Jegyvásárlás
Három sors. Három erő. Három klasszis. Egy előadás, amely nem kér engedélyt. Nem simul bele az estébe. Nem hagy kényelmesen hátradőlni.
Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér előadások előtti ráhangoló foglalkozások Bemutató: 2025. október 4. Előadásunkat a Nagyszínház Imre Zoltán balett-termében játsszuk.
A Mars már a spájzban van! Az ember meghódította, nincs mit ezen szégyellni. És mint ilyen, kötelességünk, hogy az új bolygóra is azonnal, kultúrát közvetítsünk. A világ leggazdagabb emberei felkutatták azt a csapatot, akik már valami nagyon hasonló történelmi tettet végrehajtottak, azt a csapatot, akiknek már van tapasztalata, zord, kietlen vidéken elhinteni a színházcsinálás magvát, akik, ha Kaposváron első színész osztály tudtak lenni... akkor ez a Marson, gyerekjáték lesz nekik. Hogy miképp áll össze újra az osztály, és hogy bírkóznak meg a nagy feladattal??? ...kiderül a 20 éves diploma-találkozó végtermékéből... az ELSŐKBŐL LETTEK c. előadásból...
Emma épp két hete, három napja és tíz perce jár iskolába. Más, mint az osztálytársai: különösen érzékeny a zajokra, és retteg, ha meg kell szólalnia mások előtt.
Az Én, Károli Gáspár című darab Károli Gáspár, a magyar bibliafordítás úttörője életének legfontosabb pillanatait tárja a nézők elé, bemutatva azokat az emberi és történelmi kihívásokat, amelyekkel szembe kellett néznie.
„… Tudod, minden történetemben arra törekszem, hogy a valódi élet érzését adjam át, ne csak leírjam vagy kritizáljam, hanem megelevenítsem azt. Hogy amikor olvasol tőlem valamit, valóban átéld. Ez nem lehetséges anélkül, hogy a szép mellé a rosszat és a rondát is beletennéd. Mert ha csak szép van, az nem hihető. A dolgok nem így működnek. Úgy írni, ahogy én akarok, csak úgy lehetséges, ha mindkét oldalt megmutatom, 3 dimenziót, és ha lehet 4-t…” Utazásra invitáljuk a nézőt Hemingway világába. Kubán, Párizson, Afrikán, Floridán, szerelmeken át, végigkalauzolva őket egy életen. Bemutatjuk az írót, a haditudósítót, a partizánt, a vadászt, a halászt, az édesapát, a férjet. Persze a teljesség igénye nélkül. Ahogy az író maga is írta: „Bármikor megeshet még egy ilyen kitalált történettel is, hogy némi fényt derít a már megírt valóságra.”
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (1933) c. novelláskötetének színpadi változata. [március 27-én végleg bezár a FÉM. még 3 alkalommal látható az előadás]
Dumaszínház est
Falusi Mariann sokoldalú énekesnőként a pop mellett a jazz műfajában is aktív: rendszeresen dolgozott együtt Presser Gáborral. Szólóestjein gyakran jazz-átiratokat és saját feldolgozásokat ad elő.
Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt A primadonna. Sztár Pesttől New Yorkig. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították. Szűcs Nelli idézi meg alakját, személyiségét, a tehetség megfejthetetlen titkát.
„A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem.." - Hunyady Sándor, író
Monodráma a Spinoza Színház előadásában. (90 perc) Főszerepben: Peller Károly
Új babaszínházi előadásunk helyszíne egy szépen gondozott kert, szereplői pedig a kert szorgalmas gazdája és egy titokzatos lény, aki időről időre felforgatja a rendet, rumlit és földkupacokat hagyva maga után.
Kelemen Barnabás és Concerto Budapest A Kodály-bérlet zárókoncertjén folytatódik Keller András és a Concerto Budapest romantikus sorozata, amelyben előadják a romantikus zeneirodalom legnagyobb hatású műveit.
Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.
Filmrajongók, figyelem! Március 15-én az Oscar-gála alkalmából előbulit tartunk. Lesz minden, ami ehhez kell: pezsgő (&) elegancia, Momentán-sztárok, vörös szőnyeg, fényképezés, koccintás, Oscar-gála hangulat... És persze az este fénypontja egy felejthetetlen Oscar-díjátadásoktól és Oscar-díjaktól ihletett előadás, egy rendhagyó Filmrendezők Viadala! Öltözz ki!
Játék és tánc Lorca alapján. Mese száz percben az andalúz szerelemről.
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója.
A boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg a kisemberek gogoli groteszkségével a Fodrásznő. A fergeteges tempójú előadás egyszerre krimi és szerelmi történet, megható és nevettető - Viktor Rizsakov rendező egyik mestermunkája - 15 éve a repertoáron, túl a 150. előadáson!
Fogadj örökbe egy új széket! Légy GYÉMÁNT, ARANY vagy RAJONGÓI támogatónk! Cserébe örökre ott lesz a neved és aláírásod (vagy céged neve és logója) az új szék karfájára gravírozva.
Noel Coward: Forgószínpad játék 2 részben Fordította: Prekop Gabriella Dramaturg: Darvasi Ilona
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!