művész


Nyári Gábor

Nyári Gábor

Született: 1979. április 13. (Győr)

Táncművész, a Magyar Fesztivál Balett együttes vezetője.

Szülei 8 évesen vitték az első balett órára azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy fiatalkori energiáit a táncművészeten keresztül hasznosíthatja, fejlődik az önkontrollja és a zenével nap mint nap élő kapcsolatba kerül. Először 1988-ban lépett színpadra a Győri Balett társulatával Az…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Táncművész, a Magyar Fesztivál Balett együttes vezetője.

Szülei 8 évesen vitték az első balett órára azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy fiatalkori energiáit a táncművészeten keresztül hasznosíthatja, fejlődik az önkontrollja és a zenével nap mint nap élő kapcsolatba kerül. Először 1988-ban lépett színpadra a Győri Balett társulatával Az álmok ura című Markó Iván koreográfiában és ott pecsételődött meg a sorsa igazán. Eldöntötte, hogy táncos akar lenni, mert a színpadon állva érezte meg azt a határtalan lehetőséget, hogy az eltáncolt történeteken keresztül érzelmeket tud adni a nézőknek, hatással van az emberekre. Ez az érzés, mely a mai napig hatalmába keríti minden egyes alkalommal, mikor színpadra áll. 1997 óta tagja a Magyar Fesztivál Balett társulatának, 2009-től az együttes vezetője és töretlenül hiszi, hogy ez az Ő utja.

Iskolák:
Gombos Ferenc Ált. Isk. Tánctagozat
Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola

Mesterek:
Markó Iván
Horváth Gizella
Hotova Éva
Dorkó Edina
Valentina Navajeva
Pongor Ildikó
Király Melinda
Denis Muruev

Díjak:
Junior Príma díj (2010)
Europas Magyar Táncdíj

Társulat: Magyar Fesztivál Balett (1997 - )

Főbb szerepei:
A Nap szerettei (a férfitánc szólistája címszerep)
A magányos zongora (forradalmár)
Menyegző (vőlegény)
Bolero (vágy)
A bosszú (fiatal férfi)
Trisztán és Izolda (Trisztán)
József és testvérei (József)
Viva Verdi (Manrico)
Romantiáda (krishna)
Káin és Ábel (Káin)
Jiddische Mame (fiú)
Rómeó és Júlia Jeruzsálemben (Rómeó)
Siratófalak (vándor)
Angyalok üzenete (pas de deux)
Emberi Himnusz (férfi szóló)
Seherezádé (aranyrabszolga)
Jeux (pas de deux)
Egy faun délutánja (faun)
Mózes, avagy a Tízparancsolat

Táncfilmek:
Seherezádé (2009)
Emberi Himnusz (2006)
Siratófalak (2004)
Káin és Ábel (2003)
József és testvérei (2000)

Külföldi vendégszereplések:
Izrael (Tel Aviv, Carmiel 2010)
Kína (Shanghaj 2007)
Izrael Tavaszi Fesztivál (Rishon Le Zion – Carmiel – Jeruzsálem 2004)
Olaszország (Cividale del Friuli (2003)
Ausztria (Eisenstadt)
Lisszabon (EXPO 1998 magyar napok)
Mexico
Hannoveri Expo Világkiállítás
Bayreuthi Ünnepi Játékok (4 alkalommal)

Magyar Fesztiválbalett

Magyar Fesztiválbalett

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rómeó
Rómeó és Júlia Jeruzsálemben Lőrinc bérlet IV.

Rómeó és Júlia Jeruzsálemben Lőrinc bérlet IV.

Nemzeti Táncszínház
  • Rómeó

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!