Jegyvásárlás
A Foltvarrás kékben című kiállítás a foltvarrás mint technika, közösség és életforma gazdagságát mutatja be. A Nagyjainktól örökül – kékfestő pályázat nyertes alkotásai mellett a tárlat a Magyar Foltvarró Céh több mint harminc évének történetét is felidézi. A foltvarrás – vagy patchwork – a kézimunka egyik legösszetettebb formája: különböző anyagdarabokból új textil születik, ahol minden öltés ritmust, történetet és személyes üzenetet hordoz. A kékfestés mesterségét beemelő művek a hagyomány és a kortárs kísérletezés határán mozognak, kézzel és géppel varrva, applikálva, tűzve és hímezve.
Ez az írásműhely azoknak szól, akik szeretnék megtapasztalni a terápiás írás működését és hatásait, de nem szeretnének egyedül lenni ebben.
Történelmi előadássorozat
Belegondolt már abba, hogy Budapesten milyen izgalmas templomok, zsinagógák, kápolnák vagy épp szentélyek vannak?
A szecesszió világnapja (június 10.) alkalmából tematikus hétvégével várunk titeket június 6-7-én: kedvezményes árú városi sétákkal és épülettörténeti vezetéssel ünnepeljünk Róth Miksa egyik kedvenc stílusirányzatát!
A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!
XVII. Nyitott Pince Nap
Nyitott Pince Nap Cegléden 2026 🍇🍷
május 24-én, vasárnap ismét megnyílnak Cegléd és környékének pincéi. A Nyitott Pince Nap során a személyesen megismerkedhettek a helyi borászatokkal, boraikkal, valamint a ceglédi borkultúra ízeivel és történeteivel.
Fedezd fel Cegléd borait, látogass el a résztvevő pincészetekhez, kóstolj kiváló helyi tételeket, és tölts el egy kellemes vasárnapot barátokkal vagy családdal! ☀️🍷
Minden buszjárat a VÁROSHÁZA elől fog indulni és érkezni!
A buszjáratra korlátozott számban érhetők el helyek, ezért érdemes előre megváltani a jegyeket!
Az Igazad van egyszerre irodalmi esemény, gondolatébresztő társasági est és személyes találkozás lehetősége Kepes András új könyvének világával.
Csuja Imre merész kalandra vállalkozik: először áll ki a színpadra, hogy az életéről meséljen. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész az EgyÉletem életrajzi stand up sorozatban olyan kollégáihoz csatlakozik, mint Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Borbély Alexandra vagy Nagy Ervin.
A Nagykörút máig Budapest közlekedési verőere, a főváros ékessége. Az Oktogon pedig, a körút és az Andrássy út metszéspontjában szintén fogalom.
A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontja minden korosztály számára tartogat
izgalmakat.
Két művészetterápia workshoppal búcsúzik a múzeumi évad: Daróczi Virág június 4-én az utazás, június 10-én pedig a színek és szárnyak tematikájában vár benneteket szezonzáró programjaira.
Írói készségfejlesztés intenzív formában, a jól bevált, Kukorelly-féle
close reading módszerrel.
Házigazda: Péter Zsolt színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa
Vendég: Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és táncművész
Fejlődés, a nehéz idők ajándéka
Hogyan fordítható javunkra a fájdalom, ha már nem tudjuk megúszni?
Görög Ibolya a protokoll és a rendezvényszervezés egyik megkerülhetetlen alakja, Magyarország vitathatatlanul legtapasztaltabb és legnépszerűbb protokoll szakembere, több szakkönyv szerzője. Négy nyelven beszél, előadásai mindig sziporkázóan szellemesek és könnyed hangvételűek, miközben minden részletre kiterjedő profizmussal adja át több évtizedes tudását a hallgatóságnak.
Idén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Nők Lapja Példakép Est, hogy egy izgalmas és élményekkel teli műsorral ünnepeljük őket.
Bakancslista - Indonézia
Előadó: Dr. Kunszabó Klára
2026-ban emlékezik meg a világ II. Erzsébet születésének századik évfordulójáról, tisztelegve a brit történelem leghosszabb ideig regnáló uralkodójának emléke előtt. A mindig szórakoztatóan és tartalmasan mesélő László Ferenc jubileumi előadássorozata tavasszal három estén át idézi majd a közönség elé a királynő személyiségét, családi életének és államfői tevékenységének ismert vagy éppenséggel nem is sejtett mozzanatait. Valamint azt, miként kísérte II. Erzsébetet uralkodása során a nyilvánosság és a média szoros figyelme, és ikonikus alakja hogyan vált ennek révén megannyi film, sorozat és könyv témájává.
Ismerkedj meg egy több mint 150 éves fotós eljárással, a cianotípiával és készítsd el a saját napnyomataidat!
A szecesszió világnapja (június 10.) alkalmából tematikus hétvégével várunk titeket június 6-7-én: kedvezményes árú városi sétákkal és épülettörténeti vezetéssel ünnepeljünk Róth Miksa egyik kedvenc stílusirányzatát!
Az argentin tangó nem csupán látványos tánc, hanem olyan különleges mozgásforma, amely egyszerre ébreszti fel a testet, a lelket és a gondolkodást. Egyre több kutatás bizonyítja: a tangó javítja az egyensúlyt, segíti a koncentrációt, oldja a feszültséget, és támogatja a testi-lelki regenerációt.
Skandináv szövegelés Patat Bence műfordítóval és Száraz Eszter szerkesztő-rendezővel havonta az ISON-ban
Frida Kahlo neve ma már nem csupán egy festőművészt, hanem egy ikont jelöl. A viszonylag kicsi életművének a jelentős része önarckép: „azért festem magamat, mert oly’ gyakran vagyok egyedül, és önmagam ismerem a legjobban” – vallotta. Ez a magány azonban nem passzív beletörődés volt. A mélyen személyes világában a fájdalom, a szenvedély és az identitás egyetlen, lenyűgöző festői univerzumban olvad össze.
Ruff Orsolya és Szeder Kata KultúrFlipper estjein mátrixépítő játékba hívunk az ISON-ba. Oda-vissza adogatva a labdát művészeti, társadalomtörténeti, történelmi és popkulturális referenciák között bolyongva vizsgálunk meg közelebbről is egy-egy sokrétű jelenséget.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!