Egyéb

218 program


Titkos Társulat: DÍSZELŐADÁS Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy törékeny asszony, egy nyugtalan ember, egy agg gyermek és további hét kísérleti kórtani lény segítségével előadja a kísérleti kórbuvár.

Recirquel Újcirkusz Társulat: Kristály / SÁTOR
13 Esemény

A Recirquel az idei téli szezonban új, az év végi ünnepek hangulatát idéző produkcióval jelentkezik.

Újévi operettgála Jegyvásárlás
13 Esemény

FERGETEGES ÚJÉVI OPERETT GÁLA AZ OPERETT CSILLAGAIVAL 2019-BEN SZEKSZÁRDON.

KÁNONKÓRUS A Litera irodalmi portál előszilveszteri partija a Trafóban Jegyvásárlás
13 Esemény

A kánon jelentése törvény, zsinórmérték, minta, amihez alkalmazkodni ajánlott. Irodalomban több van belőle, és folyton változik.

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Álommeló Jegyvásárlás
13 Esemény

Álommeló Amerikai romantikus vígjáték , 2018

Székely Rozália: Kálvária Lakópark Jegyvásárlás
13 Esemény

“Ó, ez egy trükkös hely. Én először három napig nem tudtam se kimenni, se aludni. Kikapcsolódni azóta is csak a villamoson tudok. Zötyögök végállomástól végállomásig, az valahogy elringat. Biztos a falakban van itt valami. Te hiszel az ilyesmiben? Az emlékek erejében? Érezzük, ami itt történt és ezért nem tudunk kijutni. Ne aggódj, mindjárt elmúlik.”

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

KÖZjáték felnőtteknek Jegyvásárlás
13 Esemény

Drámajáték és improvizációs gyakorlatok felnőtteknek. (20 fő) Jegyár: 1000Ft

BARBÁR ÉJSZAKÁK, avagy a világ első hajnalai Jegyvásárlás
13 Esemény

„Egy utazás története, mert a világon minden egy utazás...”

Sörkóstoló Katona Csaba történésszel Jegyvásárlás
13 Esemény

Újra lesz sörkóstoló Katona Csaba történész vezetésével. Az est témája: Az egyházak és a sörfőzés

Cuhorka Emese - Molnár Csaba: Pandóra szelencéje Jegyvásárlás
13 Esemény

Többszólamú prófécia, szószátyár bölcseletek és révült szitkok zápora, ami a jó és a rossz különválasztása helyett a szorgalom, a kudarc, a bűn, a szerencse, a becsület és a bűnhődés összemosásán dolgozik.

ExperiDance: Ezeregyév - vendéglátással Jegyvásárlás
13 Esemény

Román Sándor koreográfiája ezúttal Pesterzsébet Önkormányzatának Újévköszöntő estje keretében kerül bemutatásra. A jegyár tartalmazza a vendéglátást is.

Titkos Társulat: TÓTFERI Jegyvásárlás
13 Esemény

Titkos Társulat: TÓTFERI - bemutató Misztériumjáték

Tünet Együttes: Burok Jegyvásárlás
13 Esemény

A születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk majd elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyzet – túl a valós téren és időn, kivételes tapasztalás.

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Kaori Ito (JP): Je danse parce que je méfie des mots/ Táncolok, mert nem bízom a szavakban Jegyvásárlás
13 Esemény

„Ez az előadásom az apa-lánya kapcsolattal foglalkozik. Újraalkotok egy találkozást apámmal a színpadon, így igyekszem visszanyerni valamit kettőnk között, ami –úgy érzem- elveszett. Ez egyszerre személyes és művészi értelemben vett találkozás: két ember légyottja, akiket nem csak több ezer kilométer-, de már egyfajta kulturális távolság is elválaszt egymástól.„Kaori Ito

BÚÉK Jegyvásárlás
13 Esemény

BÚÉK Magyar dráma, vígjáték, 2018

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Timothy and the Things: Vadászat Jegyvásárlás
13 Esemény

Adott három fiú, akik elmennek az erdőbe vadászni. Pont, mint a mesében.

Tünet Együttes: Burok Jegyvásárlás
13 Esemény

Tünet Együttes: Burok - a táguló idő összehúzódásai

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok