Uránia Nemzeti Filmszínház

Uránia Nemzeti Filmszínház

Az Uránia története

Az Uránia Nemzeti Filmszínház épülete az 1890-es évek közepén épült az akkori Kerepesi, ma Rákóczi úton. Egyes források az 1893-as évet jelölik meg az építkezés kezdeteként, mások 1895-öt, az azonban biztos, hogy mulatónak, azaz korabeli kifejezéssel élve, "orfeumnak" épült. Építtetője Rimanóczy Kálmán nagyváradi építési vállalkozó volt, az épületet Schmal Henrik tervezte, aki sikeresen ötvözte a velencei gótika, az itáliai reneszánsz formai elemeit az arab-mór építészet díszítőelemeivel, így jött létre Budapest egyik legmeghatározóbb "mór" stílusú épülete. Az orfeum kezdetben Caprice néven működött, majd a tulajdonos Oroszi Antal tönkrementével Alhambra elnevezéssel működött tovább, később vándorkomédiások vették birtokba, egészen 1899-ig, amikor áprilisban, az egykori mulatóban megnyitották az Uránia Tudományos Színházat. A XIX. század második felében világszerte tért hódított a felnőttek művelődését célzó szabad tanítás gondolata és mozgalma. 1897-ben a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére megalakult az Uránia Tudományos Társaság, mely a tudomány népszerűsítését tűzte zászlajára és rendszeresen tartott előadásokat, felolvasásokat a budapesti polgárok épülésére. Az Uránia Tudományos Színházat, ezt az új intézményt 1899-ben felszerelték álló és később mozgóképek bemutatására alkalmas vetítőberendezésekkel - így indult útjára az immár több mint 100 éves Uránia filmszínház. Az Uránia neve elválaszthatatlan "A táncz"-tól, ez lett a címe ugyanis az első magyar mozgófilmnek, melynek jeleneteit az Uránia Tudományos Színház tetőteraszán rögzítette Zitkovszky Béla. "A táncz" című film kultúrtörténeti anyagát Pekár Gyula és Kern Aurél zenetörténész állította össze, a filmen Blaha Lujza, Márkus Emília, Pálmay Ilka, Fedák Sári és a budapesti Operaház balerinái különböző táncokat mutatnak be a csárdástól az angol táncig. A magyar filmtörténet nagy szomorúságára a filmből egyetlen példány sem maradt az utókorra, csak az előadás nyomtatott szövege, néhány állófotó a forgatásról és a színlap maradt ránk. Az Uránia-beli tudományos-ismeretterjesztő előadások népszerűségét jelzi, hogy Karinthy Frigyes is megörökítette az Így írtok ti című művében, címe: A bőr, "alcím: tudományos előadás három részben, 114 színesen vetített képpel és 18 mozgófényképpel." Sokat idézett mondása e humoreszknek: "Már a régi görögöknél találjuk a bőrt..." 1916-tól kezdve az Uránia filmszínházi műsorok bemutatására tér át, a tudományos előadások délutánra szorulnak, majd idővel teljesen megszűnnek. 1930-ban új korszak nyílt az Uránia épületében, Pekár Gyula eladta a legszebb pesti mozit az UFA (német) Filmgyárnak, ettől kezdve UFA Palota lett belőle s főként az UFA filmjeit játszotta nagy sikerrel. A második világháború után a Szovexport mozija lett, 1945 februárjában itt tartották az első háború utáni filmelőadást, mely természetesen a győzedelmes Vörös Hadsereg küzdelmeit mutatta be. Később az épület újra visszakerült magyar tulajdonba s lett a főváros kedvelt mozija. A kulturális kormányzat 2002-ben eredeti szépségében újíttatta fel a több mint százéves épületet s a 425 fős díszterem mellé még két 60 fős kistermet is kialakítottak az Uránia épületében.

2002 áprilisában nyílt meg újra Budapest talán legszebb mozija, azóta újra a film és moziszerető közönség otthona, filmfesztiválok, díszbemutatók és más rangos filmszakmai események helyszíne. Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2006-ban Europa Nostra díjat kapott.

 

weiter 1088 Budapest, Budapest, Rákóczi út 21.

12 Programm


4 900 Ft
MET 2024/2025 - Giacomo Puccini: Tosca Ticketkauf
13 Veranstaltung

MET 2024/2025 - Giacomo Puccini: Tosca

Uránia Nemzeti Filmszínház

Tosca
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából két szünettel, 210 perc, 2024
olasz nyelven, magyar és angol felirattal

4 900 Ft
MET 2024/2025 - Giuseppe Verdi: Aida Ticketkauf
13 Veranstaltung

MET 2024/2025 - Giuseppe Verdi: Aida

Uránia Nemzeti Filmszínház

Aida
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 220 perc, 2025
olasz nyelven, magyar és angol felirattal

4 900 Ft
MET 2024/2025 - W. A. MOZART - A VARÁZSFUVOLA (IFJÚSÁGI ELŐADÁS, 2006) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mozart: Die Zauberflöte
Operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából szünet nélkül, felvételről, 112 perc, 2006
angol nyelven, magyar felirattal

MET 2023/2024 - Giacomo Puccini: Pillangókisasszony Ticketkauf
13 Veranstaltung

Madama Butterfly
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 195 perc, 2024
olasz nyelven, magyar felirattal

4 900 Ft
MET 2024/2025 - Gioachino Rossini: A sevillai borbély Ticketkauf
13 Veranstaltung

Il Barbiere di Siviglia
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 215 perc, 2025
olasz nyelven angol és magyar felirattal

4 900 Ft
MET 2024/2025 - Jacques Offenbach: Hoffmann meséi Ticketkauf
13 Veranstaltung

Les Contes d’Hoffmann
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából két szünettel, 245 perc, 2024
francia nyelven, magyar és angol felirattal

4 900 Ft
MET 2024/2025 - Ludwig van Beethoven: Fidelio Ticketkauf
13 Veranstaltung

Fidelio
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 185 perc, 2025
német nyelven, magyar és angol felirattal

4 900 Ft
MET 2024/2025 - Richard Strauss: Salome Ticketkauf
13 Veranstaltung

MET 2024/2025 - Richard Strauss: Salome

Uránia Nemzeti Filmszínház

Salome
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából szünet nélkül, 135 perc, 2025
német nyelven, magyar és angol felirattal

4 900 Ft
MET 2024/2025 - Wolgang Amadeus Mozart: Figaro házassága Ticketkauf
13 Veranstaltung

Il Barbiere di Siviglia
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 185 perc, 2025
olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Adam: Giselle – A Holland Nemzeti Balett előadásában Ticketkauf
13 Veranstaltung

Giselle
Balettközvetítés felvételről Amszterdamból, 120 perc, 2024

Exhibition On Screen: Az ifjú Picasso Ticketkauf
13 Veranstaltung

Exhibition On Screen: Az ifjú Picasso

Uránia Nemzeti Filmszínház

Young Picasso
angol művészeti film, 85 perc, 2019
angol nyelven, magyar felirattal

4 900 Ft
MET 2024/2025 - Jeanine Tesori: Grounded Ticketkauf
13 Veranstaltung

MET 2024/2025 - Jeanine Tesori: Grounded

Uránia Nemzeti Filmszínház

Grounded
Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 165 perc, 2024
angol nyelven, magyar és angol felirattal

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!