Gerendás Péter

Gerendás Péter

Gerendás Péter 1956. április 13-án született Budapesten. Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta.

Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játsszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végzett.

 Tovább

Aktuális programok


Kövek a  zsebben

Marie Jones: Kövek a zsebben Film-történet

Agyigó - Szabó Magda, az Ember

Agyigó - egy nő sorsa a XX. században azaz Szabó Magda: az Ember Színpadi est két részben (1. rész:…

Gerendás Péter 1956. április 13-án született Budapesten. Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta.

Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játsszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végzett.

1976-ban megalakítja saját együttesét Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejárták. Az L.G.T.-vel és Zoránnal is sokat turnéztak. Gerendás közreműködött az L.G.T. angliai 83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygén nevű zenekarban.

1987-ben tért vissza, és 88-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. Ír dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, majd később egy teljes lemezt Friderikának.

1992-ben jelenik meg első lemeze 908 címen, 94-ben pedig a Gerendás a deszkákon. Ebben az évben Liszt díjjal tüntetik ki. 1997-ben jelenik meg Két hónap a nagy folyón c. lemeze, majd 99-ben az Átölel a múlt. Az év zeneszerzőjeként Huszka Jenő díjat, az év énekesekén Emerton díjat kap.

2000-ben jelenik meg Kamaszkorom legszebb dala című albuma, melyen vonósnégyessel dolgozza fel a 60-as 70-es évek legendás dalait. 2001-ben Radnóti Miklós díjat kap. Ez év őszén kerül a boltokba Új dimenziók című lemeze. 2003 novemberében jelenik meg a 2003. február 25-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert duplaalbum.

2004-ben Budapestért-díjjal tüntetik ki. Az elmúlt években megjelent lemezei a Memento (2004), mely a holocaust áldozatainak állít emléket, az Apák könyve (2005), ami Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata, Faludy versek megzenésítései (2006) és az Ötvenes kő (2006)

2008. március 14-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesül.

2008-ban jelent meg "Bartók országában" címet viselő albuma. 2010 végén került a boltokba legújabb, "Családregény" című lemeze.

Agyigó

Agyigó

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Gitárművész
Agyigó - Szabó Magda / nyugdíjas előadás

Agyigó - Szabó Magda / nyugdíjas előadás

Spirit Színház
Előadja
Agyigó - színpadi est Szabó Magda emlékére

Agyigó - színpadi est Szabó Magda emlékére

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Gitárművész
Agyigó, Szabó Magda: az Ember

Agyigó, Szabó Magda: az Ember

Általános
Előadja
Aranyborjú

Aranyborjú

MADÁCH SZÍNHÁZ
Utazó
Asamblea Mediterranean vendég: Gerendás Péter és Somló Tamás

Asamblea Mediterranean vendég: Gerendás Péter és Somló Tamás

Zsidó Kulturális Fesztivál
Színész
BOOGIE! - Somló Tamás és barátai

BOOGIE! - Somló Tamás és barátai

Kultúr Produkciós Iroda Kft.
Zenész
Családregény - Gerendás Péter koncertje

Családregény - Gerendás Péter koncertje

Zsidó Kulturális Fesztivál
Zenész
Családregény - Gerendás Péter koncertje

Családregény - Gerendás Péter koncertje

Zsidó Kulturális Fesztivál
Zenész
Egy pesti lány

Egy pesti lány

Spinoza Színház
Zene
Egy pesti lány...

Egy pesti lány...

Belvárosi Színház
Zene
Gerendás Családi Zenekar koncertje

Gerendás Családi Zenekar koncertje

Holdvilág Kamaraszínház
Zenész
Gerendás Péter és Moran Magal estje

Gerendás Péter és Moran Magal estje

Zsidó Kulturális Fesztivál
zenész
Költőnk és Kora

Költőnk és Kora

Vörösmarty Színház
Színész
ROCK, BEAT ÉS JAZZ KLASSZIKUSOK MÁSKÉPP /Gerendás Péter Koncert

ROCK, BEAT ÉS JAZZ KLASSZIKUSOK MÁSKÉPP /Gerendás Péter Koncert

Általános
Zenész
SZELÍDEN ÉS SZILÁRDAN Szabó Magda: az Ember

SZELÍDEN ÉS SZILÁRDAN Szabó Magda: az Ember

Általános
Gitárművész
Társtaláló - Gerendás Péterrel Kánya Kata beszélget

Társtaláló - Gerendás Péterrel Kánya Kata beszélget

Zsidó Kulturális Fesztivál
Színész
ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar

ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar

A Zongora
Színész
Újévi koncert sztárvendégekkel, Dohnányi Zenekar, főpróba

Újévi koncert sztárvendégekkel, Dohnányi Zenekar, főpróba

A Zongora
Színész
Zorán - Volt egy tánc - vendég: Gerendás Péter és Kulka János

Zorán - Volt egy tánc - vendég: Gerendás Péter és Kulka János

Zsidó Kulturális Fesztivál
Vendég

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ