Mészáros  Máté

Mészáros Máté

Székesfehérváron született. 2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Horvai István osztályában. Gyakorlatát az egri Gárdonyi Géza Színházban töltötte, majd 2002-től 2010-ig a színház tagja volt, ahol mintegy 40 szerepben láthatta a közönség. 2010. augusztus 1-jétől a Vígszínház művésze. 2008-ban Jászai Mari-díjat kapott. Kedvenc szerepei közé…

 Tovább

Aktuális programok


Bocs, félrement!

Billy van Zandt – Jane Milmore: Bocs, félrement! Vígjáték

Párterápia

Daniel Glattauer: Párterápia Orlai produkció

Jóembert keresünk

Bertolt Brecht: Jóembert keresünk A jóságról és a kitartásról szóló csodálatos történet Eszenyi Enikő és Lengyel Tamás főszereplésével.

Mindent Éváról

A színdarab filmen vált örök klasszikussá: Bette Davis főszereplésével ma is a filmtörténet egyik legemlékezetesebb alkotásaként tartják számon.

Párterápia

Párterápia vígjáték - Orlai Produkció Írta: Daniel Glattauer

PESTI BAROKK

Pesti barokk vígjáték - Orlai Produkció Írta: Dés Mihály

A Mester és Margarita

A zseniális orosz író, Mihail Bulgakov fő műve, A Mester és Margarita az egyetemes irodalomtörténet egyik legkiemelkedőbb, ugyanakkor legrejtélyesebb…

Pesti Barokk

Dés Mihály regényéből Kern András készített színpadi változatot. (Orlai produkció)

A padlás

Félig mese - félig musical 9-99 éves korig. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Horváth Péter

Makrancos Kata

William Shakespeare: Makrancos Kata vígjáték A bravúros vígjáték főhőse az éles nyelvű, nyers modorú Kata, aki mindenkit elmar maga…

Székesfehérváron született. 2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Horvai István osztályában. Gyakorlatát az egri Gárdonyi Géza Színházban töltötte, majd 2002-től 2010-ig a színház tagja volt, ahol mintegy 40 szerepben láthatta a közönség. 2010. augusztus 1-jétől a Vígszínház művésze. 2008-ban Jászai Mari-díjat kapott. Kedvenc szerepei közé tartozik Tupolski nyomozó, akit a Párnaember című Martin McDounagh-darabban alakított. Volt Orlando, Autolycus, Shylock Shakespeare műveiben. Játszotta a Színészt az Éjjeli menedékhelyben, Pontagnac-ot a Hülyéjében (Feydeau), Mótelt a Hegedűs a háztetőnben és Barbarát a Mayában. Nagyon sok filmet néz, és imádja a jazz zenét.

Jelenlegi szerepei:

A padlás: BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter
A padlás: RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
Hegedűs a háztetőn: Szása, a barátja
Hegedűs a háztetőn: Őrmester
Makrancos Kata: Tranio, átöltözve Lucentio, Bianca kérője
A lovakat lelövik, ugye?: Petneházi Elek
Jóembert keresünk: Vang, a vízárus
Vízkereszt, vagy amit akartok: Nemes Böffen Tóbiás, Olivia nagybátyja
Popfesztivál 40: TANÚ, JOSHUA
A Mester és Margarita: Behemót
Két úr szolgája: Truffaldino
Koldusopera: Bicska Maxi

Fontosabb szerepei

A hetvenkedő katona, Gyürkőc Feri, Pesti Színház
A hülyéje (A balek), Pontagnac, Gárdonyi Géza Színház
A Pál utcai fiúk, Geréb, Gárdonyi Géza Színház
A párnaember, Tupolski, Gárdonyi Géza Színház
A velencei kalmár, Shylock, zsidó, Gárdonyi Géza Színház
A zöld kilences, Babinszky, hírlapíró, Vígszínház
Az öldöklés Istene, Michel Houllié, Vígszínház
Chicago, Amos Hart, Gárdonyi Géza Színház
Három nővér, Fedotyik, Gárdonyi Géza Színház
Lenni vagy nem lenni, Siletzky professzor, SS-Obersturmbannführer, Vígszínház
Mizantróp, Clitandre, 0-11 Alkotócsoport
Oliver, Fagin, Gárdonyi Géza Színház
Rómeó és Júlia, Benvolio, Lőrinc barát, Vígszínház
Száz év magány, José Arcadio, Gárdonyi Géza Színház
Te rongyos élet, Matura Sándor, százados, Gárdonyi Géza Színház
Valahol Európában, Ficsúr, Gárdonyi Géza Színház
3:1 a szerelem javára, szereplő, Gárdonyi Géza Színház

Díjai:

Jászai Mari-díj (2008)
Ajtay Andor-emlékdíj (2013)

 

A hetvenkedő katona

A hetvenkedő katona

Vígszínház Nonprofit Kft.
GYÜRKŐC FERI, most Ostromváry személyzetében
A lovakat lelövik, ugye?

A lovakat lelövik, ugye?

Vígszínház Nonprofit Kft.
Petneházi Elek
A nagyratörő

A nagyratörő

Gárdonyi Géza Színház
Geszti Ferenc, mezei kapitány
A törött nádszál

A törött nádszál

Gárdonyi Géza Színház
Básta György, kassai főkapitány
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Gárdonyi Géza Színház
Shylock, zsidó
A velencei kalmár A POSZT Thália-díjas előadása

A velencei kalmár A POSZT Thália-díjas előadása

Thália Színház Nonprofit Kft.
Shylock, zsidó
A zöld kilences

A zöld kilences

Vígszínház Nonprofit Kft.
Babinszky, hírlapíró
Alíz!

Alíz!

Gárdonyi Géza Színház
Aliz
Az állhatatlan

Az állhatatlan

Gárdonyi Géza Színház
Ceszti Ferenc, legfőbb tanácsúr
Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Vígszínház Nonprofit Kft.
Michel Houllié
Baróthy Angyalai daléj

Baróthy Angyalai daléj

Hátsó Kapu
Színész
Chicago

Chicago

Gárdonyi Géza Színház
Amos Hart
Csörgess meg!

Csörgess meg!

Gárdonyi Géza Színház
Színész
Csörgess meg!

Csörgess meg!

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Csörgess meg!

Csörgess meg!

Jászai Mari Színház, Népház
Színész
Daniel Glattauer: Párterápia

Daniel Glattauer: Párterápia

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Danton halála

Danton halála

Vígszínház Nonprofit Kft.
Barére
Elkéstél, Terry!

Elkéstél, Terry!

Gárdonyi Géza Színház
Bernie Ohls
ÉNEKELÜNK - francia sanzonok és songok

ÉNEKELÜNK - francia sanzonok és songok

Ódry Színpad
Színész
Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
Őrmester
Hírlap - Színház

Hírlap - Színház

Gárdonyi Géza Színház
Színész
Jóembert  keresünk

Jóembert keresünk

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Vang, a vízárus
Két úr szolgája

Két úr szolgája

Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Koldusopera

Koldusopera

Vígszínház Nonprofit Kft.
Bicska Maxi
Költészet Napja

Költészet Napja

Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Lenni vagy nem lenni

Lenni vagy nem lenni

Vígszínház Nonprofit Kft.
Siletzky professzor, SS-Obersturmbannführer
Les Préludes, A fából faragott királyfi

Les Préludes, A fából faragott királyfi

Szarvasi Vízi Színház
Rendező (Les Préludes)
Magyar Dal napja 2014

Magyar Dal napja 2014

Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
MAKRANCOS KATA

MAKRANCOS KATA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Tranio, átöltözve Lucentio, Bianca kérője
Mary Orr: Mindent Éváról - színmű két részben

Mary Orr: Mindent Éváról - színmű két részben

Kölcsey Központ
Színész
Maya

Maya

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Barbara
Maya Poszt POSzT

Maya Poszt POSzT

Thália Színház Nonprofit Kft.
Barbara
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Móricz Zsigmond Színház
Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Pécsi Nyári Színház - Pécsi Szabadtéri Játékok
THOMPSON, kritikus
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Weöres Sándor Színház
Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Vörösmarty Színház
Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Szegedi Nemzeti Színház
Színész
Mindent Éváról

Mindent Éváról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
MINDENT ÉVÁRÓL - Orlai Produkció

MINDENT ÉVÁRÓL - Orlai Produkció

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár
Színész
Mindent Éváról - Orlai Produkciós Iroda

Mindent Éváról - Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Kulturális Központ
Színész
Mizantróp

Mizantróp

FÜGE - Függetlenül Egymással
Acaste
Para-frázis

Para-frázis

Katona József Színház
Anya
Para-frázis

Para-frázis

Hátsó Kapu
Anya
Period

Period

Vígszínház
Színész
Popfesztivál 40

Popfesztivál 40

Vígszínház Nonprofit Kft.
TANÚ, JOSHUA
Prolik (Ingyenélők)

Prolik (Ingyenélők)

Gárdonyi Géza Színház
Zátonyi Bence
Részegek

Részegek

Katona József Színház
Színész
Részegek

Részegek

Katona József Színház
Színész
Rivalda 2010 Csörgess meg!

Rivalda 2010 Csörgess meg!

Thália Színház Nonprofit Kft.
Színész
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Vígszínház Nonprofit Kft.
Benvolio; Lőrinc barát
Rómeó és Júlia - színmű

Rómeó és Júlia - színmű

Vígszínház
Benvolio, Rómeó és Mercutio barátja
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Gárdonyi Géza Színház
Tompor
Vígegyetem - Jóembert keresünk

Vígegyetem - Jóembert keresünk

Vígszínház Nonprofit Kft.
Vang, a vízárus
Vízkereszt...

Vízkereszt...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
TOKÁNYI OSZKÁR ÚR, Olivia rokona

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ