művész


Klenyán Csaba
4

Klenyán Csaba

Klarinétművész. 1969-ben Vácott született. Tanulmányait Szabó Ede, Maczák János, Miháltz Gábor, Balogh József és Kovács Béla növendékeként végezte az alapfoktól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemig. Munkásságára Kurtág György, Eötvös Péter és Dukay Barnabás is nagy hatással volt.

Több nemzetközi versenyen ért el első helyezést, szólistaként és kamarazenészként…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Klarinétművész. 1969-ben Vácott született. Tanulmányait Szabó Ede, Maczák János, Miháltz Gábor, Balogh József és Kovács Béla növendékeként végezte az alapfoktól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemig. Munkásságára Kurtág György, Eötvös Péter és Dukay Barnabás is nagy hatással volt.

Több nemzetközi versenyen ért el első helyezést, szólistaként és kamarazenészként Európa szinte valamennyi országában fellépett már. Repertoárja mintegy négyszázötven művet tartalmaz. A klasszikus alkotások mellett a kortárs kompozícióknak is elkötelezett tolmácsolója, számos magyar szerző ajánlotta neki alkotását. Kortárs zenei tevékenységéért 2002-ben Soros-ösztöndíjban részesült, és négyszer nyerte el a Magyar Szerzői Jogvédő hivatal (ARTISJUS) díját. Az Új Magyar Zeneegyesület (UMZE) alapító tagja, valamint a Trio Lignum és az Új Dimenzió Műhely tagja. 1999 óta készít lemezeket. 2003-ban Liszt-díjjal ismerték el. Selmer Recital klarinéton játszik.

„Klenyán Csaba művészete azokat a nagy előadókat juttatja eszünkbe, akiket hallgatva az az érzésünk, hogy a mű, amelyet játszunk, szinte abban a pillanatban születik meg” – mondta róla a jeles zeneszerző, Sári József.

ARCUS TEMPORUM XIII. / „Az idők végezete” / Csalog Gábor,Keller András,Klenyán Csaba,Perényi Miklós

ARCUS TEMPORUM XIII. / „Az idők végezete” / Csalog Gábor,Keller András,Klenyán Csaba,Perényi Miklós

Általános2
  • Klarinétművész
Csillagh Katalin zongora-matinéja, Közreműködik: Banda Ádám( hegedű), Klenyán Csaba (klarinét)

Csillagh Katalin zongora-matinéja, Közreműködik: Banda Ádám( hegedű), Klenyán Csaba (klarinét)

Tünde Tickets Kft.
  • Klarinétművész
Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán

Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Klarinétművész
Fesztiválakadémia - Shakespeare 400 - Kurtág 90

Fesztiválakadémia - Shakespeare 400 - Kurtág 90

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Klarinétművész
Jazzverziók

Jazzverziók

Müpa
  • klarinét
Kamarakoncert - a tanítványok (Végh Sándor centenárium)

Kamarakoncert - a tanítványok (Végh Sándor centenárium)

Müpa
  • Színész
Keller András, Várjon Dénes, Klenyán Csaba  - Hommage  á  Bartók

Keller András, Várjon Dénes, Klenyán Csaba - Hommage á Bartók

Zeneakadémia
  • Klarinétművész
Klarénétantológia

Klarénétantológia

EHA
  • Színész
Liszt nyomában 3.3 Oláh Kálmán jazzkoncertje / BTF

Liszt nyomában 3.3 Oláh Kálmán jazzkoncertje / BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Klarinétművész
LOS MOMENTOS DE MI VIDA

LOS MOMENTOS DE MI VIDA

Millenáris
  • Színész
QUADRIVIUM KONCERT

QUADRIVIUM KONCERT

Általános
  • Közreműködik
Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, Bach: 3. Brand., Enescu, Weber, Km. Klenyán Csaba, Somonyi Péter

Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, Bach: 3. Brand., Enescu, Weber, Km. Klenyán Csaba, Somonyi Péter

Tünde Tickets Kft.
  • Klarinétművész
Zenés utazás a Kis herceg B-612-es bolygójára - Simon Izabella gyerekműsora 6-11éveseknek. kamara.hu

Zenés utazás a Kis herceg B-612-es bolygójára - Simon Izabella gyerekműsora 6-11éveseknek. kamara.hu

Zeneakadémia
  • klarinét

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok