Egyéb

367 program


Sétálójegy Jegyvásárlás
13 Esemény

Ibolyanap – Húsvét a Kastélyban

ALEXANDROV Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Alexandrov együttes, az Orosz Hadsereg hivatalos akadémiai ének- és táncegyüttese visszatér Magyarországra, június 1-jén a tokaji közönségnek mutatkoznak be.

Tia Fuller & Band / JAZZTAVASZ 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

Ma már egyre kevésbé meglepő, ha a jazzéletben egy hölgy kiemelkedő hangszeres tudásról tesz tanúbizonyságot. Ahhoz azonban már különleges képességek birtokában kell lennie, hogy például Beyoncé csupa nőből álló turnézenekarának állandó szaxofonosává váljon.

Recirquel Újcirkusz Társulat: Párizs Éjjel Jegyvásárlás
13 Esemény

A Párizs Éjjel a harmincas évek perzselő varietévilágát tárja elénk, annak minden érzékiségével, bájával és tiltott vágyaival megbolondítva/felejthetetlenné téve az előadást.

RÁDIÓ BÉZS nyilvános műsorfelvétel 2. Jegyvásárlás
13 Esemény

BÉZS ESTEK a K11-ben a „www.radiobezs.hu – A nőkért szól” online rádió műsorainak nyilvános felvétele.

Jane Monheit és a Budapest Jazz Orchestra / JAZZTAVASZ 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

Jane Monheit népszerűsége a tengerentúlon Diana Kralléval vetekszik, ideje hát, hogy itthon is minél többen megismerjék művészetét, amelyet eddig két Grammy-jelöléssel ismertek el. Már bemutatkozó lemeze - amelyen Kenny Barron, Ron Carter és Lewis Nash kísérte - is több mint egy éven át szerepelt a Billboard jazzlistáján, a következő pedig annak első helyén robbant be.

Jegyvásárlás
13 Esemény

Hogyan álljunk ki magunkért a párkapcsolatban? Előadó: Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus, családterapeuta

PASS Andrea: Eltűnő ingerek Jegyvásárlás
13 Esemény

„Hogy lehet halálhírt hitelesen közölni színpadon? Betegségről, szeretteink haláláról nem könnyű fogalmazni. A téma epikus, bár hordoz magában abszurditást és szürrealitást, ami segíthet. Viszont túl személyes. Miért terhelném ezzel a közönséget? Tisztázom magamban, miért is akarom ezt színpadra állítani.

MAO – Legendás albumok:  John Coltrane -  A Love Supreme Jegyvásárlás
13 Esemény

John Coltrane 1965 januárjában az Impulse! gondozásában megjelent A Love Supreme című lemezét már kortárs kritikusai is a háború utáni jazz egyik fontos albumaként méltatták, mely azóta az egyetemes jazztörténet egyik kiemelkedő alkotásának rangjára emelkedett.

Bencs estek - Többszemközt: Grecsó Krisztiánnal Jegyvásárlás
13 Esemény

A Többszemközt estek vendége lesz Grecsó Krisztián, akivel május 21-én, kedden 17.30-tól pályafutásának fontos állomásairól, tematikus estjeinek motivációjáról, a család mint regényszereplő kérdésköréről, és természetesen legújabb kötetéről, a Veráról is beszélget Kováts Dénes a Bencs Villában.

Take 6 Symphonic Jegyvásárlás
13 Esemény

A több mint három évtizede működő Take 6 2014 decemberében egyszer már elvarázsolta a Müpa közönségét. Az a cappella énekegyüttest az évek során díjak sokaságával halmozták el: nem kevesebb, mint tíz Grammy-díj és tíz Dove-díj birtokosai, a Downbeat magazin szavazásán pedig hét egymást követő évben mind az olvasók, mind a kritikusok őket választották „Az év legjobb jazzénekegyüttesének”.

Tariqa (MA/HU) Jegyvásárlás
13 Esemény

A marokkói Said Tichiti volt az első, aki a gnawa zenét Chalaban nevű zenekara révén Magyarországon bemutatta és zenei körökben ismertté tette. A gnawa, szülőhelyén, Marokkóban a rabszolgák és leszármazottaik kultúrájának a része, és szorosan kapcsolódik a gyógyító transz-szertartásokhoz.

Ida Nielsen & Band / JAZZTAVASZ 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

Sokat elárul a dán basszusgitáros, Ida Nielsen tehetségéről és kvalitásairól, hogy 2010 augusztusában Prince meghívta zenekarába, a The New Power Generationbe, amellyel egészen haláláig turnézott.

L-E-V by Sharon Eyal & Gai Behar (ISR): LOVE CHAPTER 2 Jegyvásárlás
13 Esemény

Az izraeli L-E-V már visszatérő vendégnek számít a Trafóban, legutóbb 2017 tavaszán láthatta itt őket a közönség, amikor az OCD Love című előadásukkal arattak sikert. Most legújabb, Love Chapter 2 című darabjukat hozzák el hozzánk.

Lengyel Ferenc: ÓPIUMKERINGŐ Jegyvásárlás
13 Esemény

A BOLAN PRODUCTION és a Pesti Magyar Színház közös produkciója Lengyel Ferenc: ÓPIUMKERINGŐ Jazz-story Karády Katalinról

Szabad Hangok - Dés László Free Sounds Quartet Jegyvásárlás
13 Esemény

Négy kiváló muzsikus egymásra találása hangszereik közvetítésével, koncertről koncertre. A szopránszaxofon, cimbalom, gitár és ütőhangszerek szabad összjátéka különleges zenei élményt ígér.

Almási Kitti előadása - Irigység, kibeszélés, rosszindulat Jegyvásárlás
13 Esemény

A népszerű pszichológus ezúttal azt a kérdést vizsgálja meg, hogy milyen okok állhatnak a kapcsolatainkat sűrűn átszövő irigység, rosszindulat, kibeszélés hátterében, és hogyan kezelhetjük jól ezeket a jelenségeket.

Lee Durrell-  Durrell Bárkája Budapesten Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Lee Durrell amerikai természettudós, a Durrell Wildlife Conservation Trust tiszteletbeli igazgatója Magyarországra látogat a Jane Goodall Intézet meghívására.

Magyar Állami Népi Együttes: Ezerarcú Délvidék Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek: magyarok, szerbek, horvátok, ruszinok, szlovákok, románok, cigányok sokszínű és gazdag tradícióját, amely egyedülálló módon hordozza magában Közép-Európa és a Balkán sajátos világát.

BorHarmóniák - Bohém válogatás - vendégek: Kathona Krisztián és a Szeder duó Jegyvásárlás
13 Esemény

A magyar borvilág klasszikusaival és új szereplőivel találkozhatnak, akik a saját borválogatásaikat mutatják be. Hozzájuk társulnak ismert zenészek, művészek, művésztanárok, különleges, egyedi ízt adva egy-egy estéhez.

Palya Bea, Grund Színház - egy est, egy jó ügyért Jegyvásárlás
13 Esemény

Az estet dr. Vekerdy Tamás az est fővédnöke nyitja meg.

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok