Szent Benedek Röplabda Akadémia

Szent Benedek Röplabda Akadémia

A SZENT BENEDEK – BALATONFÜRED RÖPLABDA AKADÉMIA 2015-BEN ALAKULT.

Azzal a szándékkal hoztuk létre a Röplabda Akadémiát, hogy a Nyugat-Magyarországon röplabdázó női utánpótlás korú játékosokat egy magas színvonalú utánpótlás nevelő klubba tudjuk integrálni amellett, hogy a felnőtt csapatunk kiemelkedően teljesít.

Ennek megfelelően felnőtt csapatunk az alapítás óta szinte egyedülálló fejlődésben van, példaértékű a fejlődés. A  2017/2018-as szezonban a bajnoki cím elnyerése után a csapat megszerezte az NB I-ben való indulási jogot, a következő évben pedig már az Extraligában indulhatott az együttes.  Az első élvonalbeli szezont a 6. helyen zárta a csapat, a Magyar Kupa sorozatban pedig a legjobb 8 közé jutott. A 2021/2022-es bajnoki évet új lendülettel és a megszerezett tapasztalatok birtokában kezdték meg a játékosok és a stáb. A cél a bajnokságban és a Kupában is ugyanaz, bekerülni a legjobb 4 közé. Nagy elhivatottsággal és elszántsággal, profi hozzáállással dolgoznak nap, mint nap, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Bízunk benne, hogy ennek meg is lesz az eredménye.

A felnőtt csapat mellett klubunknál kiemelt jelentőségű az utánpótlás kérdése. Hisszük, hogy a magyar röplabdának szüksége van tehetséges játékosokra, olyan fiatalokra, akikkel ez a sportág a nemzetközi mezőnyben is nagy sikereket érhet el. Ehhez kellenek olyan egyesületek Magyarországon, ahol a gyerekek képzett szakemberek irányításával, a megfelelő háttér biztosításával magas színvonalon edzhetnek, fejlődhetnek, versenyezhetnek. Célunk, hogy a nyugat-magyarországi térségben ebben élen járjunk.

Az Akadémia már most is jelentős utánpótlás bázissal rendelkezik, hiszen a balatonfüredi és környéki gyerekek körében egyre népszerűbb a sportág, edzőink elismert, nagy tapasztalattal rendelkező, elhivatott szakemberek. Az ő munkájuk garancia a sikerre.

Tovább 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály u.

Szent Benedek Röplabda Akadémia

0 esemény


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok