SÍN Kulturális Központ

SÍN Kulturális Központ

SÍN Stúdió: A SÍN stúdió a legnagyobb próbaterem az épületben. A másik két stúdiónk mérete azonban csupán 1-2 négyzetméterrel kisebb a SÍN stúdiónál. Egybe nyitható az ESMA stúdióval. Előadások alkalmával a SÍN próbaterem nézőtérként funkcionál. Ez a próbaterem is rendelkezik tükörfallal. Ebben a teremben egy, több akasztási lehetőséget biztosító rúd is található. ESMA Stúdió: Ez a terem próbateremként és színházteremként is funkcionál. Az előadásokat általában ebben a próbateremben tartjuk. Itt helyezkedik el vagy csak a színpad és ekkor a SÍN stúdió szolgál nézőtérként, vagy a színpad és a nézőtér is ebben a próbateremben található. Ha szükséges a próbaterem egybenyitható a SÍN próbateremmel. Az ESMA próbateremben egy kb. 2 méter széles tükör található. HASZNOS INFORMÁCIÓK: Megközelíthetőség: A Gyutacs utca az a kicsi zsákutca, ami a Váci út felé tart és a Forgách utcával szinte ”közös tőről” ered. Tömegközlekedéssel: Metróval: A kék (3-as) metró Forgách utcai megállójától leggyorsabban a Forgách utcán a Vasas- pályáig besétálni, ott jobbra fordulni, és már látni a SÍN-t, a belváros felöl érkezve elöl, az első ajtón kell kiszállni a Forgách utcához. vagy a Fáy utcán besétálva a 4. saroknál, a Hajdú utcára balra fordulni, majd a parkoló után az első sarkon megint balra a Gyutacs utca. Mindkét séta mintegy 6 percet vesz igénybe. Busszal és villamossal: A 105-ös buszról vagy a 14-es villamosról a Fáy utcai megállónál leszállni. A Béke útról (a Váci út irányába) a Fáy utcán befelé a 2. sarok a Hajdú utca. Ott jobbra fordulni. Max. 5 perc séta. Vagy: Az Árpád hídi metróállomástól, illetve az Őrs vezér teréről induló 32-es busz, és az Újpest-Központtól illetve szintén az Árpád hídtól induló 120-as busz is megáll a közelben. Max. 3 perc séta Éjszakai járat: A 914-es és a 914A éjszakai buszjáratok Frangepán utcai megállója kb. 5 perc séta a SÍN-től. Autóval: A Váci úton kifelé, majd a Fáy utcánál jobbra, egészen a Hajdú utca kereszteződéséig, ott balra a Hajdú utcába befordulni, majd a Gyutacs utcába balra befordulni. A Vasas-pályával szemben hatalmas parkoló. Vagy: A Béke útról a Fáy utcára bekanyarodva a második saroknál jobbra a Hajdú utcába befordulni, és ott a parkoló.
weiter 1139 Budapest, Gyutacs u. 10-18.

Detaillierte Information


SÍN Stúdió:
A SÍN stúdió a legnagyobb próbaterem az épületben. A másik két stúdiónk mérete azonban csupán 1-2 négyzetméterrel kisebb a SÍN stúdiónál.

Egybe nyitható az ESMA stúdióval. Előadások alkalmával a SÍN próbaterem nézőtérként funkcionál. Ez a próbaterem is rendelkezik tükörfallal. Ebben a teremben egy, több akasztási lehetőséget biztosító rúd is található.

ESMA Stúdió:
Ez a terem próbateremként és színházteremként is funkcionál. Az előadásokat általában ebben a próbateremben tartjuk. Itt helyezkedik el vagy csak a színpad és ekkor a SÍN stúdió szolgál nézőtérként, vagy a színpad és a nézőtér is ebben a próbateremben található.

Ha szükséges a próbaterem egybenyitható a SÍN próbateremmel. Az ESMA próbateremben egy kb. 2 méter széles tükör található.

HASZNOS INFORMÁCIÓK:

Megközelíthetőség:
A Gyutacs utca az a kicsi zsákutca, ami a Váci út felé tart és a Forgách utcával szinte ”közös tőről” ered.

Tömegközlekedéssel:
Metróval:
A kék (3-as) metró Forgách utcai megállójától leggyorsabban a Forgách utcán a Vasas- pályáig besétálni, ott jobbra fordulni, és már látni a SÍN-t, a belváros felöl érkezve elöl, az első ajtón kell kiszállni a Forgách utcához.

vagy a Fáy utcán besétálva a 4. saroknál, a Hajdú utcára balra fordulni, majd a parkoló után az
első sarkon megint balra a Gyutacs utca.
Mindkét séta mintegy 6 percet vesz igénybe.

Busszal és villamossal: A 105-ös buszról vagy a 14-es villamosról a Fáy utcai megállónál leszállni. A Béke útról (a Váci út irányába) a Fáy utcán befelé a 2. sarok a Hajdú utca. Ott jobbra fordulni.
Max. 5 perc séta.
Vagy: Az Árpád hídi metróállomástól, illetve az Őrs vezér teréről induló 32-es busz, és az Újpest-Központtól illetve szintén az Árpád hídtól induló 120-as busz is megáll a közelben.
Max. 3 perc séta

Éjszakai járat: A 914-es és a 914A éjszakai buszjáratok Frangepán utcai megállója kb. 5 perc séta a SÍN-től.

Autóval: A Váci úton kifelé, majd a Fáy utcánál jobbra, egészen a Hajdú utca kereszteződéséig, ott balra a Hajdú utcába befordulni, majd a Gyutacs utcába balra befordulni. A Vasas-pályával szemben hatalmas parkoló.
Vagy: A Béke útról a Fáy utcára bekanyarodva a második saroknál jobbra a Hajdú utcába befordulni, és ott a parkoló.

Bilder


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!