Összes kategória

4109 program


6 éves kortól
120 perc 1 szünettel
Bemutató: 2024.09.20

Affeksjonsverdi
norvég-német-dán-francia-svéd-angol dráma, 133 perc, 2025
norvég nyelven, magyar felirattal

A BÁBEL expresszív képek sorozatával egy eklektikus világot ábrázol öniróniával és humorral, melyben az emberek az elveszett egyensúlyi állapot felé törekedve mégis a káosz felé haladnak. A két pólus közti feszültséget az előadás formai, zenei és vizuális hatások sokoldalú eszközeivel bontakoztatja ki.

Liszt Ferenc Rákóczi-indulója közismert zenedarab. Nem is olyan régen a moziban a filmhíradók kezdő dallama volt, ma pedig a Kossuth Rádió reggelenként ezzel a dallammal kezdi az adását.
Idén ünnepeljük II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulóját. A fejedelem 1676. március 27-én született a felvidéki Borsiban.
A Pesti Vigadó május 9-én, 19 órakor mutatja be azt a zenei és táncos produkciót, amely kultúránk kapcsolódásait, szimbolikus kézfogásait jeleníti meg.

Bánfalvy Stúdió

Ray Cooney: Funny Money - Rossz Pénz Nem Vész El

A Budapesti Operettszínház kiemelten fontosnak tartja, hogy támogassa autista embertársainkat a minél teljesebb élet megteremtésében és megélésében, ezért – ahogyan immár hagyománnyá vált – idén is gálakoncertet rendez az Együtt az Autistákért Alapítvány javára.

Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…

Wagner
Parsifal – zenés ünnepi játék három felvonásban (német nyelvű előadás, magyar szövegvetítéssel)

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Vajda: Magnificat
Mozart: c-moll mise

Országos Egyesített Kórus
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor

Budapest kiváló jazz zenészeinek kíséretében a tér megtelik lüktetéssel, energiával és azzal a különleges hangulattal, amit csak az élő zene tud megteremteni. Ebben a budapesti swing táncos közösség is segítségünkre lesz: nyitott, befogadó emberek, akiket egy dolog biztosan összeköt – a tánc és a jazz iránti szenvedély.

A Gangaray Dance Company legújabb, PULSATIONS (Axis-Flux) című előadása egy letisztult formanyelvű, mélyen szakrális kortárstánc kompozíció. A darab tudatosan mellőzi a lineáris történetmesélést; fókuszában kizárólag a mozdulatok őszinte kifejezőereje, valamint a test, a tér és a zene zsigeri kapcsolata áll. A társulat életében az est különleges mérföldkő: a Gangaray éveken át szinte kizárólag elsöprő, amazon energiájú női művészekkel dolgozott. Ebbe a dinamikus közegbe most új, stabilizáló erőként lép be a markáns férfijelenlét.

Trois couleurs: Rouge
francia-lengyel-svájci filmdráma, 96 perc, 1994
francia nyelven, magyar felirattal

A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem csupán a szexi mozgás miatt jöttek.

Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.

„Minden egy elhagyatott baromfiudvarban kezdődik, hová még a nap se süt be soha. Itt éldegél egy sánta kacsa, kit soha senki nem látogat meg. Pedig van egy kis földimogyoró tartaléka, amit szíves örömest megosztana valakivel...”

HAMLET / HAMNET - Irodalmi szerelmek és egy 400 éves rejtély - Aposztróf sajnos elfogyott
13 Esemény

Április 28-án a Várkert Irodalom Aposztróf sorozatának tavaszköszöntő estjén a közönség kedvence, az Irodalmi szerelmek tér vissza. A beszélgetős, felolvasószínházi esteken a klasszikus és kortárs irodalom nagy alkotói nemcsak műveiken, hanem személyes történeteiken keresztül is közelebb kerülnek hozzánk: a versek és regények mögött kirajzolódik az élet, a küzdelmek, a sikerek és a szerelmek világa.

Tavaly ünnepelte 80. születésnapját Hobo – a közönség szeretetével és teltházas koncertekkel. 2026-ben pedig új fejezet kezdődik: 80+1 címmel országos turnéra indul!

operett
bemutató

2025. október 10.
időtartam: 190 perc, egy szünettel

Mi történik, amikor két fiatal szíve egyszerre lobban lángra egy olyan világban, ahol a gyűlölet határozza meg a sorsukat? Verona színes, mégis rideg utcáin Rómeó és Júlia szerelme születik meg, egy tiltott tűz, amely egyszerre ragyog és pusztít.

A teltházas MVM Dome-ban bemutatott jubileumi „Kökény 50” koncert mérföldkő volt Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös pályáján. Az országos koncertsorozat elsöprő sikere után most egy új fejezet kezdődik.

Évszázadokkal a Netflix előtt Shakespeare megalkotta az első sorozatgyilkost: egy torzszülöttet, egy ékesszóló és lesújtó bohóc-erőszaktevőt, aki végigvezet a pusztítás könyörtelen útján.

akár -15%
Apostol - Nem tudunk élni nélkületek RÁADÁS! Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Apostol együttes több mint öt évtizede áll a magyar zenei élet legmeghatározóbb előadói között. Dalai – mint a “Nem tudok élni nélküled”, “Okosabban kéne élni”, “Eladó, kiadó most a szívem” – generációk kedvenceivé váltak, és ma is ugyanazzal az érzelemmel, erővel és időtlenséggel szólnak, mint régen.

A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése egy igazi abszurd komédia alapján.

Gioachino Rossini
OLASZ NŐ ALGÍRBAN
Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Orfeo Zenekar
„Velencei találkozások”

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!