Erlebnisprogramm

178 Programm


Túrajó séták - Tiéd a gyár! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Fedezd fel velünk népgazdaságunk büszkeségét és barangoljuk be együtt az egykori November 7. Hőerőmű zászlóshajó épületeit egy könnyű, földszintes séta keretében!

Rejtélyes történelem - Nyaralás, üdülés, Balaton Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti témák nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, aki minden témát egy-egy meghívott szakemberrel jár körbe és mutat be a közönségnek.

Csipke és csokoládé - Séta 20. századi asszonysorsok nyomában a budai Várban Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Budavári Palotanegyed története férfiaktól hangos: mintha kizárólag csak uralkodókról, államférfiakról, hadvezérekről, katonákról és építészekről szólna. A Budai Várséták legújabb programjában azonban a budavári nőké a főszerep!

Shalom, Buda! - Séta a polgárvárosban a budai zsidóság nyomában Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ismerd meg velünk a budavári zsidóság közel 800 éves történetének eseményeit és helyszíneit!

Túrajó séták - Csúcs volt Inotán Ticketkauf
13 Veranstaltung

Fedezd fel velünk az erőművészet gyöngyszemét és barangoljuk be együtt az egykori November 7. Hőerőmű ipari monstrumait!

Tizenkét hét a pokolban - Séta a budai Várban: az 1944–45. évi ostrom a visszaemlékezések tükrében Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ismerd meg a budai Vár második világháborús ostromát a visszaemlékezők személyes történetein keresztül! Sétálj velünk a Budavári Palotanegyedben és a polgárvárosban, látogassuk meg együtt a Vár-barlang egykori óvóhelyét!

Városi séta - Szeretők, művészek és a megfontolt beruházók Ticketkauf
13 Veranstaltung

Városi séta a Szecesszió Art Deco Népművészet című kiállításhoz
A városi séta NEM a Hagyományok Házából indul, hanem külső találkozási pontról, ami jegyvásárláskor, a pdf belépőjegyen lesz feltüntetve!

Buda Castle Highlights - A Unique Guided Tour at Buda Castle Including St Stephen’s Hall Ticketkauf
13 Veranstaltung

Discover 800 years of history as you embark on a guided walking tour in Budapest. Explore the highlights of Buda Castle and venture into St. Stephen's Hall, an ornate room restored to its original royal splendor.

Botanikai illusztrációk workshop - Pipacs Ticketkauf
13 Veranstaltung

Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozata az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén.

VIGADÓ 10 - NYITOTT HÁZ Hétvégi Ringató Ticketkauf
13 Veranstaltung

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a közösen átélt zenei élmény.

A patikus háza - Vezetett bejárás a De la Motte-Beer-palotában Ticketkauf
13 Veranstaltung

Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykori patika- és lakóházra, amely a budai Várnegyedben, a Dísz téren található.

Ördögorom óvóhely bejárás Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az Ördögorom óvóhely időként megnyitja rozsdaette acélajtajait, hogy meséljen a második világháborúról és az 1950-es évekről.

Akrilfestő workshop Pásztohy Panka illusztrátorral Ticketkauf
13 Veranstaltung

Különleges portré vagy rendhagyó önarckép festésére hívunk Pásztohy Panka író-illusztrátorral! Pásztohy Panka festőművész édesapja és szobrászművész édesanyja műtermében nőtt fel, és a Jáky-gyűjtemény kiállításán szereplő művészek közül többen a szülei egykori iskolatársai, művésztelepi alkotótársai voltak.

CSI Budapest A Hentes szabadulós játék - 75 perc játékidő Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben Budapest lakóit. A rendőrkapitány a legjobb nyomozókból álló csapatot, Titeket rendelt az ügyhöz, hogy megállítsátok az elkövetőt. Eddig egy lépéssel mindig le vagytok maradva, így az áldozatok száma egyre csak nő…Talán ma végre sikerül pontot tenni az ügy végére?

6 nap nyaralás Montenegróban, 2 fő részére félpanzióval, Hotel Agape, Bar Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, h

6 nap/ 5 éjszaka Toszkána történelmi zugában - Hotel Executive Siena Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, h

PEG PEREGO ELEKTROMOS JÁRMŰVEK GYEREKEKNEK Mátrafüreden Ticketkauf
13 Veranstaltung

A híres márkákat szimbolizáló járművekkel a gyerekek 2 éves kortól 8 éves korig.

Tüzes Terepsegway túra Mátrafüreden 1 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

Programidő: 2,5-3 óra (20-30 perc oktatás gyakorlópályán, kb: 2,5 óra tereptúra).
Bohém túra + farkasmályi segway túra (borkóstolóval a történelmi pincesoron)​
A túra indulási időpontja: 10.00; 12.00; 14.00 óra
Nehézségi szint: 2.- kezdő​

Mega Twister Mátrafüreden 1 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Twister az egyik legmókásabb társasjáték, aminek a „mega” 25 m2-es változatát próbálhatják ki a résztvevők.

Törtető Quad túra Mátrafüreden 1 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

Törj a csúcsra, élj a gigantikus lehetőséggel, az erőgépek a Te oldaladon állnak!
A túra indulási időpontja: 11.00; 13.00; 15.00 óra
Programidő: 1 óra
Nehézségi szint: 2.- kezdő

SnowRanger túrák a Mátrában 1 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kezdőtúra a járművel barátkozóknak az év bármely napján!
Igazi csúcstámadás a Mátra déli oldalában kalandozva. Sziklás, szűk völgyek, lágyabb gerincek, meredek hegyoldalak kőzuhatagokkal és lélegzetelállító panorámák túrája a kalandok szerelmeseinek.

Térképes Trilla Expedíció Mátrafüreden 1 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

Fedezzétek fel Mátrafüred rejtett kincseit az új Térképes Trilla Expedíciónkkal!
Kombináljátok a nyomozást és a kalandot ebben a mátrai ékszerdobozban.
Legyetek kicsikkel, vagy nagyokkal, a lényeg, hogy sokat legyetek a kristálytiszta mátrai levegőn!

Twizy Élményautózás a Mátrában Ticketkauf
13 Veranstaltung

A mátraházi 4 ÉVSZAK Hegyihotelünknél, vagy a mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisán vehetők át a 2 személyes hobbi élményautóink, melyeket „B” kategóriás jogosítvánnyal lehet vezetni.

Csodás 6 napos kiruccanás a Cinque Terránál - Albergo Ristorante La Veranda Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, h

Fedezze fel Párizst! - Hotel CourSeine - 3 nap / 2 éjszaka 2 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, h

BigFootBall Mátrafüreden Ticketkauf
13 Veranstaltung

A program indulási időpontja: 09.00-17.00 óra között, előre egyeztetett időpontban
Programidő: 2 óra
Nehézségi szint: 2. – kezdő
Létszám: 8-30 fő
Korhatár: 8-99 év
Szezon: egész évben

Hotel Marie Luisa***, Prága: 2 éj 2 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, h

Hotel Taurus**** - 3 nap 2 éjszaka Prága központjában 2 fő részére, reggelivel Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, he

Olasz kiruccanás 4 nap 2 fő részére reggelivel, 1x 3 fogásos vacsorával és olívaolaj kóstolóval - Albergo La Rocca Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, he

Cross Country túra Mátrafüreden 1 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

A túra indulási időpontja: 09.00; 11.00; 15.00 óra, előre egyeztetett időpontban.
Programidő: 1,5 óra
Nehézségi szint: 5.- haladó
Önállóan 16 éves kortól ajánlott!
Erdő-, és úthasználati díj, személyi balesetbiztosítással együtt: 999.- Ft/fő/nap, mely min

Prága Hotel AIDA**** 4 nap / 3 éjszaka 2 fő részére reggelivel Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, he

Síelés Stájerországban: 6 nap / 5 éjszaka 2 fő részére reggelivel - Hotel Berghof Mitterberg*** Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, h

E-mountain roller Tour de füred 1 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

A kalandvágyók számára a legideálisabb választás ”Tour de Füred” túránk. Hegyeken, völgyeken egyaránt átívelő útvonalunk 3 gyönyörű települést is érint, amik történelmi jelentőséggel bírnak a Mátrában.
Programidő: 1,5-2 óra (10-15 perces oktatás, kb.: 1,5

Utazzon Bécsbe egész évben! 3 nap/2 éjszaka 2 fő részére reggelivel - Hotel & Apartments Klimt Ticketkauf
13 Veranstaltung

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, h

Extrém Számháború Mátrafüreden Ticketkauf
13 Veranstaltung

Nehézségi szint: 2. kezdő
Létszám: 8-30 fő
Korosztály: 8-99 év
Programidő: 1 óra
Szezon: egész évben
Kezdési időpont: 09.00-17.00 között bármikor
Helyszín: Mátrafüredi kiserdő

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!