt – zenei vagy irodalmi formákkal azonosítunk. Ilyesfajta munkák készítésére a magyar film történetében – a főiskolai vizsgafeladatok mellett – a politikai és formai értelemben egyaránt szabadabb alkotási lehetőséget biztosító Balázs Béla Stúdióban nyílt mód. Ha tehát a montázs látványos működésére, ritmusjátékaira vagyunk kíváncsiak, érdemes a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a BBS anyagából válogatnunk, ahogy ez az összeállítás is teszi, egymás mellé helyezve a montázsritmussal kreatív módon élő, igen különböző stílusú rendezők ma már klasszikusnak számító rövidfilmjeit.

Bevezetőt mond Gelencsér Gábor filmesztéta.

Az összeállítás filmjei:

Pályamunkások - rendező: Gaál István, 1957, 4’
Te - rendező: Szabó István, 1961, 10’
Elégia - rendező: Huszárik Zoltán, 1965, 19’
Aréna - rendező: Tóth János, 1969, 7’
Pro Patria - rendező: Sára Sándor, 1969, 10’
Madarak - rendező: Szirtes András, 1981, 8’