Egyéb

380 program


magyar-lengyel-örmény közösségi performansz

A 90 perces, szünet nélküli előadás a Magyar hősök című kötet alapján készült.

John Lennon életműve // Vinyl klub

Folytatódik a Jókai. rocktörténeti előadássorozata, a Vinyl klub!

Krencsey Marianne

Előadó: Szebényi Ágnes - színháztörténész

Belegondoltál már, mit érezhettek a déd- és nagyszüleid a múlt század viharaiban?
A LÉLEKREJTÉLY/Évi története előadásunkon most valós sorsok elevenednek meg az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár falai között.
A szakmai méltatások is kiemelik, hogy ez a rendhagyó előadás a színház erejével és helyspecifikus,
hiteles környezetével hozza érzelmileg közelebb a múltat, segítve a 20. századi magyar sorsok és traumák mélyebb megértését.

.

Közösségi borkóstolás filozofikusan, kultúrával körítve, kiváló borokkal és hangulattal, ahol megtanulhatjuk végre, hogy miért is a borban van az igazság, meg a vigasz.

/A borkóstolás csak 18 éven felüliek számára elérhető./

Házigazdák:
Juhász Anna (irodalmár) és Rácmolnár Lili (pszichológus)

Előadó: Bánpataki Ádám történész

Katona Csaba Budapestért-díjas történész előadásai országszerte egyre népszerűbbek. Szórakoztató előadásai kézen fogva vezetnek át a magyar történelmen. Az öltözködéstől a gasztronómián át, a szerelmi életig mindennel foglalkozik tudományos igénnyel. Köszönhetően alapos levéltári kutatómunkájának, mely nem csupán a hivatalos feljegyzésekből, hanem fennmaradt magándokumentációkból áll. 2026-ban is több különleges témára helyez fókuszt a történész.

Klasszikus indiai tánc-füzér bemutató és tánctanítás Bittner Meenakshi Dóra és a Kala Samarpana táncosai és más vendégművészek részvételével.

A jegyárban az ételkóstoló is benne van.

Közreműködők:
Hermann Irén házigazda, újságíró
Molnár Kinga házigazda, újságíró

Ekkorra a nádi madarak már javarészt kiröptették fiókáikat. Ezért is nyüzsög a nádas a madaraktól. 

Nagy zeneszerzők és az ő szerelmi életük: házastársak, szeretők, beteljesült és reménytelen szerelmek, törvényes és törvénytelen gyermekek. És ami mindezt körülveszi és befolyásolja: szülők, testvérek, barátok, riválisok és a korabeli erkölcsi normák.

Szeretettel várunk benneteket június 11-én, csütörtökön délután és este a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteménybe, ahol a múzeumi tárlatvezetés mellett három pincészet borkóstolójával is készülünk!

Illegalisták - Beszélgetés Visky Andrással
közreműködik: Balla Gergő (Platon Karataev)

"Elítéltek, most már semmi nem gátol meg abban, hogy szabad legyek. Önmagamra ítéltek, ez volt a határozott meggyőződésem. Ha eltöltöm a büntetésemet és túlélem a börtönt, biztosan nehezebb lesz. A szabad életben, a falakon túl. Ami a legelemibb részletében sem szabad."

Beszélgetés Visky Andrással legújabb, csodálatosan monumentális és monumentálisan csodálatos regényéről, az Illegalistákról.
Az esten közreműködik Balla Gergő zenész, dalköltő.

Házigazda: Asztalos Emese

„Újpesten újra MegÍRülünk”

2026. Június 12. (péntek) 19:00-22:00
(kapunyitás: 18:00-tól)

2026-ban is folytatódnak a Családi társasjáték napok, ahol a betérő vendégek, gyermek-, családi- és stratégiai társasjátékokat próbálhatnak ki, minden alkalommal más-más tematikában, játékmestereinek segítségével.

Csendben zajló belső viharok, amelyek nők ezreinek életét érintik. Egy előadás a női depresszióról, szorongásról és a lelki egyensúly felé vezető útról.

Csendben zajló belső viharok, amelyek nők ezreinek életét érintik. Egy előadás a női depresszióról, szorongásról és a lelki egyensúly felé vezető útról.

Tini Dance Team-Hollywood

A Tini Dance Team gálaműsora

Az „Átvilágítás” című irodalmi est különleges belső számvetésre hív. Jókai Anna azonos című önéletrajzának szellemében nem csupán életútját idézi meg, hanem saját személyiségét és döntéseit is „fénybe állítja”. Az átvilágítás itt valódi önvizsgálat: mi válik láthatóvá, ha a múltat a szeretet, a megértés és a megbocsátás fényével nézzük?

Juhász Róza szerkesztésében próza és vers egymásba fonódva rajzolja ki az írónő legfontosabb élethelyzeteit, filozófiai kérdéseit és sajátos humorát.

A zenei bejátszásokkal és vetítéssel kísért est egy személyes életút-összegzés, egyetemes érvényű mondanivalóval.

Ismerd meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületegyüttesének és a nagy múltú környék történetének izgalmas részleteit. A sétát több családi anekdota és ereklye is színesíti, a résztvevők kezükbe vehetnek százéves mérnöki diplomát, Görbe Márk nagyapjának II. világháború előtti indexét, és egy valódi szegénységi bizonyítványt is.

Várunk mindenkit egy hatalmas táncparti: ismert slágerek, örökzöld dallamok.
Közreműködik: Varga Péter és Társa

Mielőtt mindenki szétszéledne a jól megérdemelt vakációjára, még egyszer alaposan megmozgatjuk az agytekervényeket – de csak lazán, mosolyogva!

Június 16-án egy különleges pezsgőkóstolóra hívunk a Time Out Market Budapestbe, ahol a francia Limoux egyik meghatározó családi pincészetének világát ismerheted meg.

Előadó: Radics Tamás „Rada”
Túravezető / Tour guide – Eupolisz Travel Agency, Hungary
Szervező – Incognito Világjáró Club, Debrecen

Horváth Zsuzsanna előadása
„Azt olyan szívesen szokták mondani, hogy az író játszik a nyelvvel. A kérdés az, hogy mit értünk játékon. Közkeletűen csak valami komolytalant értünk, "ez csak játék"..., mintha volna valami 'szeriőz' - és volna a játék, ami a gyerekeké, a csökkent képességűeké, a hóbortosaké. A játékon én csak annyit értek, hogy az külön világ, ott mások a szabályok. A futball is csak annyiban játék, hogy más törvényei vannak, mint mondjuk az életnek... Más szabályok vannak. Matematikát tanultam a gimnázium után, és a matematika ugyanebből a szempontból volt játék. Külön törvényei vannak és azokat kell figyelembe venni. Nullával nem osztunk. A konyhában lehet nullával osztani, mert ott nem jelent semmit. Az írást is ebből a szempontból tekintem játéknak. Kialakítom a szabályait és az érvényes, és más nincsen is. Ami ezen belül van, az a világ, és a világon kívül értelemszerűen nincsen semmi.” (Esterházy Péter)

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!