művész


Vámos László

Vámos László

Született: † 1928–1996

Rendező, igazgató.

1950-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán, rögtön azután a Nemzeti Színház rendezője 1952-ig, majd 1955-ig a debreceni Csokonai Nemzeti Színház főrendezője volt. Akkor a budapesti Madách Színházhoz szerződött, ahol 1973-ig rendezett. Shakespeare: Hamlet című darabjának 1962-es nagy sikerű rendezése után Ausztriába, Németországba,…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Rendező, igazgató.

1950-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán, rögtön azután a Nemzeti Színház rendezője 1952-ig, majd 1955-ig a debreceni Csokonai Nemzeti Színház főrendezője volt. Akkor a budapesti Madách Színházhoz szerződött, ahol 1973-ig rendezett. Shakespeare: Hamlet című darabjának 1962-es nagy sikerű rendezése után Ausztriába, Németországba, Lengyelországba, Franciaországba és az USA-ba is meghívták rendezni. 1967 és 1980 között az Operettszínház főrendezője, 1982 és 1990 között pedig a Nemzeti Színház művészeti vezetője és főrendezője volt. 1981-ben megválasztották a Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkárává, a tisztséget 1990-ig töltötte be. 1960-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezőtanára, később a színházrendezői tanszék vezetője lett. 1994-től a Magyar Állami Operaház főrendezője, 1995-től haláláig – 1996-ig –, megbízott főigazgatója volt. Rendszeresen rendezett a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is.

Díjai:
Jászai Mari-díj (1955, 1962)
Kossuth-díj (1970)
Érdemes művész (1967)
Kiváló művész (1980)

Emlékére Psota Irén díjat alapított, fiatal rendezők, színészek számára
- „Az ő elhivatottsága, tisztessége, szakmai alázata egységes véleményt alakított ki a szakmában. Tanár úr volt, aki mindenkire odafigyelt, aki járta az országot, hogy megismerkedjen a kezdőkkel és mindent lásson, ami a színházi életben történik.” – Békés András
- „Megteremtette a magyar drámának azt a színvonalát, amely mércéül kell szolgáljon minden darab színrevitelénél Magyarországon.” – Bessenyei Ferenc
- „Színháza akár prózai volt, akár zenés, Pesten vagy vidéken színész színház volt. Velünk csinálta, belőlünk csinálta. Nagyszerű színészek seregét nevelte fel, hozta sztárhelyzetbe, s amíg lehetősége volt rá, nem engedte el a kezüket. Szinte valamennyiünknek tanára volt, nemcsak a főiskolán, hanem azután is a nagybetűs életben.” – Huszti Péter
- „Színházország díszpolgára volt Vámos László tanár úr minden színész, kellékes, ügyelő és zeneművész barátja.” – Petrovics Emil

Vámos László-díj:
Vámos László nevének megőrzésére Psota Irén saját anyagi tőkéjéből létrehozta a Vámos László Alapítványt, amely minden évben egy fiatal – a kuratórium által kiválasztott – színházművészt jutalmaz a Vámos László-díjban. A magas rangú művészi elismerést március 27-én, a Színházi Világnap alkalmából adják át.  

Játékfilmek:
A tanú (1969) – Idegorvos (színész)
Vőlegény (1982)

Tévéfilmek:
Menazséria (1964)
Antigoné (1965)
A bűvös szék (1972)
Bánk bán (1974)
A bolondok grófja (1974)
Magyar Elektra (1975)
Tudós nők (1975)
Sir John Falstaff (1977)
Erkel Ferenc: Hunyadi László (1978)
A tisztességtudó utcalány (1978)
Eljegyzés lámpafénynél (1980)
Éljen az egyenlőség (1980)
A különc (1980)
Névtelen hősök (1982)
A kegyenc (1983)
Falstaff (1984)
Éjféli operabemutató (1985)

A trubadúr

A trubadúr

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
G. Verdi: A trubadúr

G. Verdi: A trubadúr

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
G. Verdi: Otello

G. Verdi: Otello

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
G.Verdi: A Trubadúr / Il trovatore

G.Verdi: A Trubadúr / Il trovatore

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Tavaszi szél

Tavaszi szél

Nemzeti Táncszínház
  • Színész
Verdi: Otello

Verdi: Otello

Magyar Állami Operaház
  • Rendező

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!