Koncert, zene

946 program


Szimfonikus hangverseny két részben

Az egyedülálló zenei élményhez különleges borokat, sajtokat és más gasztronómiai csodákat kínálunk, mert ez az az esemény a városban, ami minden érzékünket kényezteti.

A hangverseny súlypontját Georg Friedrich Handel két reprezentatív egyházzenei műve alkotja.

A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Várunk mindenkit, aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben.

A Csodaszarvas legendáját minden magyar ismeri, ez a mi eredetmondánk, ám valahányszor művész nyúl hozzá, mindig gazdagodik. Az Eredet című Kósart.-előadással mi is elhelyezünk egy csillagot az agancs ágbogán.

A Győri Filharmonikus Zenekar sikertörténetébe biztos beleégett egy dátum: 2009, amikor a legendás olasz filmzeneszerző-karmesterrel, az Oscar-díjas Ennio Morricone-val nagysikerű távol-keleti és európai turnén vett részt.

Caramel 2024. nyarán is visszatér a Margitszigetre!

Több mint két évtizede, alapítóként köszönt be egy nagy hellóval - 2024-ben pedig
egy hangos goodbye-jal búcsúzik a Szent Efrémtől Bubnó Márk. Az együttes
maghatározó hangja és arca, a minden nyelven (is) hibátlanul éneklő hangfenomén,
a mellékállásban faápoló és ironman „Marcika” ezen az estén áll utoljára színpadra
Magyarország legnépszerűbb vokális együttesével.

A darab egy különleges és Magyarországon egyedülálló feldolgozásban viszi színpadra Petőfi Sándor életének egy meghatározó időszakát.

A 2024-25-ös évad utolsó Metes világközvetítésén újra láthatjuk Bartlett Sher sziporkázóan eleven Rossini-rendezését, s az előadást a komponista szülővárosában, Pesaróban képzett Giacomo Sagripanti vezényli.

közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij
KISHATTYÚK TAVA
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak

Johan Inger – William Forsythe – Hans van Manen – Sol León – Paul Lightfoot
ESZEVESZETT TÁNC
Négy egyfelvonásos balett három részben
Örvény, A tökéletesség szédítő ereje, 5 tangó, Sad Case

A színpadon 22 Re-Production táncművész, a mikrofonoknál 5 kiváló musicalszínész, a mese erősítésére 21 szenzációs Omega-sláger! Főbb szerepekben: Szabó Máté, Sánta László, Füredi Nikolett, Koós Réka, Fésűs Nelly, Lux Ádám, Tóth Sándor, Janik László, Magyar Viktória, valamint a 2023. május 29-i csepeli pünkösdi bemutatótól Kriszta szerepében Kóbor János „Mecky” életműörököse: Kóbor Léna.

A „Popzene időgépben” koncepció mögött mindenki által ismert kortárs popsikerek és örökzöld popslágerek swingesített, jazzesített, doo-woposított, Motown-hangzású soulba ültetett feldolgozásai húzódnak meg. Egyszerű, de nagyszerű ötlet, ami tökéletesen működik.

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Lovasi András „Egy szál gitáros” szólóestje

A hazai dzsesszvilág legelismertebb képviselői, kitűnő szólóművészek és három fenomenális zenekar áll össze az Újszegedi Szabadtérin, hogy egy bombasztikus koncerten mutassa meg a szegedi nézőknek, hogyan szól a magyar dixie!

A REPUBLIC zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívják a közönséget 2025. február 1-én, az MVM Dome-ba.

A valaha volt legjobbnak tartott Queen-show érkezik egy felejthetetlen koncertre! Több ez, mint nosztalgia: a számtalanszor díjazott és méltatott, világhírű Killer Queen együttes kapcsán a neves People magazin egyenesen úgy nyilatkozott, hogy Freddie Mercury újra él! Itt az alkalom, hogy átélje a hátborzongató csodát és ezrekkel énekelje a jól ismert szövegeket.

A BALATURNÉ újabb állomása a balatonboglári Kultkikötőben.

A 20 éves KLEZMERÉSZ Együttes a zsidó folklórhoz tartozó tradicionális klezmer zene képviselője. Meghatározó helyet foglal el a hazai klezmer zenei életben.

Kreatív foglalkozás Rumini és barátai témakörében
Indul a kaland a Klauzál Ház kertjében! – 6 állomásos KALANDPÁLYA és kincsfelderítés.
Arcfestés – válaszd ki, melyik szereplővé fessenek ki!

Az Aranyakkord formációt Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) hozta létre egy 2018-as ködös januári napon teljesen öntudatlanul. Egymás mellett ültek gitárral a kezükben és rájöttek, hogy megalakultak. Az Aranyakkord egy kísérleti műhely, dalkeltető, játék a zenével és a szöveggel. Sajátságos pszichedelikus-akusztikus hangulat, Rock’n’Roll rezervátum, szellemidézés, hangzásvilágát éppúgy jellemzi az utcai poros romantika, mint az éteri csilingelések.

A világhírű zenekar, a 100 Tagú Cigányzenekar Misszió templomi koncertsorozatának harmadik állomása, 2024. május 25-én 18 órától, Debrecenben, a Református Nagytemplom.

Rúzsa Magdi hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, a rádiós frekvenciákon a legtöbbet játszott előadó, aki 2024. augusztus 31-én újra a Tokaj Fesztiválkatlan színpad lép fel.

Balázs János zongoraestje – „Polonéz és rapszódiák”

akár -20%
Nagyzenekari koncert: Sibelius, Beethoven, Lindberg Jegyvásárlás
13 Esemény

Ritkán hallható szvit, klasszikus versenymű, Bach előtti tisztelgés és egy szimfonikus életmű záróköve. Ezt kínálja az északi levegőt árasztó, helyenként mégis tüzes hangverseny, amelyet a BFZ rendszeres vendégkarmestere, a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin és a Glyndebourne Festival Opera zeneigazgatója, Robin Ticciati vezényel.

Szivárványos zenekari hangzás, titokzatos párbeszédek, találós kérdések. Ármányos törpe és diadalmas ifjú hős. Sárkányölés és a fenevad megízlelt vére nyomán megértett profetikus madárdal. Áthatolás a tűzön, a megtalált társ és a szerelemben megismert félelem. Ezek alkotják - seregnyi más mozzanattal együtt - a Siegfried mesei varázsát.

Ludwig van Beethoven – Gustav Mahler
ÚJÉV AZ OPERAHÁZBAN

Brian Blade legendás amerikai jazzdobos (Chick Corea, Joshua Redman, Bill Frisell) Magyarországon is jól ismert, még popos körökben is az egyik legkeresettebb hangszerén - Joni Mitchelltől Bob Dylanig a legnagyobbakkal játszott.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!