Keresés: CAFe 2019

A koncert tematikája a kiváló hegedűs, Linus Roth Wartime Consolations (Vigasztalás háborús időkben) című lemezét idézi, illetve gondolja tovább.

Október 6-án lesz 600 napja, hogy elhunyt Melis László zeneszerző, előadóművész, film- és színházi zenék komponistája, a legendás 180-as csoport alapító tagja. Az emlékére rendezett hangversenyen műveinek egykori ősbemutatóján is közreműködő barátai, muzsikuskollégái lépnek fel.

A Magyar Zeneművészeti Társaság 1989-ben rendezte első kortárs zenei hangversenysorozatát, a Mini-Fesztivált, melyet Durkó Zsolt azzal a céllal alapított, hogy fórumot teremtsen a különféle szemléletű és magas művészi értéket képviselő nemzetközi és hazai alkotásoknak.

A Magyar Zeneművészeti Társaság Mini-Fesztiválja három évtizede biztosít fórumot a magyar zeneszerzés több generációjának. Az évről évre ősbemutatókat és magyarországi bemutatókat felsorakoztató koncertsorozat kiváló lehetőséget nyújt a kortárs komolyzene kedvelőinek, hogy megismerkedjenek a hazai zeneszerzés legfrissebb eredményeivel.

A Magyar Zeneművészeti Társaság 1989-ben rendezte első kortárs zenei hangversenysorozatát, a Mini-Fesztivált, melyet Durkó Zsolt azzal a céllal alapított, hogy fórumot teremtsen a különféle szemléletű és magas művészi értéket képviselő nemzetközi és hazai alkotásoknak.

A fesztivál évről évre igyekszik lehetőséget biztosítani nagyobb apparátusra – kórusra vagy zenekarra – írt művek bemutatóinak is.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok