Színház

1930 program


Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása Pécsen Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Bagdy Emőke mindig is fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, a szakmai közvélemény formálását.

A nagy Gatsby Jegyvásárlás
13 Esemény

A kultikus, világhírű regény titokzatos szereplői most a Víg színpadán is életre kelnek. Gatsby, a titokzatos múltú aranyifjú fényűző világot teremt maga körül, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisy-t.

Párterápia Jegyvásárlás
13 Esemény

"Frenetikus helyzetek, mulattató fordulatok és meglepetések során ismerjük meg már nem is csak a páciensek, hanem maga a pszichiáter életét is."

Szegény Dzsoni és Árnika Jegyvásárlás
13 Esemény

Szegény Dzsoni és Árnika című előadásunk Lázár Ervin meséje nyomán készült, amely egy vándorútra kelő szerelmespár történetét meséli el. Az adaptációt Szirtes Edina Mókus semmivel sem összetéveszthető, szívet melengető, világzenei dallamai és a slam poetry világából érkező Závada Péter játékos dalszövegei teszik gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetessé.

A diktátor Jegyvásárlás
13 Esemény

Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol kíméletlenül szarkasztikus, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. A színész felejthetetlen bajusza, legendás cipője, keménykalapja, mozdulatai mindenki emlékezetébe beleégtek.

RaM Colosseum bemutatja: Nikola Tesla - Végtelen energia Jegyvásárlás
13 Esemény

A két felvonásos, lendületes és rendkívül látványos zenés darab így amellett, hogy ragyogó szórakozást ígér, segíthet újra felfedezni, új oldaláról megismerni a mára közismert név mögött rejtőző csodálatos zseni elmét és életének rejtélyeit!

János vitéz Jegyvásárlás
13 Esemény

Idén újra láthatja az Erkel Színház közönsége Palcsó Sándor kiváló rendezését, parádés szereposztással!

Titanic musical Jegyvásárlás
13 Esemény

Érzelmekben és gyönyörű dalokban gazdag esték várnak a Veszprémi Petőfi Színház közönségére. A Titanic történetének számos feldolgozása létezik, több kultikus film is született már. Az ötszörös Tony-díjas musicalben szerethető, történelmileg is hiteles karakterek sorsa bontakozik ki a színpadon.

Az Operaház Fantomja Jegyvásárlás
13 Esemény

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.

A régi nyár Jegyvásárlás
13 Esemény

Szerelem, csalódás, emlékek, mára már "örökzöld" slágerek, parádés szereposztás... Mindez együtt, egy előadásban, Szabó Máté rendezésében.

Mágnás Miska Jegyvásárlás
13 Esemény

Miska, Marcsa, Baracs, Rolla, Pixi, Mixi és a Korláthy família feledhetetlen és szeretett hőseink. Fergeteges humor, irónia és olyan mély szerelem, hogy belefájdul a szívünk. A különleges világú előadást Eszenyi Enikő rendezi.

A király beszéde Jegyvásárlás
13 Esemény

Lionel kiváló beszédtanár, nem ismeri a kudarc fogalmát. Bertie szerény, csendes fiatalember és kissé beszédhibás… nem mellesleg, ő a brit trón várományosa a II. világháború küszöbén. Vajon felnő valaha a feladathoz, hogy karizmatikus és kiváló szónok apja helyébe lépjen?

Gogol: EGY ŐRÜLT NAPLÓJA Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyikolaj Vasziljevics Gogol Egy őrült naplója Czímer József fordítása alapján

Aranyosi Péter és Badár Sándor Jegyvásárlás
13 Esemény

Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje

Lököttek Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy pszichológus várószobájában összegyűlik hat ember. Kiderül, hogy mind egyszerre kaptak időpontot a neves szaktekintélyhez, aki késik. A hosszas várakozás alatt a páciensek beszédbe elegyednek egymással, előkerül egy Monopoly és spontán csoportterápia szerveződik..

Les Misérables  A nyomorultak Jegyvásárlás
13 Esemény

A MADÁCH SZÍNHÁZ CAMERON MACKINTOSH különleges engedélye alapján új produkcióban bemutatja BOUBLIL-SCHÖNBERG: LES MISÉRABLES A nyomorultak című musicalt, ALAIN BOUBLIL ÉS CLAUDE-MICHEL SCHÖNBERG szerzeményét VICTOR HUGO regénye alapján.

SZÉTTÉPVE - Zenés szembenézés Szabó Kimmel Tamással Jegyvásárlás
13 Esemény

SZÉTTÉPVE zenés szembenézés SZABÓ KIMMEL TAMÁSSAL KONCERTSZÍNHÁZ

Dušan Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak Jegyvásárlás
akár -50%
13 Esemény

A Topálovity család különös, és mégis hétköznapi família. Ebben a családban nincsenek nők, csak apák és fiúk. Minden apának egy utódja, aki tovább viszi a nevet és a foglalkozást, azaz az üzletet. Öt generáció huszonöttől százhuszonöt éves korig látható a színen.

Misi mókus vándorúton Jegyvásárlás
13 Esemény

Misi mókus vándorúton 3+ Zenés bábjáték Az előadás időtartama: 80 perc (1 szünettel)

Balfácánt vacsorára! Jegyvásárlás
13 Esemény

Fergeteges vígjáték, amelyben kiderül, hogy a látszat néha csal.

Gioconda Jegyvásárlás
13 Esemény

Ponchielli leghíresebb operája a varázslatos, egyszersmind veszedelmes 17. századi Velencei Köztársaságba repíti a nézőt. A darab főhőse egy utcai énekesnő, Gioconda, azaz a „Vidám”, akinek élete azonban tragikus fordulatot vesz egy érte reménytelenül szerelmes, sátánian gonosz alak intrikái miatt.

A Férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? Jegyvásárlás
13 Esemény

Az egyszemélyes vígjáték főszereplője Iván, a hímsoviniszta férfi. Nem mintha létezne a világon másmilyen, de Iván legalább beismeri, hogy ő az! Két héttel ezelőtt elhagyta a menyasszonya, pontosabban épp két hét gondolkodási időt adott neki, hogy megválaszolja a nagy kérdést: „Mit akar a nő?”

Virágot Algernonnak Jegyvásárlás
13 Esemény

Ez a történet talán recept a túlélésre, mese arról, hogy olyasmire is képesek vagyunk, amire nem is gondolnánk.

Aida Jegyvásárlás
13 Esemény

Giuseppe Verdi: Aida Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Second Life avagy Kétéletem Jegyvásárlás
13 Esemény

Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha valami vagy ha minden másképp alakul az életében. Az előadás alkotói ezúttal ezt a játékot veszik komolyan és ezen keresztül vallanak magukról, tévedéseikről és vágyaikról. Öt fiktív élettörténet jelenik meg, és ezekben találkoznak egymással az alkotók valós vagy elképzelt alteregói.

Dr. Csernus Imre előadása Tatabányán // Élj szívből Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Csernus Imre előadása Tatabányán: Egy életed van! "Jó pár olyan emberrel találkoztam, aki felismerte azt, hogy nem akarja hitegetni a másikat, és önmagától sem akar időt elvenni."

VALAHOL EURÓPÁBAN Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy árva gyermekekből álló csapat, és egy rendkívüli felnőtt, egy nemes lelkű művész varázslatos története hűségről, bátorságról, barátságról és emberségről az embertelenségben a háború sújtotta Magyarországon. Az egyik legcsodálatosabb magyar musical Dés László zenéjével a Pesti Magyar Színház Színpadán!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok