Koncert, zene

820 program


Hallgassunk Brahmsot 2.: Német requiem ( Szutrély Katalin&Christian Immler&Concerto Budapest ) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

A hideg november eleje az emlékezés időszaka, mindenszentekkor felkeressük a temetőket, elhunyt szeretteink emlékét ápoljuk. A templomokban és koncerttermekben requiemek szólnak. Igaz, a hónapnak lassan vége, azonban Johannes Brahms Német requiemje is más, mint a többi gyászmise.

Cziffra '56 emlékkoncert. Balázs János és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Jegyvásárlás
13 Esemény

Az 1956-os év hazánk történelmében és Cziffra György életében egyaránt meghatározó esztendő volt, s akadt akkor egy forró hangulatú és viharos sikerű koncert, amely valósággal példázatosan kapcsolta össze egymással a művész és nemzete sorsát.

Dobozy Borbála és az Anima Musicae Kamarazenekar - Tiszta barokk Jegyvásárlás
13 Esemény

A Zeneakadémia Liszt-díjas egyetemi tanára és az MMA rendes tagja, Dobozy Borbála ezúttal a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018–2020 címet birtokló Anima Musicae Kamarazenekarral áll a Zeneakadémia Nagytermének pódiumára.

Liszt Ferenc Kamarazenekar, Vadim Gluzman, Várdai István, Baráti Kristóf Jegyvásárlás
13 Esemény

A Liszt Ferenc Kamarazenekar zeneakadémiai évadnyitó hangversenye új hagyományteremtés, eltökéltség és izgalmas művészi kihívás – de leginkább meghatározó zenei élmény, melyet sokáig megőrizhetünk.

Péter Szabó Szilvia - NOXTALGIA Unplugged Jegyvásárlás
13 Esemény

Ki ne emlékezne a Százszor ölelj még, a Túl a varázshegyen, a Szeretem, vagy 2005-ben, az Euróvíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő, nagysikerű Forogj, világ! című dalokra? Hazánk egyik valaha volt legnagyobb szuperprodukciójának, a NOX pályafutásának történetét készül színpadra állítani Péter Szabó Szilvia!

Beethoven-Mahler/ J.S.Bach/ Schubert ( Jevgenyij Koroljov & Keller Quartet ) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

Jevgenyij Koroljov, a Keller Quartet és a Concerto Budapest újra közös koncerten: igazán komoly ajánlat a közönség számára. Amint az illik is egy olyan programhoz, amelynek a nyitószáma már a címében is ott viseli a „Serioso” megjelölést, méghozzá méltán, hiszen Beethoven f-moll vonósnégyesének harmadik, tehát Scherzo funkciójú és formájú tételénél ott áll a szerzői jelzés: Allegro assai vivace ma serioso.

Pár-ének - regisztráció  Herczku Ágnes és Zenésztársai Bartók estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Népzene faluról és zongora a városból: látszólag két átjárhatatlan világ, Bartóknál és az est előadóinál azonban két egymást erősítő energia.

Modern Art Orchestra feat. Brian Charette Jegyvásárlás
13 Esemény

A Modern Art Orchestra zenei stílusokat áthidaló művészi koncepciója és Brian Charette sokoldalú személyisége izgalmas koncertélményt helyez kilátásba.

Zongoramaraton 3. - Szólókoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor: Prokofjev–Nyikolajeva: Péter és a farkas, op. 67. Csajkovszkij: Dumka, op. 59. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Jazzation - Jazz itt! Jegyvásárlás
13 Esemény

A Jazzation 2021 tavaszán debütáló vadonatúj műsorában a magyar származású Pannonica Rothschild emlékének adózik. Kathleen Annie Pannonicának – Charles Rothschild és a nagyváradi bárókisasszony, Wertheimstein Rózsika legifjabb gyermekeként – egész életében mindene megvolt, amit csak kívánhatott.

Péter Szabó Szilvia - NOXTALGIA Unplugged Jegyvásárlás
13 Esemény

Művészetek Háza Gödöllő Színházterem Esemény kezdése: 2021.május 4. kedd, 19 óra 90 perc, szünet nélkül

MAJKA & CURTIS SWING Turné / Pécs Jegyvásárlás
13 Esemény

Majka és Curtis ülőkoncert turnéra indult.

ZENEPLUSZ 2021-22 / 2 VERDI, PONCHIELLI, ARBAN, RESPIGHI Jegyvásárlás
13 Esemény

A világhírű trombitaművész, Szergej Nakarjakov az 1990-es évek elején robbant be a nemzetközi zenei életbe.

I. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL: Jegyvásárlás
13 Esemény

„Az én igazi vezéreszmém azonban, amelynek, amióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré-válásának eszméje, a testvérré-válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból.

Brahms-sorozat - I. hangverseny Jegyvásárlás
13 Esemény

„Népszerű lesz-e valaha, bajos volna eldönteni.” – írta beszámolójában Johannes Brahms D-dúr hegedűversenyéről a Pesti Napló egykori kritikusa. Az 1879-es lipcsei ősbemutató óta eltelt közel másfélszáz év alatt a hegedűs szakma és a közönség is egyértelmű választ adott erre a kérdésre.

Zséda - Kökény Attila: Hello Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ország két legérzelmesebb és talán legizgalmasabb hangú előadója egymásra talált egy közös turné idejére. Az nyilvánvaló, hogy ha ez a két előadó összeáll, abból egy nagyívű, romantikus, klasszikusan „nagy éneklős” műsor születik. A Hello turné érzelmekben gazdag, izgalmas, színes, és persze szórakoztató estéket ígér mindkét előadó rajongóinak, akik talán egy kicsit most másként is láthatják kedvenceiket.

MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 5 - JOHN WILLIAMS: STAR WARS Jegyvásárlás
13 Esemény

KOLLEKTÍV ZENEI EMLÉKEZET John Williams: Star wars Előad és vezényel: Hollerung Gábor

Kovács Kati koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Kovács Kati a zene területén sok műfajban otthonosan mozog. Ezt bizonyítja több mint ötszáz felvétele. Az utóbbi évek tehetségkutató és televíziós vetélkedőin számtalan versenyző énekelte sikerre vitt dalait.

Guessous Mesi: „Átváltozás – Dalok & Sorsok” lemezbemutató koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

2020. november 24-én “Átváltozás – Dalok˛& Sorsok” címmel lemezbemutató koncertre készül Guessous Mesi a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.

kamara.hu/1  Az eltűnt idő nyomában - A Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha a zene a pillanat és a múlt művészete, akkor az előadó-művészet az emlékezés. Sajátos és megismételhetetlen felidézése egy zeneszerző darabjának, egy kornak, stílusnak és magának a komponistának.

Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye - Haydn budai fellépésének emlékére Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

1800. március 8-án nem mindennapi zenei eseménynek adott otthont a Budavári Palota trónterme: a szerző jelenlétében és vezényletével mutatták be Magyarországon először Joseph Haydn A teremtés című oratóriumát. A teremtés nagysikerű budai bemutatójáról több neves külföldi lap is hírt adott, Haydnt a nádori pár és a közönség szinte áhítattal ünnepelte. A Várszínházban tartott próbák során a zeneszerző számos kiváló magyar muzsikussal került személyes kapcsolatba, látogatásával számottevő hatást gyakorolva a magyar zenei életre.

Baló Sámuel Trió Feat. Dresch Mihály Jegyvásárlás
13 Esemény

A repertoár gerincét adó kompozíciók - melyeket főként Baló Sámuel jegyez és ezúttal Dresch Mihály közreműködésével szólalnak meg - teret és szabadságot adnak a rögtönzéshez, valamint a tagok közötti zenei kommunikációhoz, így minden alkalommal máshogy szólalnak meg, más színezetet kapnak, frissek maradnak.

Hot Jazz Band Előszilveszteri Koncert 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

"Hot Jazz Band Előszilveszteri Koncert 2021

Tóth Viktor: Right On! / JAZZMŰHELY Jegyvásárlás
13 Esemény

A Right On! a magyar jazz és hip-hop nagyságainak találkozása.

Költészet a zenében - Bogányi Gergely szólóestje a Magyar Költészet Napja alkalmából Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Magyar Költészet Napja alkalmából a Liszt- és Kossuth-díjas Bogányi Gergely olyan ünnepi programmal lép közönség elé, melynek minden darabja magában hordozza a költészet erejét.

Paddy and the Rats- MARATONI FOLKHÉTVÉGE Jegyvásárlás
13 Esemény

A hazai mainstream ír-punk zenekarai közé sorolható Paddy and the Rats a 2008-as megalakulás óta 3 albummal büszkélkedhet, ráadásul az elmúlt években komoly elismeréseket is besepert a német Celtic-Rock.de portál internetes szavazásán. A banda már több ízben adott fergeteges koncertet a Barba Negra Track és a Club színpadán is.

j(A)zz! / Lukas Aichinger AHL6 Jegyvásárlás
13 Esemény

Az AHL6 létrehozta saját, egyedi hangzásvilágát – tétovázás nélkül, meglepetésekkel felpakolva, nyitott szívvel és elmével.

Liszt-kukacok Akadémiája - Zenés beavató foglalkozás 6-10 éves gyerekeknek Jegyvásárlás
13 Esemény

Belépő csak a foglalkozásokon részt vevő gyermekek számára váltandó! A szülők a foglalkozáson nem vehetnek részt, ők az aznap esti koncert főpróbájára ülhetnek be, amennyiben a fellépőknek ez ellen nincs kifogásuk.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok